| Hétfalu (németül Siebendörfer, románul Şapte sate) | TARTALOM | hétfalusi csángók |
hétfalusi csángó bútor
az erdélyi Hétfalu magyar községeiben (Pürkerec, Türkös) gyártott és színesen virágzott → asztalosbútor. Egyéb elnevezései: barcasági csángó bútor, brassói csángó bútor, csángó bútor. Kibontakozására részben a közeli brassói szász, részben a háromszéki → székely bútor volt hatással. A hétfalusi csángó bútor emlékei a 18. sz. második felétől ismertek. A korai sötét, kevés színt alkalmazó korszak után a 19. sz. folyamán mind erőteljesebbé vált a színezés. Készítése a 20. sz. első felében szűnt meg végleg. A hétfalusi csángó bútornál az asztalos munkája csupán a bútor kialakítása volt, a → virágozást hozzáértő asszonyokra bízták. A hétfalusi csángó bútor a helyi vásárlók kielégítése mellett elkerült távolabbi vásárokra is, főleg a Barcaság és Háromszék határvonalán fekvő helységekbe. Másrészt hétfalusi szekeresek szállították a brassói ládakészítésre specializálódott asztalosok termékeit, a sajátjukkal egyetemben a Kárpáton túlra, minek következtében a messzebb fekvő területeken a hétfalusi ládát is „brassói láda” névvel illették, de már Bulgáriában mindkettő „magyar láda” néven vált ismertté. A hétfalusi csángó bútor nem csupán egyenként készült, de a 19. sz. derekától egyes gazdag hétfalusi parasztcsaládok az előszoba, azaz parádés szoba számára teljes falborítást, kideszkázást rendeltek, és a bútort, ágyat, padládákat, tékákat, kendőszegeket (→ tálasfogas) ezzel egybeépítették, egységes színekben és mintázattal kifestve. A bútorokhoz hasonló festést kapott a kanáltartó, sótartó, az ajtó és az ablakra való zsalugáter is. A hétfalusi csángó bútor kedvelt alapszíne volt az élénkkék, továbbá a sötétbarna, a vörös és a sötétzöld. A tömött virágcsokrok, füzérek piros, kék, sárga színűek, a 19. sz. második felétől gyakori a narancs. Szokásos volt a fehér és fekete kontúrozás is. A hétfalusi csángó bútorra jellemzőek a nagy, festői foltok, felületkitöltőnek az élénk színű terülőminták és a dús virágkompozíciók mellett a díszítmény középpontjában elhelyezett magános vagy páros madár. – Irod. Orbán Balázs: A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi és népismei szempontból (VI., Bp., 1873); Malonyay Dezső: A magyar nép művészete (II., Bp., 1909); Seres András: Barcasági csángó festett bútor (Megyei Tükör, 1971. 221. sz.); Seres András: Hétfalusi „csángó bútor” (Népismei Dolgozatok, 1976, szerk., Kós Károly, Bukarest, 1976).
