Kőműves Kelemenné

régi stílusú → ballada. Témája szerint a minduntalan leomló Déva várának építését addig nem lehet befejezni, amíg valakit fel nem áldoznak (→ építőáldozat):

A legnagyobb pallér azt a törvényt tötte:

Kinek felesége legelőbb jő ide,

Szép gyöngén fogjuk meg, dobjuk bé a tűzbe,

Keverjük a mészbe gyönge teste hammát

Avval állítsuk meg magos Déva várát.

A magyar balladák mindegyikében a főmester feleségét éri ez a sors. Látomással, kéréssel, átokkal, természeti tünemény segítségével akarja a férj a feleségét távol tartani a rá váró veszedelemtől, de hiába. A helyszínre érkező asszonyt megégetik vagy élve befalazzák, mert csak így „építhetik fel magos Déva várát”, és „így nyerhetik el annak drága árát”. A tragédia abban csúcsosodik, hogy a főmester olyan régi hiedelemre alapuló törvényt hoz a vár felépítése érdekében, amellyel feláldozza feleségét, saját boldogságát tönkreteszi és a gyermekét örök árvaságra juttatja. Az ebből fakadó katarzis élmény fokozza a Kőműves Kelemenné ballada magas esztétikai szintjét. Ez a rendkívül archaikus – a magyar balladák között valószínűleg legrégibbnek tartható – téma igen kimódolt költői formában fogalmazódik meg. A költői képalkotás, a hármas szerkesztés (→ hármasság), a → gondolatritmus és megannyi más stíluseszköz az alkotás művésziségét mutatják. A Kőműves Kelemenné ballada hőse az asszony, de a magyar balladák családközpontúságához igazodva itt is fontos szerepet kap a családi egység megbomlásának tragédiája. – Elsősorban Erdélyben és Moldvában került feljegyzésre. Az utóbbi évtizedekben prózában, mese vagy mondaként a magyar nyelvterület más részén is megtalálták. Egyik változat mesei befejezéssel bővült. Eszerint az asszony életben maradt a befalazás után, és férje második esküvőjére betoppan, gyűrűjét a férj poharába ejtve felfedi önmagát. – Bár a befalazásról többféle folklóralkotás szól, ezeket el kell választani a Kőműves Kelemenné balladától, amelynek párhuzamait elsősorban K-Európában találjuk. Fontossága, archaikus témája, az egész balladaköltészetben betöltött különös szerepe miatt a kutatók sokat foglalkoztak vele. A Kőműves Kelemenné ballada kapcsán bontakozott ki a → Vadrózsa-pör, amely a népköltési alkotások eredetére keresett választ. – A vár, kolostor, templom, híd stb. építéséhez kapcsolódó emberáldozat hite és költői vetülete a szomszédos népeknél különbözőképpen található meg. A hagyomány sokszínűségéből következően maga az áldozat lehet gyerek, szűz, asszony vagy bárki, lehet valakinek a szelleme vagy testrésze vagy csupán árnyéka. Az erről szóló költői alkotásokat megerősítette a hiedelem és az épületek bontásakor napfényre került csontok, tárgyak. A Kőműves Kelemenné ballada párhuzamai a balkáni népeknél mindenütt megtalálhatók. Témájukhoz kapcsolódik számos más folklór motívum. A szkadari vár építéséről szóló híres délszláv ballada és más szerb változatok az áldozat megkeresésének bonyolult meséjét adják elő, másutt fokozott szerepet kap az építőmesterek árulása (otthon feleségüket beavatják a titokba). A román változatokban megtalálható az „Ikarusz motívum”, amely szerint az épület tetején álló büszke mesterek alól a vár ura elviteti a létrát, nehogy lejőve másnak különb várat építsenek. Ekkor a mester mindenkinek szárnyakat készít, de holtan esnek a földre. Gyakran kapcsolódik → eredetmagyarázó monda a balladához. Pl. a falba épített asszony kicsorduló teje nyomán csodás tejforrás vagy vízforrás fakad, amely az elapadt mellűeket segíti. Máskor az áldozat a hidak csodatevő védőszentjévé lesz. – A Kőműves Kelemenné ballada a román, bolgár, görög, szerb, albán, horvát, szlovén párhuzamok mellett megtalálható még az észt, mordvin, grúz, örmény, kazáni oszét folklórban is. Az archaikus ábrázolásmód ismeretében a motívum eredetét a bibliai emberáldozatig lehet követni. – Sugár Rezső kórusműve a magyar ballada művészi adaptációja. Kosta Hetagurov az oszét változatot dolgozta fel nagyszabású művében. – Irod. Vargyas Lajos: Kőműves Kelemenné (Népr. Ért., 1959); Hadzis Dimitriosz: Kőműves Kelemenné (Ethn., 1960); Taloş, Ion: Meşterul Manole (Bucureşti, 1973); Vargyas Lajos: A magyar népballada és Európa (Bp., 1976).