agrárproletár, mezőgazdasági proletár

termelőeszközökkel nem rendelkező földműves, aki rendszeresen vállalt mezőgazdasági bérmunkából él. A mezőgazdasági munkás (→ mezei munkás) mellett ideszámítjuk a félproletárnak tekinthető kishaszonbérlőket (→ bérlő) (részesművelőket) is. Az újkori agrárproletariátus a mezőgazdaság kapitalista fejlődése során alakult ki; a termelési eszközökhöz való viszonya megegyezik az ipari munkáséval, de sok szempontból még kezdetlegesebb és nehezebb viszonyok között él: hazánkban 1945 előtt a „hárommillió koldus” táborát alkotta. A mezőgazdasági népesség legforradalmibb rétege, az → agrármozgalmak bázisa; számbeli súlya is minden más paraszti rétegét fölülmúlta. A szakirodalom a teljesen nincstelen agrárproletárok két nagy csoportját különbözteti meg: az állandó (szerződéses, kötött) és az időszaki (szabad, kötetlen) bérmunkásokat. Az elsőhöz tartozik a huzamos időre szegődött gazdasági → cseléd, aki az alkalmazó üzem szerint lehet uradalmi és gazdacseléd egymástól némileg eltérő munkarenddel és főként juttatásokkal. A szabad bérmunkás felé közelítő átmeneti típus a telepítvényes (egyéb neve: zsellér, robotos, úrdolgás, földész), aki a bérföld és egyéb juttatások fejében a munkaadónál állandó mezei munkát végez. A szabad bérmunkás csak alkalmanként szegődött, a szegődmény szerint lehet napszámos, részes, → summás stb., vagyis időbérben, terményrészért vagy szakmányban (teljesítménybérért) dolgozó kétkezi munkás. A betakarítást részesek és napszámosok, a széna-, kert- és szőlőmunkákat többnyire szintén napszámosok végezték, a nagyüzemek vegyes mezei munkák elvégzésére főként summásokat fogadtak. Az agrárproletárok részben még mezei munkásnak vehetők (az → erdőmunkás, → rakodómunkás, szállítómunkás stb.), részben már átmeneti típust képviselnek (→ építőmunkás, → útmunkás és → vasútépítő munkás, → kubikos) az ipari munkásság felé. (Ennek megfelelően nevük több szerzőnél is parasztmunkás.) E munkáskategóriák bérezése is modernebb volt, többnyire szakmányban (akkordban) dolgoztak. – Sem az időszaki és állandó mezei munkásság, sem pedig az ipar felé tartó átmeneti agrárproletár-rétegek között nem volt éles választóvonal, sok esetben hasonló vagy azonos életformáról, időszakonként cserélődő foglalkozásról van szó. A földhöz kötöttebb, tulajdonszerzésre vágyó rétegek igyekeztek részesbérletre is szert tenni; a kishaszonbérletek munkálatait sok esetben a családtagok végezték el. Az agrárproletárok földszerzési vágyai csak a felszabadulás után, az 1945-ös földosztással valósultak meg, a szegényparasztság mellett elsősorban ők részesültek a fölosztott birtokokból. (→ még: banda, → mezőgazdasági bérmunka) – Irod. Ecseri Lajos: Az alföldi munkáskérdés és a mezőgazdasági válság (Bp., 1898); Kiss Lajos: A szegény emberek élete (Bp., 1955); A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában 1848–1914 (szerk. Szabó István, I–II., Bp., 1965).