telelő

az állatállomány téli tartózkodóhelye. A belterjes állattenyésztésnél a gazdaság telephelyén létrehozott építmény, ahol az állatokat épület (pl. → hodály, → istálló stb.) védi és okszerű takarmányozásukat, gondozásukat is elvégzik. A → külterjes állattenyésztésnél a telelő az a hely, ahol a természetes vegetáció (→ természetes enyhelyek), egyszerű építmények (→ szárnyék, → karám, → szalmakarám, ill. → akol) nyújtanak némi védelmet, ahol az állatok jórészt maguk szerzik meg télen is az élelmüket (→ passzív takarmányozás), de ahol emellett már egyszerű takarmányozásukról is gondoskodnak. Telelők ott alakultak ki, ahol nagyarányú állattenyésztéssel foglalkoztak, de az állatok takarmányozásáról, a kaszált réti szénáról és termesztett takarmányról nem tudtak gondoskodni. Így pl. a nagyhatárú alföldi területeken, elsősorban a Hortobágyon, a Nagy- és a Kiskunságon, hegyvidékeken, különösen a → havasi pásztorkodás esetében. A telelőket ott alakították ki, ahol a természetes vegetáció némi védelmet és élelmet biztosított, így sík területeken a folyóvölgyekben, rétek, lápok és mocsarak magaslatain (→ réti állattartás) és erdőkben (→ avar, → makkoltatás). A telelő és a → nyaraló időben visszafelé haladva mind szélesebb körű lehetett, kapcsolatban állt a honfoglalás korának állattenyésztési rendszerével (→ nomadizmus). A transzhumáló pásztorkodás (→ transhumance) telelője is azonos volt az extenzív állattartáséval (pl. a román pásztoroknál). (→ még: erdei szállás) – Irod. Takáts Sándor: A nyaraló és a telelő (A magyar múlt tarlójáról, Bp., 1926); Szabadfalvi József: Nomád teleltetési rendszer az Alföldön (Műveltség és Hagyomány, 1966); Szabadfalvi József: Az extenzív állattenyésztés Magyarországon (Műveltség és Hagyomány, 1970).

Telelő marhák csutkáson (Debrecen-Újföld, 1936)