székbíró

TARTALOM

székelyek

székely bútor

összefoglaló megnevezés a Székelyföldön használt, ill. készült népi bútorra. – 1. Háziipar. A bükkövezet számos községe specializálódott bútorkészítésre. Legfontosabb termék az → ácsolt láda (pl. Siklód, Parajd, Korond, Oroszhegy, Pálfalva, Firtosváralja, Varság, Kibéd, Sóvárad, Szováta, Verebes), de a múlt századból más bútorok háziipari előállítására is van adat (pl. Zetelaka: padok). A székely ácsolt ládákra jellemző a lapos tető. Közülük a gabonatartó szuszék díszítetlen, a ruhatartásra szolgáló kar (írott szuszék, kelengyés-, gúnyás-, cifra szuszék, szekrényláda) elejét vagy egyetlen, nagyméretű évszám foglalja el (ilyen már a 18. sz. második felétől ismert), vagy hornyolóval vésett → mértanias díszítés. Ez főleg egyenes vonalakból áll, emellett már a 19. sz. első feléből ismertek virágmotívumos példányok, főleg geometrizált tulipánokkal, a → tulipános ládák hatására. – 2. → Asztalosbútor. A székely bútor főként festett virágozású, kisebb mértékben faragott. A változatos virágdísz kék vagy vörös alapra kerül, jellemző, hogy a láda eleje és oldala általában eltérő alapszínű szokott lenni. A készítésükre specializálódó asztalosok a városokban (pl. Marosvásárhely, Kézdivásárhely, Székelyudvarhely, Szepsiszentgyörgy, Bereck) dolgoztak; a 18–19. sz.-ra megjelentek nagyobb községekben is (pl. Vargyas, Abásfalva, Homoródalmás, Lövéte, Korond, Csíkkarcfalva, Dánfalva, Csíkszenttamás). A legtöbb és legjelesebb készítőközpont Udvarhely-székben működött. Egyes a székely bútor által megőrzött különösen régies díszítőelemek és tárgytípusok (pl. gótikus szabású, deszkalábas → asztal) is az asztalosság korai elnépiesedéséről vallanak. Ezt jelzi az a tény is, hogy a házilag barkácsolt székely bútor jórészt a korábbi asztalosformákat őrzi (pl. deszkalábas → szék). – A 18. sz.-ból datált székely bútorok már a működő asztalosközpontok stílusának elhatárolódását jelzik. A központok főleg helyi igényeket elégítettek ki, de részben átnyúlt a piacuk távolabbra is (pl. Marosvásárhely a Mezőség, Kézdivásárhely és Bereck Moldva és Havasalföld számára is dolgozott). Másrészt szász központok készítményei is eljutottak a székelyekhez, bár ezek elsősorban a Kárpátokon túli területekre szállítottak (pl. Beszterce Bukovinába, Brassó a Havasföldre, Bulgáriába). Az évszámos bútorok tanúsága szerint a székely bútor készítése 1880 táján szűnt meg a háromszéki medencében és általában másutt sem tartotta sokkal tovább magát. – Irod. Malonyay Dezső: A magyar nép művészete (II., Bp., 1909); Haáz Ferenc: Udvarhelyszéki famesterségek (Kolozsvár, 1942); János Pál: Csíki írott szuszékok (Csíkszereda, 1971); Kós Károly: A vargyasi festett bútor (Kolozsvár, 1972); Seres András: Erdővidéki szuszékok (Népismereti dolgozatok, 1978, Bukarest, 1978); Kristó Tibor: Kászoni karocska (Művelődés, 1979).