AZ ÚJ NÉPESSÉG STB.

A hazai népesedési számadatok Acsády Ignác nagy munkájából: Magyarország népessége a pragm. sanctió korában (Magy. Statisztikai Közlemények, új folyam, 12. kötet). 1896, melynek részletadatai a szerzőtől kifejtett okokból és azonkívül is bizonyára nem pontosak, de általános célokra felhasználhatók; a külföldi számítások néhol még ennyire sem megbízhatók. A külföldi adatokra l. Josef Kulischer, Allgemeine Wirtschaftsgeschichte (Below-Meinecke Handbuch), 1929, I, 30. l. és II. 2, 6. stb. ll. A „pusztára” l. Ed. Brown, Durch Niederland, Teutschland, Ungarn, Serbien... gethane ganz sonderbare Reisen, Nürnberg, 1686, 88. l. – Lady Montague levelei, 1784, mannheimi német fordításában, 1, 104. l. A III. Károly korabeli rendek modern merkantilista szellemére kizárólag az országgyűlési artikulusok igen sovány adataiból általánosítva következtet Konrad Schünemann, Zur Bevölkerungspolitik der ung. Stände (Deutschung. Heimatsblätter 1930, 115. l.). A felvidéki és az alföldi birtokosoknak a populatio dolgában kifejlődött ellentétére rámutat Strickerné Pollacsek Laura, III. Károly gazdaságpolitikája hazánkban, Budapest, 1909. Az indigenátust nyertek jegyzékét l. Bél., Notitia 1, 410. l. Gróf Széchenyi György kifakadását l. a Bártfai Szabó Lászlótól kiadott Széchényi-Ebergényi levelezésben; 2, 997. l. Az Erdődy-Pallavicini birtokszerzésre l. Zsilinszky Mihály, Csongrád vármegye tört. 2, 130. stb. ll., 297. l. A Károlyi Sándor szerzéseiről mondottakra l. Takáts Sándor, Szalai Barkóczy Krisztina, 1910, 233. l. Lukinich Imre. A szatmári béke id. mű, 212. l., A nagykárolyi gróf Károlyi-család összes jószágainak birtoklási története, kiadja gróf Károlyi László, Budapest, 1911, 1. köt., XI. l. és 2. kötet, 7. s köv. ll., Éble Gábor, Károlyi Ferenc gróf és kora, 1, 144, 506, 511. l Károlyi Sándornak ugyancsak Éble Gábor-tól kiadott naplójegyzetei, Tört. Tár, 1902, 89. és 264. l.; Éble Gábor, Az ecsedi uradalom tört., 16. l., Atzélról és Jankovicsról Madzsar Imre, Farádi Vörös Ignác visszaemlékezései, 1927, 159. l. Az idegen és magyar új nagybirtokosoknak még legjobb jegyzékét adja Marczali Henrik, Millenn. tört. 8, 92–97. l. Károlyi Sándor a jobbágy-telepesekről: Éble, Károlyi Ferenc gróf 633, és 87. l. jegyzete. A hajdúkra Barcsa János, Hajdúnánás város és a hajdúk történelme, Hajdúnánás, 1900.

A XVII. és XVIII. századi nagy népmozgalmakra l. Kulischer id. m., 2, 21 stb. ll. A hazai XVIII. századi telepedéstörténetnek, valamint a belső vándorlásnak sincs megfelelő feldolgozása; ez a hiány szorosan összefügg azzal, hogy történettudományunk a helytörténetet még nem műveli modern gazdaság- és társadalomtörténeti módszerrel. Erre a hiányra többször rámutatott Mályusz Elemér, legutóbb a Hóman Bálint szerkesztette A magyar történetírás új útjai c. kötetben 237. l. A népiség története cimén, ahol a német Volkstum-kutatás módszereinek követését ajánlja. Ami hazai településtörténetünkben modernebb feldolgozásnak mondható, azt hazai németségünk tudományos törekvéseinek köszönhetjük, így Das Deutschtum in Rumpfungarn c. művet, Bleyer Jakab szerkesztésében, ahol Schmidt Henrik világosan feldolgozta a hazai dialektusok birodalmi összefüggéseit, u. e. könyvnek történeti és statisztikai részei is alapvetőek. Népszerűbb Hans Göttling, Aus Vergangenheit u. Gegenwart des deutschen Volkes, 1930, modern levéltári kutatás adatait közli a Bleyer Jakab szerkesztésében megjelenő Deutsch-ungarische Heimatsblätter, 1929-től. A régebbi német feldolgozások közt ma is használandó: Czoernig, Ethnographie der österr. Monarchie, 2. köt. 1855, Raim. Friedr. Kaindl, Gesch. der Deutschen in den Karpathenländern (az Armin Tille-féle Deutsche Landesgeschichten között) 2. és 3. kötete, Gotha 1907, foglalkozik a XVIII. századi német bevándorlással, kevés újat zavarosan és magyarellenes tendenciával adva elő. Ma is használhatók Bidermann, Gesch. d. österr. Gesamtstaatsidee, 2. köt. adatai. Magyar részről Marczali (a millenn. történetben) és Acsády, A magy. birodalom története, 2. köt., nem adnak elég világos képet e fontos kérdésről. Új adatokat nyujt Baróti Lajos, A bánsági legrégibb német település története, Temesvár 1892, továbbá Szentkláray Jenőnek, a Bánság szorgalmas historikusának nagy műve, Száz év Délmagyarország újabb történetéből, Temesvár, 1879. Különben Magyarország leszakadt területein a német település történetének kutatása máris a magyar tudománytól függetlenül indult meg: az odavaló helyi intelligencia egyes tagjai a német birodalmi tudomány hatása alatt dolgozzák fel falujok vagy vidékük történetét, melyből aztán a magyarság kultúrmunkájának méltatása, részben bizonyára a cseh, oláh vagy szerb hatóságoktól való félelem miatt, szinte egészen kimarad, így Friedrich Lotz-nak a Bácska történetére fontos művéből: Aus der Vergangenheit der Gemeinde Odžaci (= Batschkaer Heimatbücher I.), 1929 Novi-Vrbas. Amennyiben történetirodalmunk vezető intézményei, így elsősorban Akadémiánk, tovább is haboznának a Mályusz Elemértől ajánlott kutatási mozgalom megszervezezésétől, úgy rövid idő alatt bekövetkezik, hogy a leszakadt területek történetirodalmi termelése teljesen függetlenül tőlünk (amely veszedelemre magam is rámutattam: Trianon reviziója és a történetírás, Magyar Szemle, 1931, aug.). Ha mi nem tudunk többé e leszakadt területek számára új anyagról és modern feldolgozásokról gondoskodni, akkor hiába minden jószándék: történettudományunk Trianonja, egységes hazai történetünk feldarabolása, helyesebben darabokra szakadása kikerülhetetlen. E tekintetben különösen jellemző, hogy a tót-magyar nyelvhatár XVIII. és XIX. századbeli történetét levéltári adatok alapján prágai munka, orosz kutatótól írta meg: A. Petrov, Přispěvky k historicke demografii Slovenska v XVIII–XIX. stoleti, Prága, 1928, amely munkát hazai tudományunk még csak ismertetésre sem méltatta, még kevésbbé adatai szigorú felülvizsgálására. A munka adatait, melyek a XVIII. századra nem változtatják meg az eddig ismert nagy vonásokat, Gogolák Lajos joghallgató-tanítványom volt szíves velem, nagy munka árán, megismertetni. Régebbi mű, ma már ki nem elégítő térképekkel, Kőrösy József, A felvidék eltótosodása, Bpest, 1898. – A XVIII. század második felére falvak szerint tünteti fel a nemzetiségi állapotokat a trianoni tárgyalások alkalmával nyomtatásban kiadott Lexicon universorum regni Hungariae locorum populosorum, 1772. évi kir. rendeletre a helytartótanácstól 1773-ban elkészítve.

A bevándorlásra, III. Károly leveleire stb. Bleyer id. folyóirata 1, 212. l., a Vogt-tól terjesztett hirdetmény hasonmása u. itt 1, 150. l., a Károlyi-idézet Éble, Károlyi Ferenc 633. l., továbbá 87. l., Dőryre Bleyer id. folyóirat 1, 226. l., Göttling id. m. 49. l. és Schmidt (a Deutschtum in Rumpfungarn kötetben) 59. stb. ll. Az 1712-i telepítésre Éble id m. 86, 87. l., Bleyer 2, 136. l., Győry Tibor, Morbus Hungaricus, Bpest, 1901, 104, Binkóczy művéből. A dialektusok dolgára Schmidt id. m. használtam. Az egyes földbirtokosok telepítéseire a Deutschtum in Rumpfungarn-ban Rogerius Schilling értékes, nagy részben levéltári adatokon nyugvó megállapításait. Esterházy Józsefre az id. (Kolinovich), Posthuma memoria c. mű, 34. stb. ll.

Savoyai Eugén a Bánságnak vissza nem adásáról: Arneth, Prinz Eugen v. Savoyen, Gera 1888, 2, 446. l., Kollowratra J. H. Schwicker, Politische Geschichte der Serben in Ungarn, Budapest 1880, 52. l. és Szentkláray id. m. 137. l., továbbá Schwicker id. m. 61, Szentkláray 114. l. Mercy működését Szentkláray újabb levéltári adatok alapján utóbb kevésbbé optimistán ítélte meg: Mercy Claudius Florimund kormányzata a temesi Bánságban (Akad. Értek. tört. tud. 1909) c. művében; az 1718 első iparostelepítésére l. Baróti id. m. 4. l., a többi bánsági adatra Szentkláray korábbi műve 21, 32, 34, 132, 142,150. sköv., 249. stb. ll. Az 53 bánsági német helységre Baróti id. m. 17. l., továbbá Szentkláray id. m. 253–264. ll. A Mária Terézia-féle telepítésre alapvető levéltári adatokat l. Czoernig id. m. 2, 18. laptól, ezeket felhasználja Szentkláray és Böhm, Lénárt, Délmagyarország vagy az ú. n. Bánság külön történelme, 2 köt. Pest 1867. Igen sok fontos adat Franz Griselini művében, Versuch einer politischen u. natürlichen Gesch. des Temesvarer Banats in Briefen, Wien 1780; egyszerű kompiláció: Joh. Heinr. Schwicker, Gesch. des Temeser Banats, Nagybecskerek, 1861. A „Wasserschub”-ra az irodalmi adatokat felsorolja Magyary-Kossa Gyula, Magyar orvosi emlékek, 1, 214. l. A népszámra vonatkozó adatokat Griselini 197. l.-ról vették át a későbbi írók. Fremaut-ra Böhm id. m. 2, 84. l., magyar bevándorlásra Szentkláray id. m. 269, a budai stb. településre Czoernig id. m. 2, 31. l., 37, 54. l. Hajnóczy testvére Szentkláray id. m. 334. l. Szivác község történetét mintaszerű előadásban adta Joh. Eimann, újsziváci nótárius, Der deutsche Kolonist oder die deutsche Ansiedlung unter K. Josef dem II., 1783–87, Pest 1822, hasonló adatok Lotz id. művében; v. ö. Fényes Elek, Magyarország geographiai szótára, Pest 1851, 3, 140. l. Hajós Mária-szobrára Göttling id. m. 86. l., a házépítésre Griselini, id. m. 187. l.

Az oláhok viszonyaira elfogadható az éppen nem magyarbarát Griselini lesujtó véleménye, id. m. 196, v. ö. még Szentkláray id. m. 267, 268, 460. l., Bidermann id. m. 2, 343. l., Szentkláray Jenő, Az oláhok költöztetése Délmagyarországon a mult században. Akad. tört. Ért. 1891, Joh Caspar Steube, Briefe über das Banat, 2, 45. l. Charlottenburg leírása és 2, 70. l., Gróf Hofmansegg utazása 1793–94-ben, ford. Berkeszi István (Olcsó Könyvtár 581–2. sz.), 1887, 120 l., Márki Sándor, Arad vármegye 2, 416. és u. az, Századok 1894, 610. l., Griselini id. m. 157. l. a bihari oláhság viszonyaira kitűnő Bunyitay Vince, Bihar vármegye oláhjai és a vallásunió, Akad. tört. tud. Ért. 1893, mely Győrffy Istvánnak az V. kötetben id. művével együtt az oláh újkori térfoglalás oly teljes képét adja, minőt más vidékről nem bírunk. A bihari unió történetre ugyancsak Bunyitay.

A szerb telepedés és határőrvidéki történetre Vaniček, Czoernig, Szentkláray, Schwicker, Politische Gesch. der Serben in Ungarn c. id. műveket. Joannovics Schakabent beköltözésére Schwicker id. m.74, a püspökségekre u. itt 286. l., a tiszamarosi feloszlatásra Vaniček id. m. 1, 571. l., Szentkláray id. m. 171. l., a korai bánsági határőrvidékre Vaniček id. m. 1, 195. l., az 1751 utáni bánsági szétválasztásra Szentkláray id. m. 177. l. Mária Terézia 1745-i id. szavai Schwicker id. m. 103. l., az 1744-i nemzeti kongresszusra u. itt 84. laptól; az illyr bizottságra Fellner-Kretschmayr id. Österr. Zentralverwaltung 2, 94–129. l., a Bartenstein–Koller közti viták részletesen Schwicker id. m. 215, 225, 233. l., Koller kinevezése 329. l. Az alsószlavóniai lakosság számára a visszafoglalás után Nemz. Múz. kézirattár, 210. Fol. Germ. Függelékben, a Horvátországhoz csatolára Czoernig id. m. 3, 125. l., Vaniček id. m. 1, 519. l. A Bánság további kormányzására Szentkláray id. m. 196, 209, 247, 304, 379 stb. ll., a rác regulamentumokra Schwicker id. m. 279, 304. . l., Nagykikindára u. itt 308. l. és Szentkláray id. m. 233. l., az 1768 utáni határőrvidékre Vaniček, id. m. 2, 160. l. 1, 514. l., 2, 182, 231, 254. l., Schwicker id. m. 122. 314, 125, 135, 142. l.

A görög kereskedőkre Hodinka Antal, A tokaji kereskedőtársulat kiváltságának az ügye 1725–1772, Akad. tört. tud. Ért. 1912, Schäfer László, A görögök vezető szerepe Magyarországon a korai kapitalizmus kialakulásában, 1930, ahol Thallóczy Lajos, Eckhart Ferenc, Takáts Sándor elszórt adatai is idézve. A bánsági bérletekre (Prädien-Societät) Szentkláray Mercy 111. l. A zsidóságra Acsády id. 1721. népszámlálási műve, 25. l., Schäfer id. m. 55. l., Szentkláray id. Mercy Claudius Flor. 96. l., Czoernig id. m. 3, 187. l. A tót telepedésre Czoernig id. m. 3, 104. l. és Mendöl Tibor, Szarvas földrajza, Debrecen 1928, aki a telepedés- és gazdaságtörténetre is igen hasznos munkát végzett. Nyiregyházára Éble Gábor, Az ecsedi uradalom és Nyiregyháza, Bpest, 1898, Győrffy István, Nyiregyháza és Debrecen településformája (Föld és Ember, 1929, 1. l.). A németség visszafejlődése a felvidéken még nincs feldolgozva, Selmecbánya új lakosságára Bél, Notitia, 4, 611. l., a nagy faházak lakatlanságára Magyar Hírmondó 1782. évf. 245. l., Korpona stb.-re Bél, id. m. 2, 486, 565, 588 l., a németség magyar hajlandóságaira u. ott 3, 26 és 4, 609 stb. ll. A magyar területek pusztulását jelző számadatok Acsády id. m. és Czoernig 3, 178. l., a jász-kún kerület, különösen a Nagykúnság történetére megbecsülhetetlen értékű Győrffy István műve, Nagykúnsági Krónika, Karcag 1922, az idézetek innen, 134, 140 l. A Bánságba be nem eresztett magyarokra Szentkláray id. Mercy Claudius Flor. 35 stb. ll. A régi magyar tradicióknak a XVIII. századi területi összerázás következtében végbement megszakadását az egész későbbi fejlődés, s a magyar parasztnak tájhoz kötetlen volta is bizonyítja; tradiciói ma leginkább földművelő életmódjával vannak kapcsolatban. Viszont a Nagyvisnyón és általában a palócságon megmaradt kontinuitást szépen kimutatta Fodor Ferenc, Egy palócfalu életrajza (Gróf Teleki Pál Gazdaságföldrajzi gyüjteménye, II.), 1930. Kalmár Gusztáv, A török uralom hatása a Dunántúl népességére (Föld és Ember, 1929, 49. l.) számításai szerint (melyeket nem tudok ellenőrizni) a XV. század végén a Dunántúl népessége 900.000 lakos volt, ebből a későbbi hódoltsági területé 600.000; a XVI. század végén a török uralom alatti részen 158.500 lélek élt, az egész Dunántúl 360.000; 1720-ban az egész Dunántúl lakossága 560.000, azaz a török korszak alatt megsemmisült 225 esztendő természetes szaporulata és még az a több mint 300.000 magyar, amennyivel több lakos volt a török hódoltság előtt; valóban a magyar faji erőt megsemmisítő következése a török korszaknak! A török korszak magyarpusztító hatására először vetett éles világot, trianoni katasztrófánk hatása alatt Kovács Alajos, Magyarország népességének fejlődése a török uralom megszünte óta, franciául a magyar kormány kiadásában: Les négociations de la paix Hongroise, Compte rendu tome I, 43, Bpest, 1920.

A gazdasági viszonyok és keresetformák által adott gradációja a társadalomnak és műveltségnek, előmunkálatok híján csak általánosságban jelezhető, de kétségtelen, hogy ezen szemlélet mellőzésével a magyarság, mint a kultúrában is vezető nép jelentőségét nem láthatnánk oly világosan, mint ezt a szövegben, hiszem, sikerült feltüntetnem. A rácra l. Bél, Notitia 3, 26 stb. ll., a tót hegyipásztor és falusi életmódra, a felhasznált részek sorrendjében: Bél, id. m. 2, 398 l., 4, 168 l., 4, 30 l., 549, 543 l., 2, 549 l., a német városokra 4, 217 l., a szepességi szaporulatra Julius Gréb, Gesch. der Gemeinde Grosslomnitz, Késmárk 1926, 31 l. A magyar köznép helyzetéről Acsády Ignác id. jobbágyságtörténetén kívül, mely teljesen elavult, nincs feldolgozás. A vezetés problémája, mely a földesúr hadi jellegének megszüntével merül fel, az „úri” típus kialakulásának igen fontos adaléka, amint ezt már az akkori nemesség is tudta, v. ö. az 1790. regnicolaris deputatio in juridicis munkálatát (kiadva Pozsony, 1826), ahol a földesúrnak jobbágya felett való bíráskodását a „publico perutilis ac necessaria autoritas” érdekében tartják továbbra is szükségesnek. A magyar nemes és asszonya erényeiről szépen ír több helyütt is Bél, id. m. 4, 308, 549 l., 3, 29 l. A jobbágyasszonyokról, férfi ruháról u. itt, 4, 544 és 550 l., a túlhosszú szoptatásról 4, 32 l., a további helyek: 4, 31, 32, 544 l. A mezőgazdasági művelésre, a földközösség és három nyomás kérdéseire alapvetők Tagányi Károly mesterművei: A földközösség története Magyarországon (Magy. Gazdaságtört. Szemle 1894, 199 l.) és A hármasnyomású rendszer behozatala Erdélyben (u. ott 21 l.), melyeket Acsády id. m. különös módon ignorál, s persze, problémáikat sem említi. Tagányit kis területre nézve igazolja Mendöl id. m. Ugyancsak Tagányi művei adják meg a kulcsot Tessedik Sámuel főműve: Der Landmann in Ungarn, wie er is und wie er sein soll, 1784 megértéséhez; Tessedik itt a német felvilágosodási irodalom, főként Justus Möser, Patriotische Phantasien c. művében foglalt elveket alkalmazza hazai földre, ahol ekkor a Mösertől tárgyalt osnabrücki viszonyoknál kezdetlegesebb volt a helyzet, de előadásából világosan rekonstruálható a földközösség és annak továbbfejlődése. Az állattenyésztésre Tagányihoz hasonló korszakot alkotó munkásságot fejtett ki Győrffy István több művében, így az id. Nagykúnsági Krónika 30., 17., 18. l., továbbá A szilaj pásztorok, Karcag 1928, Das Bauwesen der Hirten im ungar. Tiefland (= a debreceni Tisza István tud. társ. honismertető bizottságának kiadványai, IV. kötet), Debrecen 1927, v. ö. továbbá Tessedik id. m., 99., 51., 95., 50–56. ll., a svájci tehenészetekre Bélnek gróf Zichy Jenőtől kiadott Moson vármegye ismerete (Notitia, 5. kötet), Notitia, 2, 225. l., továbbá 3., 19. l., 1., 29., 30. l. A vermekre Von den in Ungarn gebräuchlichen Korngruben (= A. gn. priv. Anzeigen aus sämmtlichen kais. kön. Erbländern, II., 1772, 212. l.), továbbá Bél id. m., 1., 29. l. A mezőgazdasági termelés modern ismerete érdekében legelső, igen jelentős lépést jelent Domanovszky Sándor kiadványa: „Tanulmányok a magyar mezőgazdaság történetéhez”, melynek eddig megjelent első kötetében két tanítványával mintaszerű feldolgozását nyujtotta egy tiszavidéki keleti nagybirtok üzemének: Jármay Edith, A regéci uradalom üzeme a XVIII. sz. első felében és Bakács István, Trautsohn herceg regéci uradalmának terméseredményei a XVIII. században, Bpest, 1930; dunántúli uradalmaknak hasonló feldolgozását szintén Domanovszky vállalatától várhatjuk. A szövegben közölt terméseredményeket lásd Bakács id. m., 121. és 107. l., Lövőre Mohl Adolf, Lövő története, Győr, 1930, 169., a béresekre Jármay id. m., 37. l., a trágyázás hiányára Wiegand János, fordította ifj. Szilágyi Sámuel. Az ausztriai paraszt ifjúságot a jól rendelt mezei gazdaságra oktató kézikönyvecske, Pozsony és Kassa, 1776, a fordító előszava. Az irtványföldekre és szőlőkre vonatkozó tulajdonjogra l. Car. Pfahler, Jus Georgicum regni Hungariae, Keszthely 1820, 22 s köv. ll., a vármegyei adatokra Jsz. (=Kolosvári-Óvári, A magyar törvényhatóságok jogszabályainak gyüjteménye), VI/1, 482 l. (Baranya 1733), a jobbágyházasságra és torra VI/1, 494 l. (Baranya 1736). Nógrád 1712. statutuma IV/1, 609 l., III. Károly rendeleteire Acsády id. m. 357. l., Heves 1733-ra Jsz. II/1, 413 l., Szabolcsra III. 267 l., Békésre III. 272 l., Sopronra, Zalára V/1, 364, 407, 340. l. (a tücskökre), Krasznára I. 387 l. A lefegyverzésre V/1, 285, 293, 354, vadászatra 340, 351, 352 l. s még sok adat, a parasztvármegye megszüntére IV/1, 651 l. (Esztergom), 733 l. (Pest), 767, 770, 773 (Nógrád); Fejérre 1745: V/1, 550 l., a félbíróságra Kraszna, 1. 407. l., a szegett szűrökre V/1, 585. l., Pozsony 1744-re IV/1, 821 l., Sopron 1759-re V/1, 617. l., Szabolcs II/1, 322. l., Vas V/1, 335, 389 l. A „Gutsherrschaft” XVIII. századi borzasztó viszonyaira Josef Kulischer, Allg. Wirtschaftsgeschichte, 1928, 2. kötet és Henri Sée, Esquisse d’une histoire du régime agraire en Europe aux 18. et 19. siécles, Paris 1921. A vármegyei szervezetre alapvető statutumok: Nyitra Jsz. IV/1, 710, Gömör II/1, 420, Szepes II/1, 454 l. A Pérólázadásra Márki Sándor id. Arad megye 2, 311. l., Éble id. Károlyi Ferenc 257–277 l., Thaly Kálmán, Adatok az 1735. Péró s 1754. Törő-, Pethő- és Bujdosó-féle népforrongás történetéhez, Századok 1870, 30 l., az „austriai Mars”-hoz id. fohászkodás: Rövid példa, miképen Ő fölsége, Kegyes Királyunk kegyelmesen ratificált sententiája szerént az 1735. esztendőben Fölső Magyarországban Tiszántúl tumultust kezdők 4. Apr. 1736 exequáltattak. (Nemzeti Múz. nyomtatványa.)