napszámosmunka

a bérmunka egy fajtája, amelynél a munkában töltött napot (félnapot) veszik alapegységnek és ezt fizetik. Századok óta napkeltétől napnyugtáig számították a munkanapot, nyáron 10–14, télen 6–8, átlagosan 10 óra a napi munka; 1 óra ebédidővel, fél óra pihenővel de. és du.; ennek megfelelően a napszámbér is a kereslet–kínálat keretein belül évszakonként változott. A napszámosmunka többszöröződésének tekinthető a hét- és a hónapszám (→ hónapos) és részben a → summásmunka is, de ez a két utóbbi munkafajta jóval vegyesebb a tiszta időbéres nap- és hétszámnál. Az időbért illetően a mezőgazdaságban a napszámosmunka, az iparban pedig az órabéres munka volt elterjedve; mindkét termelési ágban olyankor alkalmazták, amikor a munka nem volt teljesítményben fizethető (pl. kapálás, permetezés stb.), vagy különleges okok késztették a feleket erre a bérformára. A munkások alacsony terményárak idején pl. minél több napszámosmunkára, drágaság esetén pedig teljesítménybérre törekedtek, a munkaadók éppen fordítva. A napszámosmunka a többinél, tehát a → részesmunkánál, a → szakmánymunkánál, sőt még az → átaljás munkánál is kevésbé volt ösztönző; a munkaadó állandó és közvetlen felügyelete mellett folyt, aki arra törekedett, hogy az eltérő egyéni teljesítmények kiegyenlítődjenek és a munka szakszerűen folyjék. (Az időbér és teljesítménybér eltérő hatását azonos munkafajtán belül a → kordérakóknál mérhetjük le legjobban: napszámosmunka esetén a → kordésgazda nem győzte biztatni, szakmányban pedig fékezni embereit.) Munkaadó és munkavállaló érdekei legfeljebb minőségi munkafolyamatoknál (építkezési segédmunka stb.) kerülhettek egymáshoz közelebb. A közvetlen ellenőrzés miatt is, a bandamunkán kivételes volt a napszám; még ha nagyszámú munkást fogadtak is egyszerre (pl. kapálás, szőlőmunka, répaszedés stb.), egyénenként fizették őket és közvetlen felügyeletet gyakoroltak felettük. A napszámosok csoportjának lehetett hangadójuk, de nem volt bandagazdájuk, a munkaadó vagy a megbízottja tartózkodott állandóan velük. A napszámosok többnyire saját kosztjukon éltek és egyénileg kerestek. Élelmezés esetén 20–25%-kal kaptak kevesebb készpénzt. A nők kb. 60%-át, a serdülők és a gyermekek pedig csak 30%-át keresték a mindenkori teljes napszámnak. – A napszámosmunkák köre nagyon kiterjedt és rendkívül vegyes, a legtömegesebb a mezei napszámosmunka. A napszámos a legtipikusabb képviselője a nincstelen → agrárproletárnak, elsősorban → mezei munkás, de megtalálható mindenféle építő-, szállító-, → rakodómunkás és egyéb alkalmi segéd- és kisegítő munkások közt is; igazi „célszörű szögény embör”, ahogyan Szegeden és Hódmezővásárhelyen nevezték. A napszámos tehát csak kevéssé szakosodott, inkább mindenféle vegyes alkalmi munkát végző bérmunkás volt, akinek alkalmaztatása rövid időszakokra szólt, épp ezért általában nem vándormunkás és nemcsak → mezőgazdasági bérmunkát, hanem minden mást is végzett. Az állandó munkásként alkalmazott cseléddel, sőt summással szemben is az alkalmi munkások csoportjába tartozott, ő volt a legtöbbször munka nélkül, ennek megfelelően léte is a legbizonytalanabb lett. Mivel nem szakosodott, és bérét a teljesítmény fokozásával sem növelhette, mint pl. a kubikosok, a napszámos volt a legrosszabbul kereső munkás. Kiss Lajos az ún. nehezen élő munkások legjellemzőbb típusának tekinti, de ide sorolja a szintén alkalmi munkát végző részesmunkásokat is. A napszámos bizonytalan helyzetéből következett, hogy időszakonként és munkafajtánként nagy tömegekben volt található a részes- és a szakmányosok között is, sőt alig volt olyan mezőgazdasági vagy építkezési tömegmunka, amelyet időbérben, így pl. napszámban is ne lehetett volna fizetni. Érthető tehát, ha a napszámos fogalma összefoglaló jellegű, s elsősorban a nagy mezővárosok nincstelen agrárproletárjait jelentette, a három millió koldus elsősorban közülük került ki, ők töltötték meg legnagyobb számban az → embervásárokat, foglalkoztatásuk nekik volt a legbizonytalanabb. (Optimális esetben sem dolgozhattak többet évi 200 munkanapnál!) Vidéken ők képezték a tőke munkanélküli derékhadát. – A sokféle, vegyes napszámosmunka nem tette lehetővé a szakosodást, nem volt különösebben határozott a nemek közötti munkamegosztás sem, a legtömegesebbeket nők-férfiak egyaránt végezték (kapálás, törés, burgonya- és répaszedés, szüret stb.), a legnehezebb, ill. a könnyű házkörüli munkákat végezte csak valamelyik nem, úgyszintén kor szerint is volt ilyesféle elkülönülés. – Mivel a napszámosokat egyénileg fogadták fel, és a munkát is közvetlen ellenőrzés mellett végezték, közösségi tudatuk nem volt olyan fejlett, mint a kubikosoké vagy a summásoké, kivéve a szervezett munkásokat. Nincs külön, vagy nagyon szegényes a napszámos folklór, míg pl. → summásdalok bőven termettek. (→ még: kertmunkás, → kommenció, → szőlőmunkás) – Irod. Milhoffer Sándor: A mezei munkásviszonyok hazánkban (Bp., 1898); Kiss Lajos: A szegény emberek élete (Bp., 1955); Katona Imre: Munkaszervezeti formák és ideiglenes életközösségek idénymunkákon a kapitalizmus korában (Agrártört. Szle, 1961).