gyapjútépés

TARTALOM

gyáva szerető

gyász

a → halál beálltától meghatározott ideig, az egyéni fájdalmat kifejező, a közösségi követelményektől hagyományosan függő magatartási forma. Már a → temetésig is számos formában jut kifejezésre, pl. a halál beálltakor a tükör letakarása az erre a célra készített kendővel. Kötelező gyász megnyilvánulások a siratás (→ siratóének), a → virrasztás. A gyász idő a temetéssel kezdődik. Mértékét a rokonsági fok és a halott kora szabja meg. Általában hat héttől egy évig terjed. Pl. Kisküküllő megyében a csecsemőket 6 hétig, a nagyobb gyermekeket 6 hónapig, a felnőtteket 1 évig gyászolják; Martoson (Komárom m.) kistestvért 3–4 hétig, nagyszülőket 1 hónapig, nagybácsit, nagynénit 2–3 hónapig, szülőket egy évig gyászolnak. Jellegzetesek voltak a gyászszínek mind a halott, mind a gyászolók viseletében, mind pedig a → koporsó- és a fejfaszínekben. A fiatalon elhunytakat menyasszonyi, ill. vőlegényi díszben, lakodalmi külsőségek közt temették el, koporsójukat világoskékre vagy világoszöldre festették (→ halott lakodalma). Hódmezővásárhelyen a bolti koporsók közül a fiataloké ezüst színű, az idősebbeké májszínű, sötéthordó, barna vagy fekete. Főként a fiatalok és a gyermekek fejfáját festették, kék, zöld, fekete, piros színeket alkalmaztak. Némely adat szerint az erőszakos halállal haltakat vörösre festett fejfával jelölték (pl. Erdővidék, Sárrét). A gyász legszembetűnőbb megnyilvánulása máig is a viseletben van, mely ma általában fekete színű. Régen feltehetően éppen ilyen általános volt a fehér gyászviselet, mely századunkig már csak néhány vidéken maradt fenn (Ormánság, Sárköz). A viselet mindig egyszerűbb, dísztelenebb. A fehér, festetlen, nyers színű, házivászon öltözetet ezért tartották alkalmasnak erre az alkalomra. A viselet a helyi szokásoknak megfelelően lehetett teljes öltözék vagy csak tartozék: kendő, gyászszalag. Néhol a halott hozzátartozói vásárolják meg a rokonoknak a kendőt, szalagot, fátylat (pl. Hódmezővásárhely, Szeged). Országszerte általános szokás, hogy az egyéves gyászt megért asszonyok 35–40 éves kortól feketében maradtak halálukig. Sok helyen gyászruhát viseltek → nagypénteken is. Néhány adat bizonyítja, hogy a fehér, fekete viselet mellett a vörösnek is szerepe lehetett, pl. vörös kendővel gyászoltak gyermekhatottat (palócoknál, Kalotaszegen). A gyászidő alatt előfordul, hogy férfiak bizonyos ideig nem borotválkoznak, hajat nem vágnak. A gyászolók nem járnak mulatságba, disznótorba, lakodalomba, nem házasodnak. A gyász egyéb megnyilvánulásai a temetés utáni mise, a gyászév elteltével faültetés, újabban sírkőállítás. (→ még: halottkultusz) – Irod. Kiss Lajos: Hódmezővásárhelyi temetkezési szokások (Ethn., 1920); Fél Edit: Adatok a gyászszínekhez és párhuzamok (Ethn., 1935); Balassa Iván: A magyar gyászszínek kérdéséhez (Ethn., 1945); Moldován Domokos: „Tu mourras de la mort des mortes” (Acta Ethn., 1974).