réti állattartás

szarvasmarhák, lovak, sertések és juhok nyári és téli legeltetése mocsarak, lápok, árterületek arra alkalmas részein. A folyóvölgyek szabályozása, a gátak megépítése, az állandó és időszakos vízjárta területekről a víz levezetése előtt a Nagy- és a Kisalföldnek csak egyharmad része volt állandóan vízmentes. A földművelésre nem használható területeket jórészt állattenyésztéssel hasznosították. Nyáron a vízből kiemelkedő magaslatokon, hátakon, szigeteken, porongokon, folyók kanyarulatainak kiemelkedő részein, zúgokban és szegeken legeltettek. Tavasszal és ősszel gyakran úsztatva vagy nádból, rőzséből és földből összehányt gátakon hajtották ki az állatállományt. Télen gyakran ugyanitt tartották jószágaikat (→ telelő, → külterjes állattenyésztés), ahol vagy a természetes vegetáció, a magasra nőtt nád szélenyhében (→ természetes enyhely) vagy egyszerű építményekben (→ akol, → karám, → szárnyék) éjjeleztették az állatokat. Télen a magasra nőtt és lábon megszáradt füvet (→ avar) a nád, sás, fák és bokrok fiatal hajtásait is lelegeltették. A réten gyűjtött szénát is a téli szállások mellett raktározták, az ínséges hetekben ebből is takarmányoztak. Réti állattartás gyakorlatban mindenütt volt, ahol azt a táji adottságok megengedték (Bodrogköz, Taktaköz, Rétköz, Ecsedi-láp, Nagy- és Kis-Sárrét, Rétköz, Sárköz, Rábaköz, Szigetköz, Hanság), valamint a folyók szétterülő árterén. – A rét elsődleges, eredeti jelentése ’vizenyős terület, Ried’ volt, a ’kaszáló, Wiese’ jelentése csak később alakult ki. A folyók völgyében, árterében, tavak és mocsarak mellékén több sztyeppi nomád, pl. szkéták, kirgizek, kalmükök stb. (→ nomadizmus), valamint szibériai rénszarvastenyésztő népek (pl. a korjákok) azonos módon teleltették állataikat. Ismeretes ez az eljárás több transzhumáló juhtenyésztéssel foglalkozó (→ transhumance) népnél. A Keleti-, még inkább a Déli-Kárpátok havasain nyaraltató román juhászok téli legelői a Szeret, jobbára az Alduna és a Duna-delta árterületein voltak. Hasonló eljárás előfordul a Mediterráneum más népeinek a transzhumanszában is. A réti állattartás az állattenyésztő népeknél széles körben ismert ősi tartási mód. A magyarságnál a történeti adatok szerint visszanyúlik a honfoglalás előtti századokra, s a víz menti téli szállások kiválasztását nem a téli halászat, hanem az állattenyésztés, a természetes védelem és a takarmány biztosítása tette szükségessé. – Irod. Györffy István: A szilaj pásztorok (Karcag, 1928); Esztena und Esztena-Genossenschaft bei den Szeklern (Viehtzucht und Hirtenleben in Ostmitteleuropa (Bp., 1961); Andrásfalvy Bertalan: A sárköziek gazdálkodása a XVIII. és a XIX. században (Pécs, 1965); Szabadfalvi József: Nomád teleltetési rendszer az Alföldön (Műveltség és Hagyomány, 1966); Szabadfalvi József: Nomadic Wintering System on the Great-Hungarian Plain (Acta Ethn., 1968).