megkérés, leánykérés

leány házasságra kérése szüleitől, a házasulandó legény vagy annak szülei, hozzátartozói vagy más megbízott személy által, gyakran ünnepélyes formaságok között. Egyéb elnevezései: leánykérő, kérő, kéretés, leánynéző helnizés (Baranya), kulacsos puhatolódzó, követküldés. A megbízott neve is helyenként változó: pl. követ, követasszony, gügyü, gyalogsátán stb. A szóvivő lehetőleg beszédben járatos ember volt, esetleg specialista e téren, → násznagy vagy → lakodalmi gazda; a legénynek szinte nem volt szerepe. A leányos házhoz érkező csoport nemegyszer ürügyet jelölt meg jövetele céljaként, pl. eladó állat után való érdeklődést. → Vőfélykönyvekből vett beszédekkel, versekkel közelítettek jövetelük céljához, leginkább Ádám és Éva történetének elmondásával. A megkérésnek régente rendszerint két mozzanata volt figyelemre méltó: a leány kezének nyújtása (adása), a legény részéről a leány kezének bevétele (elfogadása) és a házasulási szándék jeleként a → jegyajándék átadása; de számtalan táji változat volt ismert. Pl. Baranyában a megkérés három aktusból állt: a helnizésből, az alkuból (tehát a lánynak fizetendő móring, hitbér összegében való megállapodásból), végül a foglalásból (összekötés), tehát a jegyek kicseréléséből a pap előtt. Az érdemi tárgyalásban a kérdés nemcsak az volt, hogy a leányt odaadják-e, hanem az is, hogy milyen anyagi feltételek mellett. A → hozomány, → kelengye, → hitbér kérdésén olyan komoly vita alakulhatott ki, hogy el is vághatta a további közeledés útját. Az érdekelt fiataloknak – főleg jómódú családok esetében – igen korlátozott lehetőségük volt arra, hogy az eredményt kívánságuk szerint befolyásolják. A választ a leány szülei adták meg, bár előzőleg – ha formálisan is – a leánynak nyilatkoznia kellett. Mind a kérők, mind a válaszadók sokszor jelképes cselekményekkel fejezték ki mondanivalójukat. Szokás volt a leánykérőket megkínálni (olykor ők is kínáltak, pl. pálinkát), az ételek, italok is lehettek jelentések hordozói. Pl. két pohárba bort töltenek, az egyiket a kérő, a másikat a leány számára. Ha a leány is iszik a poharából, azt jelenti, hogy kedvére van a megkérés, ha nem iszik, a választ kedvezőtlennek kell tekinteni. A leánykérőbe ment palóc legény a szűrét a pitvarba akasztja; ha a leány közben az eresz alá teszi ki, azt jelenti, hogy nincs szándékában a legényhez feleségül menni. Ha nem volt minden tényező ismert, haladékot kértek a válaszadásra, hogy közben megszerezhessék a hiányzó információkat és megtanácskozhassák a dolgot. A megkérés után szoros kapcsolat alakult ki a leány és a legény között: együtt jártak, egymást féltőn támogatták, kölcsönös bizalommal voltak egymás iránt, és igyekeztek egymást alaposan megismerni, az anyagi kérdéseket tisztázni (→ jegyesség). Sok helyen a megkérés után a leány és hozzátartozói háztűznézőbe mentek a legényékhez. A megkérés a szülői hatalom gyengülésével, a fiatalok önállóságának növekedésével elveszítette jelentőségét, formálissá vált. Ma lényegében megszűntnek tekinhető. – Irod. Weinhold, Karl: Die deutschen Frauen im Mittelalter (I., Wien, 1897); Luby Margit: A parasztélet rendje Szatmár megyében (Bp., 1935); Seemayer Vilmos: A régi lakodalom Nemespátrón (Ethn., 1936); Szabó Kálmán: A kézfogás jelentősége a kecskeméti régi leánykérésnél (Népr. Közl., 1956); Mahler, Elsa: Die russischen dörflichen Hochzeitsbräuche (Berlin, 1960).