élet- és halálvize

mitikus → meseelem, mely népmeséinkben legtöbbször a → halhatatlanságra vágyó királyfi és az → élet fiatalító vize típusokban fordul elő, olykor előfordul az → aranyhajú ikrek típus változataiban, valamint az → égig érő fa (világfa, életfa) képzettel kapcsolatban is. „Az élet fiatalító vize” típus változataiban az élet- és halálvize a Tündér Ilona (Erzsébet) vára udvarán (piacán) levő két kútban, hálószobájában levő két forrásban, karosszéke jobb és bal oldalán, a tündérek szigetén, egy tengerszigeten, a szelek királynője ágya alatt levő két palackban, az ifjúság országában levő elbűvölt vár legszebb termében, a 100 szoba közül a 99.-ben található. Egyes szövegek szerint a kastély az üveghegyen maga is üvegből van. „A halhatatlanságra vágyó királyfi” típus egyik változata szerint az élet- és halálvize forrása a halhatatlanság királynéjának a hálószobájában van. „Az aranyhajú ikrek” típus változataiban az elem ritkábban fordul elő. Az aranyhajú fiúnak kell elhoznia az elátkozott vár kertjében (erdő közepén) levő fa tövén fakadó forrásból. Az „égig érő fa” képzettel kapcsolatban is előfordul az a képzetkiegészítés, hogy a tövénél fakad az élet- és halálvizének forrása. Funkciójuk: az életvizével befecskendezett halott (kőbálvány, miszlikbe vágott holttetem) feltámad szebb formában, mint életében volt, az öreg megfiatalodik, ha a halálvize élőre ráfreccsen, meghal. Némileg más körülmények között fordul elő az élet- és halálvize a → Csonka pajtás és Sánta pajtás típus magyar és orosz változataiban: a királylány vérét szívó boszorkányt azzal a feltétellel hagyják életben, ha az mindkettőjüket meggyógyítja. A boszorkány egy forráshoz vezeti őket, ebbe zöld ágat vetnek, az lángra lobban, majd egy másikhoz, amelyben a belevetett száraz ág kizöldül. Ennek vizétől Csonka és Sánta pajtás keze-lába kinő. A szláv mitológiában az élet- és halálvizet Baba Jaga őrzi. Mesénk fenti motívuma erre a képzetre utal. Az élet- és halálvize mellett ismeretes még élő-haló (forrasztó) fű: ennek a segítségével támasztják fel hálás állatai a → sárkányölő vitézt, mikor vetélytársa levágja a fejét. Az élő-haló füvet egy kígyótól veszik el. Rokon képzet még az ifjító gyümölcs – ilyen pl. az égig érő fa gyümölcse –, továbbá a → zsoltáréneklő madár, amelynek a hangjától az öregek megfiatalodnak. Meséinkben ezek olykor az életvizével együtt szerepelnek. Az ifjító almák, „az élet fiatalító vize” típus inkább az orosz, míg az életvize (Thomson, Motif: Index E80. D1338.1.1–2.) a mese lengyel, cseh és német, ritkábban francia változataiban fordul elő. A török mesekincsben más mesékben (pl. „Hűtlen anya”, „Békamenyasszony”) is funkciója van. – Irod. Wünsche: Die Sagen von Lebensbaum und Lebenswasser (Leipzig, 1905); Tille, V.: Verzeichnis der böhmischen Märchen (Porvoo, 1921; FFC 34); Eberhard, W.–Boratav, P. N.: Typen türkischer Volksmärchen (Wiesbaden, 1954); Berze Nagy János: Magyar népmesetípusok (I–II., Pécs, 1957); Ranke, K.: Schleswig-Holsteinische Volksmärchen (AaTh 403–665), (Kiel, 1958); Andrejev, N. P.: Az orosz mesetípusok Aarne-rendszerű mutatója (Bp., 1960; MNKF 1.); Liungman, W.: Die schwedischen Volksmärchen (Berlin, 1961); Krzyzanowski, J.: Polska bajka ludowa (I., Wroclaw–Warszawa–Kraków 1962).