háziipar

igazolt szakképzettséggel nem rendelkező mesteremberek árutermelő ipari tevékenysége. A paraszti kézműves tevékenység legtermészetesebb formája az önellátáson alapuló házi munka. A családtagok szűkkörű munkamegosztás alapján hozzáértésük és ügyességük mértéke szerint végzik el a szükséges ipari jellegű munkát. Ilyen házi munkák férfiaknál általában egy-egy szerszám, bútor, használati tárgy, esetleg épület vagy bármi más termék elkészítése vagy akár csak javítása, nőknél pedig a fonó-szövő munka, a varrás, a → szappanfőzés stb. A nagyobb hozzáértést, ügyességet és rutint kívánó kézművesfeladat a specialisták munkája. Ezek nagyobb kézügyességű emberek, akik saját paraszti munkájuk mellett különösen értenek egyik-másik ipari jellegű tevékenységhez, abban a közösség előtt tekintélyük van. Hozzájuk fordulni, segítségüket kérni természetes dolog, de munkájukért már ellenszolgáltatás jár, ami a megköszönéstől a visszasegítésen át az ajándékig, sőt természetbeni fizetésig, a végzett munka nagysága és a személyek egymáshoz való viszonya alapján a legkülönbözőbb lehet. A specialista másnak, szabad idejében dolgozik, részben szívesség a munkája, ezért megkérik a feladat elvégzésére, de nem bízzák meg avval. Így pl. a famunkában ügyes embert egy tiló vagy egy szövőszék elkészítésére, az építkezésben jártasat egy-egy házilag kivitelezett épület munkájának az irányítására kérik meg. Úgyszintén a szappanfőzés vagy a fonalfelvetés bonyolultabb feladatának elvégzésére is ebben különösen jártas asszonyok segítségét szokás kérni. – Az ipari tevékenység következő foka a háziipar, melynél a hangsúly az árutermelésen van, ez különbözteti meg a specialisták munkájától. A háziiparos nagyobb mennyiségben és nemcsak megbízásból, hanem elsősorban raktárra termel. Termékeit kisebb részben a helyi fogyasztóknak, túlnyomóan helyben viszonteladóknak adja át elárusításra, vagy igen gyakran vásárokon, piacokon maga árusítja. A faluzó háziiparosok – területileg felosztva maguk között a piacot – lakóhelyüktől távoli vidékeket is bejárnak termékeikkel, s pénzért vagy természetbeni fizetségért árusítanak (→ famunka). Néha az ország határait is túllépve vitték áruikat a piacokra (pl. a hajdúnánási szalmakalap-készítők Havasalföldre és Galíciába is eljutottak). A háziiparosok általában szezonmunkát végeznek: nyáron a mezőgazdaságban dolgoznak, ősztől tavaszig a háziiparban. Életmódjuk beleilleszkedik a paraszti életformába, s a falu közösségén belül sem különülnek el társadalmi helyzetük szerint. Nincs eltérő életrendjük sem, mivel a háziiparra a nagymértékű lokális termelés a jellemző. Nem egy-két háziiparos végzi a faluban az illető ipari jellegű munkát, hanem úgyszólván az egész falu, esetleg több faluból álló táji csoport lakossága. Pl. Tápén és Bősárkányban a → gyékénymunka, Bakonybélen, Ágyán, Székelyvarságon és Cserépfalun a faeszközfaragás, Bernecebarátiban és Noszvajon a hátikosár-készítés, Csomakőrösön szitakéregkészítés, Hajdúnánáson, Mezőfelén és Hencidán a → szalmakötés jóformán a falu apraját-nagyját foglalkoztatja. Ritkább az olyan háziipar, amit csak kevesen űznek egy-egy faluban: így pl. a perecsütés Erdőhorvátiban. – A háziipar kialakulásának ott volt meg a feltétele, ahol a mezőgazdaságban jelentős munkaerőfelesleg mutatkozott, és emellett a szükséges nyersanyag helyben biztosított volt. A háziipar Mo.-on már a 18. sz.-ban, de főleg a 19. sz.-ban élte virágkorát. Napjainkban a népművészeti termékek iránt megnyilvánuló nagy kereslet hatására a korábban népművészetéről ismert vidékeken háziiparszerűen dolgoznak fafaragók, szövő- és hímzőasszonyok, szövetkezetbe tömörülve. A házi munka és a specialisták tevékenysége, ill. ez utóbbi és a háziipar között igen sokféle átmeneti, egyikből a másikba átfolyó, az éles határokat elmosó tevékenységi forma alakult ki, amelyekről nehéz az egyik vagy másik kategóriába való tartozást egyértelműen megállapítani. A házi munka és a specialisták tevékenysége képezte fejlődési sor egyenes folytatása a → kisipar, míg a háziipar e sornak történetileg is egy oldalhajtása.