| ciklendezés | TARTALOM | cimbalom |
1. alkotások egy csoportja, amelyek tartalma, témája vagy főhőse azonos vagy szorosan együvé tartozó. Voltaképpen az → alműfajhoz hasonló szerveződési egysége az → egyedi műalkotásoknak. A magyar folklórban is főként az epikus népköltészet ismeri, ilyenek pl. az ostoba ördögről szóló mesék, egyes → állatmesék vagy az egy-egy személyhez, embertípushoz, pl. Mátyás királyhoz kapcsolódó anekdoták és trufák, Angyal Bandihoz, Vidróczkihoz kapcsolódó betyármondák, betyárballadák, tudós pásztorhoz vagy kocsishoz fűződő hiedelemmondák, Krisztusról és Szent Péterről szóló legendák stb. A ciklus egyes darabjait a központi személy kapcsolja össze, s az összetartozást érzékeli is a közösség, amelyben élnek. Ez azonban nem akadálya annak, hogy más környezetben ugyanaz az anekdota ne kapcsolódna más hasonló jellegű történelmi személyhez, a Ferenc József-anekdoták pl. Nagy Frigyeshez vagy Mátyás-mesék Stefan cel Marehoz. Az összetartozás érzete abban jut kifejezésre, hogy ha valaki a társaságban ilyen történetbe, anekdotába kezd, a jelenlevők tudatában nyomban előtérbe kerülnek az illető személyről élő mendemondák. A ciklusképződés jellegzetes folyamat a szóbeli költészetben: pl. a Bagi urammal kapcsolatban valóban megtörtént egy-két tréfás eset mellé egymás után sorakoznak a valóságban soha meg nem történt vándor anekdoták, melyek azonban jellemzőek arra, akiről szólnak. Ünnepekkel összefüggő szokások gyakran csoportosulnak, mégsem szokás ciklusnak nevezni a jeles napok vagy az élet jelentős eseményeinek szokáskörét (pl. nincs karácsonyi vagy lakodalmi szokásciklus). Néha így nevezik viszont az egymás után következő és hasonló jellegű ünnepnapok szokásait (pl. farsangi, böjti szokáskör). (→ még: műfaj, → szüzsé, → szüzsécsoport) – Irod. Van Gennep, Arnold: Manuel de folklore français contemporain (I–VIII, Paris, 1943–1958); Mustard, H. M.: The Lyric Cycle in German Literature (New York, 1946); Banó István: Mesemorfológia, meseélettan (Ethn., 1947); Voigt Vilmos: A folklór alkotások elemzése (Bp., 1972). – 2. A mo.-i ábrázoló népművészetben az → emberábrázolásos díszű palóc padokon (→ palóc áttört bútor) gyakori kompozíciós megoldás, hogy a háttámla felületét kitöltő, különálló táblák jelenetei összefüggő ciklust alkotnak.