kanapé

támlás → pad, a közép-európai, rokokó stílusú, párnázott úri-polgári kanapé utóda. Gazdag német parasztok már a 19. sz. elején használták, ahol kialakult a padládának (→ láda) megfelelő változata is. Mo.-on a kanapé a 19. sz. derekától kezdve hatolt be a parasztházakba, s a 20. sz. elejére az ország nagy részén kiszorította a sarokpadot. Ennek a helyére vagy két önálló kanapét állítottak vagy pedig egy sarokpad-szerűen kiképzett példányt (sarokkanapé), vagy a párhuzamos → szobaberendezésnél a hosszúláda (pad) helyére, a mestergerenda alá tolt asztal mögé került. Néhol kanapét helyeztek a → vetett ágy elé is (→ rengő pad). A Tiszántúlon és Erdélyben elterjedt a ládás alsó részű, ill. a → padágyként kialakított kanapé; nevük többnyire karosláda, élésláda, fiókos láda, kanapés padláda, ill. padágy. Gyakran pad vagy lóca a kanapé neve, az ágy előttié esetleg rengő pad. – A kanapé mindig → asztalosbútor, többnyire egyszínű sötétre festett, de néhol a menyasszonyi ládák stílusában virágzott (→ virágozás; pl. → sátoraljaújhelyi bútor), ezek rendszerint datáltak is. (→ még: padtakaró) – Irod. Uebe, Rudolf: Deutsche Bauernmöbel (Berlin, 1924); Cs. Sebestyén Károly: A magyar parasztház padja (Népünk és Nyelvünk, 1937); Döppe, Friedrich: Deutsche Bauernmöbel (Leipzig, 1955); Vajkai Aurél: Szentgál, Egy bakonyi falu néprajza (Bp., 1959); ifj. Kós Károly: A vargyasi festett bútor (Kolozsvár, 1972).

Kanapé, ülése alatt ládával (1888. Készítőhely: Sátoraljaújhely, lelőhely: Pusztafalu, Borsod-Abaúj-Zemplén m.) Bp. Néprajzi Múzeum