párválasztás

az az eljárás, amellyel a házasulni készülő fiatal legény vagy leány, ill. annak szülei vagy rokonsága a leendő házastársat magának kiszemelte, ill. kiválasztotta. A párválasztás szempontjai koronként és vidékenként eltérően érvényesültek, továbbá befolyásolták olyan jogi szokások, amelyek megtartása helyileg kötelező volt, pl. az endogám házasodási rend (→ endogámia) vagy a vérfertőzés tilalma (→ házasság). Helyenként ezek alapvető korlátozást jelentettek, így pl. a párválasztás csak ugyanabból a falurészből (pl. Felszeg) történhetett, vagy rokon negyed-, esetleg ötödíziglen stb. (→ rokonság, → vérfertőzés) nem jöhetett számításba. Az egyházak a más vallásúakkal és rokonokkal való házasságkötés korlátozásával befolyásolták a párválasztást, a feudalizmus korában akadály gördült különböző földesurak jobbágyainak összeházasodása elé. Az osztályviszonyok is befolyásolták a párválasztást; hasonló hasonlóval házasodott vagy legalábbis igyekezett vagyonosabb körülmények, jobb megélhetési viszonyok közé kerülni. Ebből a szempontból irányadónak tekintették a másik fél földjének nagyságát, a gazdálkodás színvonalát, az igásállatok számát; a szegényparasztságon belül a szőlő, a ház adta a gazdasági tekintélyt. Ezt követő szempont volt a lehetőségeken belül a vérségi és egyéb családközösségi tényezők érvényesítése; ilyen volt a tekintélyes családoknál a rokonok összeházasodása a vagyon összetartása érdekében. Morális szempontok úgy játszottak szerepet a párválasztásnál, hogy a kiválasztott személy ne legyen iszákos, a leány legyen szorgalmas, erkölcsös. Esztétikai szempontok is érvényesültek, mert nagyon szerették a szép, kövérkés, csinos, takaros, kerek arcú, barna képű, danolni, táncolni tudó leányt, a nagydarab, nyalka, takaros legényt (→ szépségideál). A múlt századig túlnyomóan a szülők döntöttek, idős rokonok tanácsát is meghallgatva, kevéssé véve figyelembe a házasságot kötő individuális szempontjait. A szülői döntés legtovább a jómódú parasztságnál maradt fenn. A szülők párválasztáskor elsősorban a → házasság anyagi megalapozottságát nézték, s törekedtek arra, hogy az egyidejűleg társadalmi megbecsülést is hozzon. A szerelmet jelentéktelen tényezőnek tekintették, luxusnak, amelynek csak a fiatalok életében, az → udvarlás idején van helye. A fiatalok előzetes ismeretségét is nélkülözhetőnek tartották. Még ma is emlegetik többfelé a régi öregek mondását, amellyel a hosszas legeltetés után hazatérő fiút fogadták: „Megházasodtál, fiam!” Az „Kit vettem el?” kérdéssel válaszolt. Mindazonáltal érvényesült egyfajta józan törekvés arra, hogy a leendő házastársak elviseljék egymást. A párválasztás ismertetett gyakorlata a feudális Európában a társadalom egészében hasonló volt. A párválasztásnál technikai kérdésekben, de sokszor egyébként is, kiválasztott öregasszonyok (gügyü, gyalogsátán, pemetasszony stb.) nyújtottak segítséget. (→ még: eljegyzés, → leányvásár, → megkérés) Az idős generáció legfőbb kényszerítő eszköze a kezében lévő családi birtok volt. A fiatalok egyéni választása a vagyontalan társadalmi rétegeknél, a saját munkájuk után megélő fiatalok esetében kezdett tért hódítani. – Irod. Thurnwald, Richard: Werden, Wandel und Gestaltung von Familie, Verwandtschaft und Bünden (Berlin–Leipzig, 1932); Sz. Morvay Judit: Asszonyok a nagycsaládban. Mátraalji palóc asszonyok élete a múlt század második felében (Bp., 1956); Györgyi Erzsébet: Házasságkötés és szokásköre a bukovinai székelyeknél (Népr. Közl., 1962); Molnár Mária: A párválasztás és házasság néprajzi vizsgálatához (Népr. Közl., 1965).