gerebleháló

TARTALOM

gereggye, csigolyalesdü

gereblye

a paraszti gazdálkodás több területén használt, elsősorban a levágott széna és a gabona összegyűjtésére szolgáló munkaeszköz. 1. szénagyűjtő gereblye, az eszköz elsődleges változata, amely főképp a fej és a fogak méretében, formájában és használatának módjában tér el a többi gereblyétől. Ismert grábla elnevezése is. Feje 60–70 cm hosszú, nehezen hasadó fából készül. A szénagereblye általában sűrű fogazatú; a kb. 10–14 cm hosszú, keményfából készült, egyenes fogakat 3–4 cm-es közönként erősítik a gereblyefej furataiba. Vidékenként változik a széna fogainak száma 8–18 között. A könnyű fából készült 160–210 cm hosszú nyél beerősítése szintén sok táji eltérést mutat. Formai változata: a) egyágú nyél, b) hasított kétágú, c) természetes kétágú, d) kávás merevítésű nyél. A szénagyűjtő gereblyét a talajra helyezve 2–3 m-es szakaszonként húzzák maguk felé a szénát. A munkamódra utal a gereblye tréfás neve: felém rángató. Erdélyben és a Felföldön sokfelé használják az ún. csörgős gereblyét. Ennek fogai nincsenek szilárdan rögzítve a fejben, vertikálisan 1–2 cm-t elmozdulhatnak, s ezáltal követik a talaj kisebb egyenetlenségeit. A szénagyűjtő gereblye eredendően női eszköz, számos vidéken készítette a legény választottjának. Különösen Erdélyből, Kalotaszegről ismeretesek művészien díszesre faragott, feliratos darabok. – 2. A kötetlen kaszás → aratásnál a rendre vágott gabona összegyűjtésére használt gereblye formája megegyezik a szénamunkánál használatos eszközzel. – 3. A rávágó kévés aratásnál a marokverők után az elmaradt kalászokat hajnalban vagy napszálltakor, amikor a harmattól kissé nyirkos a gabona, és nem pereg annyira a szem, nagygereblyének, bőgőnek, brugónak, búzagereblyének, tarlógereblyének nevezett eszközzel összehúzzák. A nagygereblye formája hasonlít a szénagereblyéhez, de a feje jóval nagyobb és szélesebb. Ennek következtében több (25–30), a fejjel hegyesszöget bezáró, arasznyi hosszú, de ritkábban álló foga és rövidebb nyele van. A nagygereblye valószínűleg a szénamunka szerszámából fejlődött ki. Használata a múlt század derekán még az Alföld középső területéhez kötődött. A sarlós aratás visszaszorulásával párhuzamosan terjedt át más, az Alfölddel szomszédos területekre. Erdélyben azonban ma sem ismerik, helyette közönséges gereblyét használnak kalászgyűjtéshez. – 4. A kézi → cséplés és a → nyomtatás munkaeszköze a szérű-, csűr-, törekelő vagy rugdalógereblye. A nyele jóval hosszabb a közönséges gereblyénél, a fejében pedig 5–7, fából faragott vagy kovácsolt vas, karomszerűen görbülő, ritkásan elhelyezett fog van beépítve. A törekelő gereblyét használója a görbe fogakon csúsztatva az ágyáson előretolja, aztán gyors mozdulattal maga felé rántja. Amint a fej az összehúzott törekkel a lába elé ér, belerúg, de abban a pillanatban már el is tolja magától. A gyorsan ismételt mozdulatok eredményeként a törek lekerül a szérűről, a szem pedig a földre hull. – 5. A kertműveléshez használt, ma már rendszerint vasfejű kisebb rögtörő és magtakaró eszköz. Kis területen a veteményes és virágágyások ápolásában a → fogas szerepét tölti be. Feltehető, hogy talajegyengető szerepe volt az elsődleges. Később vált a szénamunka és más művelési ágak szerszámává. – Fagereblyék készítésével a parasztok országszerte házi munkaként, az erdős hegyvidékeken a faragóközpontokban háziiparban foglalkoztak. Az értékesítést vásárokon és vándorárusok útján oldották meg (→ famunka). – Irod. Szabó Mátyás: A Körös és a Berettyó alsófolyása vidékének rétgazdálkodása (Népr. Közl., 1957, 3–4. sz.).