ostoba ember

mesealak, számos tréfás mese (→ reális mese) cselekvő és szenvedő hőse. A róla szóló meséket két nagy csoportba sorolja a nemzetközi mesekatalógus: AaTh 1675–1724 és AaTh 1200–1349. Ezen belül a magyarban a legnépszerűbb típusok: „A bíróvá lett ökör”: AaTh 1675, → lisztlopó: AaTh 1678*, „Szerencsétlen János”: AaTh 1681, → Bolond Mihók: MNK 1684*, „A megkecskésedett menyasszony”: AaTh 1685, „Az ostoba ember látogatóban” (Nem szabad sokat ennie): AaTh 1691, „Mit kellett volna mondanom?”: AaTh 1696, „A három ostoba legény”: AaTh 1697 és a → süket emberek: AaTh 1698. A rátótiádák (→ falucsúfoló) közül a legpregnánsabbak: „A cibere leves”: AaTh 1687, MNK 1206*, a „Tehermegosztás”: AaTh 1242A, „A drágán eladott bagoly”: MNK 1266B*, „A tökfilkó kinn áll, amíg nem végzett”: AaTh 1293, „A szobor apja”: AaTh 1347*, „Hol a hosszú bot?”: MNK 1349* IV. Azokat a változatokat kivéve, amelyek az → ostoba asszonyról szóló mesék férfi megfelelői, mindegyik típus jól megszerkesztett, állandó forma, amelyen belül azonban a motívumok száma, esetleg sorrendje is változó lehet („Szerencsétlen János” és párja „Szerencsés János”: AaTh 1415, „Bolond Mihók”, „Mit kellett volna mondanom?” stb.). A rátótiáda típusok egyetlen motívumból álló rövid történetek. Az ostoba ember ostobasága rendszerint abból áll, hogy minden szituációban mást tesz, mint amit józan ember adott helyzetben tenne, ostobasága azonban rendszerint szerencsét hoz: meggazdagszik általa. Ellentét-párja az ügyes fiú, aki viszont minden helyzetben feltalálja magát, ennek eredményeképpen szintén meggazdagszik, de emellett még pompás kalandokon is megy keresztül, szemben az ostoba emberrel, aki sorozatosan megszégyenül. Ide tartozik még bizonyos mértékig a magát ostobának tettető eszes ember, aki olyan ügyesen játssza a bárgyú alakot, hogy partnere akarva-akaratlanul előnyökhöz juttatja („A lévai kemence”: MNK 1300* IV. „Akinek lova nincs, járjon gyalog”: MNK 1283* I. stb.). Alakja mind nálunk, mind egész Európában igen kedvelt. – Irod. Bolte, J.–Polivka, G.: Anmerkungen zu den Kinder- und Hausmärchen der Brüder Grimm (I–III., Leipzig, 1913–18); Liungman, W.: Die schwedischen Volksmärchen (Berlin, 1961); Kovács Ágnes: A rátótiádák típusmutatója (MNKF 3., Bp., 1966); Stroescu, S. C.: La typologie bibliographique des facéties roumaines (I., Bucureşti, 1969).