hadirokkantvers

a népi vers válfaja, sebesülés következtében munkaképtelenné vált férfiak sorsáról szóló, saját szerzésű költemény. A hadirokkantversek a múlt század 60-as évei óta jelentek meg → ponyván az ország nagyobb nyomdáiban (Bp., Debrecen, Gyoma, Orosháza, Veszprém stb.). E csaknem százéves termésből azonban keveset őriztek meg a közkönyvtárak. Az ún. szemérmes koldulás egyik módja volt e röplapok személyes árusítása, olykor élőszóbeli előadás (szavalat, ének) kíséretében; maguk a hadirokkantak vándoroltak kisebb-nagyobb körzetben, már a külsejük is elárulta kilétüket (katonasapka, kitüntetés viselése stb.). A legtöbb verselő kilépett a névtelenségből (pl. Bárány Pál rokkant, Fehér József sebesült katona, Máté Sándor nyomorgó munkanélküli), sőt a szerzői öntudat kezdeti jeleivel (pl. vándorköltő, versíró stb. kitételek) is találkozunk. Az egyes művek (pl. Alföldi versek, Magyarország népéhez, Rokkant panaszai stb.), valamint a versek címei (Fogsági élményeim, Sötét éjszakában, A hajnal már hasad, Szerelem és fájdalom stb.) általában hatáskeltőek. Fő téma a hazaszeretet, a háborús viszontagságok, sebesülés, otthon és család, szerelem, különféle panaszok és időszerű kérdések. A sebesülésről nem tudunk meg részleteket (Láng-tengerben jártam, Ott veszett a szárnyam...), gyakori a panasz (Amióta rokkant lettem, Csak fél ember lett belőlem...), hiányzik viszont a társadalmi általánosítás (Milliók meghaltak Meg elnyomorodtak, Mi haszon belőle?...). A múlt századi alkotásokban a kuruc (A nagymajtényi síkon letört a zászló...) és az 1848-as (Mi piroslik ott a síkon távolban?; Hozd el nagy március második idusát!), az újabb versekben a nacionalista szellem kap hangot. Őszintébb mondanivaló a társadalmi panasz (Koldustarisznya, vándorbot; Nem kívánok, földet, házat, De hogy állok, az gyalázat!...) és a szemérmes kérés (Ki mit ad, jó szívvel adja!...). E → panaszdalok többségéből is hiányzik a társadalmi általánosítás (Gyászos egy világ ez, boldogságot rabló!...). Panaszosak a családi vonatkozású versek is, a szerző kilétére vonatkozólag azonban ezekből sem sokat tudunk meg (Anyám, ha lát, bú tölti el lelkét; Szegény ember volt az apám, Szegénynek születtem én...). Tartalmi-formai szempontból a különféle társadalmi szatírák a legsikerültebbek (Behozták a luxusadót nálunk, Örömünkbe majd bukfencet hányunk...). Dallam híján a hadifogolyénekek prozódiája gyenge, a rímek sántítanak. A múlt századi költeményeken a népies műdalok, az újabbakon a városi slágerek és kuplék hatása érződik. (→ még: énekes koldus, → hírvers, → história, → históriás, → koldusének) – Irod. Kóthy Judit: Hadirokkant-versek (Kézirat, Bp., 1970).