Őrség

a Zala forrásvidékén, részben a Kerka völgyében a → Vendvidék, → Göcsej és a → Hegyhát szomszédságában fekvő történeti-néprajzi táj neve. Kiemelkedő, táblás terület, amelyet vízfolyások, patakmedrek tagoltak. Talaja nehezen termő, pangó vizekben gazdag agyag. Klímája szubalpin jellegű, csapadékban rendkívül gazdag. Természetes növénytakarója noricumi jellegű, erdeiben jelentékeny a fenyőállomány. Nevét a korai határbiztosító őr elemeitől kapta. Használatos újabban az irodalomban a → Felsőőrség mellett az Alsóőrség megjelölés is. Egykori gyepűvédő, határbiztosító lakóinak 18 községet magában foglaló területe igazgatási autonómiát élvezett (élén őrnagyukkal) mint őrnagyság. Népessége magyar, az Árpád-kortól kontinuus. A korai határőrszervezet felbomlása után is meg tudták őrizni szabad jogállásukat, s kiváltságaiktól csak a 17. sz.-ban tudták őket végleg megfosztani a Batthyányak, jobbágyi szolgáltatásokat kényszerítve rájuk. A reformáció során kálvinista gyülekezetek alakultak, amelyeknek szerepe a szomszédos tájak ref. lakossága szempontjából különösen jelentőssé vált a rekatolizáció során (pl. Göcsej). – Az Őrség népének mindennapi életét sajátossá tette a szubalpin környezet. Földművelésükben az égetéses irtásgazdálkodásnak volt szerepe, de településeik közvetlen környezetében nagyon korán intenzíven trágyázott szántókat létesítettek, amit nagyszámú állatállományuk tett lehetővé. Az I. világháborúig fokozódó mértékben vettek részt Graz piaci ellátásában. A 19. sz. folyamán fellendült szarvasmarha-tenyésztésük konzervatív életkörülményeik gyors polgárosulásához vezetett. Az I. világháború után a kedvezőtlen gazdasági helyzetben viszont a népesség nagyfokú elvándorlása következett be. Az Őrség Göcsejjel, a Vendvidékkel és a tágabb DNy-dunántúli területekkel együtt a → szeres településmód klasszikus előfordulási helye. Építkezési kultúrájukban is sok az archaikus vonás, mint a 19. sz. végéig jellemző kerített ház és a füstösház (Rauchstube) (→ nyugati háztípus) kései előfordulása. Kistáji központjává Őriszentpéter emelkedett ki a meglehetősen differenciálatlan településhálózatából. – Irod. Kardos László: Az Őrség népi táplálkozása (Bp., 1943); Dömötör Sándor: Az Őrség (Bp., 1960); Tóth János: Az Őrség népi építészete (Bp., 1971); Stahl Ferenc: Az Őrség jogállása (Vasi Szle, 1973); Moldova György: Az Őrség panasza (Bp., 1974); Bíró Friderika: Az Őrség ház- és lakáskultúrája (Szombathely, 1975).

Szobabelső (Szatta, Vas m., 1960-as évek)

Kástu (Szalafő-Pityerszer, Vas m., 19. sz. második fele)

Szeres település. 19. sz. közepén épült csonkakontyos lakóház, hátul a századfordulón készült „lábos” istálló (Szalafő-Pityerszer, Vas m.)

Lakóház és pajta (Bajánsenye, Vas m., 19. sz. második fele)

„Szoknyás” harangláb (Pankasz, Vas m., 19. sz. közepe)