| méhser | TARTALOM | melegkonyha |
melegágy
trágyaréteggel fűtött, rendszerint védőkerettel körülvett és különféle fagyálló takarókkal fedett palántanevelő és hajtató ágyás. A melegágyat a középkori Mo.-on a kolostori és főúri kertkultúrában virágok és botanikai ritkaságok nevelésére és megóvására használták. Első mo.-i leírója, Lippai János Posoni kert c. munkájában (1664) így tartja számon a „ganéjos ágy”-nak nevezett melegágyat. A melegágy használata a 18–19. sz.-ban vált általánossá a városi kertészetekben. Paraszti alkalmazására a múlt századtól ott került sor, ahol az intenzív dinnye- és dohánytermesztés (→ dohány, → görögdinnye, → sárgadinnye), ill. a bolgárrendszerű öntözéses zöldségtermesztés (→ bolgárkertész) kialakult. Másutt a korai zöldségpalántát lakóhelyiség ablakába elhelyezett edényekbe vetett magról nevelték. A primitívebb formájú melegágyakat a közelmúltban elsősorban a dinnye- és dohánytermesztésben alkalmazták. A legegyszerűbb úgy készül, hogy a trágyadomb egyik sarkát földdel beszórják és magot vetnek bele. A melegágyakat az udvarok és kertek védettebb és naposabb részére építik vagy a föld felszínére vagy félig, ill. egészen a földbe süllyesztve (40–60 cm) készítik. Alapját 25–50 cm vastag trágyaréteg képezi, amely erjedésével a fűtést, a fiatal növények hőigényét biztosítja. Erre döngölik és tapossák a porhanyós, humuszos melegágyi földet. A trágyát és a termőtalajt sövény (vessző, napraforgó- vagy kukoricaszár) vagy deszkakeret fogja körül. A karó nélkül rakott melegágyaknál a felmagasított trágyarakásra kerül a deszkából készített, üvegfedéllel (ablak) ellátott keret (szegély, deszka), mely hőcsapdaként szolgál és a külső hidegtől is véd. A melegágyi palánták és fejlődő növények számára a szükséges fényt és levegőt a keret fedelének föltámasztásával, rendszeres szellőztetésével biztosítják. Hideg napokon és éjszakára szalmát vagy fonott takarót, → hasurát borítanak a tetejére. A melegágyakban nevelt növények fokozott gondozást, árnyékolást, öntözést, gyomlálást, talajporhanyítást stb. kívánnak. A melegágyi palántanevelés és hajtatás legmagasabb szintre a primőrtermelő paraszti zöldségkultúrákban fejlődött. A D-alföldi öntözéses zöldségtermesztő körzetekben (Gyula, Szentes) helyi találmányként az országos szabványtól (100×160 cm; 90×150 cm) eltérő nagyságú (100×150 cm) üveges keretet használnak, melynek könnyebb a kezelése. Ugyancsak speciális a Csányban használt melegágykeret is. A termelőszövetkezetek megalakulása után a szalma- és trágyahiány miatt az egyéni melegágyi termesztést folytató kertészek fokozatosan áttértek a műanyagfóliára, ill. a fűtött üvegházak alkalmazására. A melegágy használata a paraszti kertészeti kultúrákban a szakismeretek ugrásszerű növekedését és a kisárutermelői tudat fejlődését hozta magával. Az eredetileg uradalmi kertészektől és szakkönyvekből származó szakismeretek paraszti alkalmazásba kerülve számos új termelési tapasztalattal bővültek. (→ még: hajtatás) – Irod. Takács Lajos: A dohánytermesztés Magyarországon (Bp., 1964); Kósa László: A gyulai zöldségtermelő körzet kialakulása (Agrártört. Szle, 1967); Boross Marietta: Bolgár és bolgár rendszerű kertészetek Magyarországon 1870–1945 (Ethn., 1973).
