koldus

1. munkaképtelen vagy beteg, nyomorék fiatalabb, de inkább öregember vagy asszony. Helységről helységre járva kéreget, éjjelre valahol, ahol engedélyt kap (gyakran melléképületben, istállóban), meghúzza magát. A vásárokat, búcsúkat, vasárnap a templomot keresi fel nagyobb adakozás reményében. Ezeken általában állandó és megszokott helye van. Voltak templomi koldusok, akik csak a templomajtóban kéregettek. Némely helyen – így pl. Mezőkövesden – szervezetbe tömörültek a koldusok (két 12-es létszámú csapatba). Ennek fontos szerepe volt a → szegények etetésénél, valamint a → halotti torban. A halott ruháiból is szoktak a koldusoknak adni. A házaló koldus házról házra jár, köszön, megáll az ajtó mellett, olykor énekel (énekes koldus), imádkozik (→ koldusének, → archaikus népi imádság), néhány szóval felhívja magára a figyelmet. Ha kérdezik, szívesen elbeszélget a háziakkal. A koldus a szegényebb hagyományőrző vidékeken nem volt lenézett ember, tanácsot kértek tőle, kikérdezték a hírek felől, mit látott más faluban, helységben. Középkori kerített városokban, majd a mezővárosokban törvények vagy szokásjog szabályozta a koldulást (→ koldusbíró). Az emberek az őket rendszeresen felkereső koldusnak juttatták alamizsnájukat. Az alamizsnaadás módját némely helyen (elsősorban az északi r. k. vidékeken) pontosan előírta a hagyomány, pl. háromfélét adtak: lisztet, tojást, pénzt. Gazdaházaknál külön lisztes kosár volt erre a célra kis lapáttal, amiből a hetente egyszer jelentkező koldusnak egy lapátnyit mertek. A koldus felszerelése ennek megfelelő volt: kis zacskó a lisztnek, kosár a tojásnak, a nyakban kis zacskó a pénznek, és még egy bögre is, hogy a jószívű alamizsnaosztóktól kapott zsírt legyen mibe tenni. Szokás volt sok helyen a koldusok számára minden kenyérsütés alkalmával kis cipót (Mezőkövesden „istencipó”) sütni. Koldulásból éltek a szelídebb gyengeelméjűek, nyomorékok is, ha családjuk kitaszította őket. A házakhoz, családokhoz rendszeresen járó koldus alakja a falvakban, sőt városokban is a 20. sz. derekáig fennmaradt. – 2. Különleges életmódja folytán változatos hiedelmek fűződtek hozzá; tartozékai → mágikus tárgyként voltak használatosak. Az utóbbiak elsősorban a gyermek nevelésében kaptak szerepet: ha nagyon folyt a gyermek nyála, koldus szűrével vagy kalapjával törölték meg a száját; hogy a gyermek jobban tudjon járni, Göcsejben a koldus botjával húzogatták meg a lábát, ha pedig nem tudott beszélni a gyermek, általános hit szerint kenyeret kellett lopni a koldus tarisznyájából, akkor hamar beszédes lett. A → féregűzésben is szerepet kapott. Göcsejben pl. a házban levő csótányok közül egyet egy marék liszttel a koldus tarisznyájába tettek, ezáltal a többi is eltávozott. A rúgós tehenet eladás előtt koldus botjával ütötték meg. Ha → tűz volt a faluban, és a koldus átment az egyik házsorról a másikra, akkor a hit szerint a tűz is átcsapott a másik oldalra. A vele kapcsolatos hiedelmek és eljárások más része az alamizsnálkodással, a koldusnak juttatott adományokkal kapcsolatos. Ezekben a koldus mint a halott képviselője vagy helyettesítője is megjelenhetett (→ még: halott etetése).