mennydörgés

TARTALOM

mennyezetes ágy

mennyezet

a lakószobát vagy más épített helyiséget a padlástértől elválasztó, általában gerendavázra, deszkából vagy lécekből nádazással, sártapasztással, vakolattal, esetleg boltozattal készített épület szerkezeti eleme. Mennyezet szavunk a késő középkor óta (15. sz. vége) bizonyosan használt ebben a jelentésben, korábban azonban a superlátos ágy felső kárpitját vagy a baldachint nevezték így. A finnugor eredetű menny szó belső fejlődésű származéka. Egyéb elnevezése: födém, pad, plafon. A pad (→ padlás) korai használatú, máig nyelvjárásokban a padlás jelentése mellett eleven a mennyezet értelme is. A födém nyelvújítási szó, a plafon a polgári lakáskultúra révén terjedt el. – A mennyezet építése összefügg a külső fűtésű kályhák, kemencék széles körű használatba vételével, a tiszta levegőjű, füsttelen helyiségek építésének lehetőségével. Paraszt, paraszt-polgári szinten a késő középkori lakáskultúra vívmánya, bár a 19. sz.-ig alacsony szociális szinten élők építettek még mennyezet nélküli házakat a földházak esetében. Ilyenkor a tető belső felületét gondosan tapasztották. Erdős vidékeinken egyszerűen vastag gerendákat fektettek a falakra szorosan egymás mellé mennyezetként. Ilyen födémek napjainkban már csak nagyon archaikus pincékben maradtak fenn (boronatechnikával épített falazatok esetében). Bár nem mondhatók ritkának a felfüggesztett, teljesen sík felületű mennyezetek, általánosan a gerenda alátámasztású mennyezeteket alkalmazták. Az ország nagy részén egy vastag gerendát, a → mestergerendát a helyiség közepén, hossztengelyben végigrakták, erre és az oldalfalakra merőlegesen szabályos közökben keresztgerendákat vagy fiókgerendákat fektettek. A Dunántúl jelentős részein a mennyezet gerendázatát éppen fordítva fektették fel a befedendő helyiségek falaira. Itt a mestergerendákat a ház, ill. a helyiség hossztengelyére merőlegen építették be, a fiókgerendák futottak a ház hosszában. – A mennyezet gerendázatára hagyományosan legtöbb vidékünkön deszkapallót helyezték. Legegyszerűbben a deszkákat szorosan egymás mellé rakták egy síkban. Hézagmentesebb, de egyben dekoratívabb hatású mennyezetet készítettek úgy, ha minden második deszkaszálat két szomszédos deszkára fektették oly módon, hogy a felülre kerülő deszkapadlók néhány centiméternyire ráfeküdtek az alattuk levőre. A födémdeszkázathoz általában jó minőségű faanyagot használtak. Az alsó sorban elhelyezett deszkaszálak éleit, széleit profilgyalu segítségével mintásan tagolták, profilálták. – A paraszti lakóházak deszkamennyezeteit vagy természetes színükben hagyták meg, és esetleg évről évre lesúrolták, letisztogatták, vagy sötétbarna színűre pácolták, évente legalább egyszer olajos ápolóanyaggal átkenték. Voltak helyek, ahol fehérre meszelték a födém gerendázatát, deszkázatát is, nem egy esetben valamilyen színes festékkel (kék, zöld stb.) mázolták be. Fában, deszkában szegényebb vidékeinken, ha a födémhez be is szerezték távoli vidékekről a szükséges gerendázatot, lécezéssel, nádazással vagy farúdra csavart szalmapólyával töltötték ki a gerendák közeit. Az így kialakított födémfelületet gondosan tapasztották vagy vakolták, rendszeresen meszelték. Polgárosultabb parasztlakásokban a 19. sz. végén megjelent a stukkó. Viszont azokon a vidékeken, ahol a lakószobák boltozása a városi polgári előképek nyomán megindult a parasztok körében, nemegyszer a boltozat vakolatát stukkóval profilált tagoló kereteléssel díszítették. A vakolt, tapasztott mennyezeteket hagyományosan mindig fehérre meszelték. A → petróleumlámpák elterjedésével divatba jöttek a mennyezetre függesztett világító testek. Ezek elhelyezésére rendszeresen függesztő horgokat építettek be. Ha a mennyezet fesztávolsága nagy volt, ami különösen a nagycsaládi együttlakásnál általános igényként jelentkezett, valamint a padlást nagyobb mennyiségű gabona tárolásával is terhelték, a mennyezetet tartó mestergerendát a szobában alátámasztották (→ ház középoszlopa). A falusi, mezővárosi templomokban a lakóházakéhoz hasonló deszkafödémeket építettek be. Ezek között gyakoriak voltak a → festett famennyezetek. A 19. sz. végétől a polgárosulással megindult a mennyezetek egyszerűsödése. Egyre több helyütt építettek mestergerenda nélküli, keresztgerendás födémet. A 20. sz. második, harmadik évtizedétől országszerte a polgárosuló elemek a paraszti igénytelenség, elmaradottság jelének vélték a mestergerendás, faragott, festett mennyezeteket. Ugyanígy törekedtek többfelé a boltozatos mennyezetek megszüntetésére is. Az 1950-es években tömegesen fűrészelték fel gerendának, lécnek a 18. sz.-i mennyezetek faanyagát.