rókatánc

1. századunk első felében még széleskörűen ismert, s különösen az alföldi cigánytelepüléseken elterjedt férfi szólótánc. Fennmaradását nagyban szolgálta, hogy koldulás-kéregetés alkalmával a cigánygyerekek ellenszolgáltatásként járták az adakozó előtt. Állatutánzó mozgás tkp. nincs benne: a táncos egyetlen, 2/4-es vagy 4/4-es csapásolós (→ csapásolás) motívumot ismételget, s ehhez a kíséretet a saját maga által skandált, ritmikus obszcén szöveg adja. (Országosan ismert kezdőformulája: Róka, rókatánc, | A p…ban ránc, | Jobb a p…, mint a lencse, | Mert a p… jószerencse…) A szöveg befejeztével a táncos coitust utánzó mozdulattal a földre veti magát. – 2. Archaikusabb, 18–20. sz.-i adatokból megrajzolható változata valóban állatutánzó jellegű (→ állatutánzó táncok); gyakran négykézláb járják, jobbra-balra földre vetődve. Néhol a vadászó róka lopakodását, zsákmányra ugrását, s az elejtett zsákmánnyal való játékát utánozzák vele, ez a verzió azonban többnyire mégis az erotikus-phallikus táncok közé tartozik, s elmaradhatatlan mozzanata a megtermékenyítés utánzása. Emléke ismert férfi szólótánc („Nem kell nő hozzá, csak egy földbe ásott lyuk, amelyet körültáncol a legény. Szerelmi csalódás után szokás táncolni.” – Krúdy Gyula), parasztlegények seprűvel járt páros, phallikus játéka, cigányok férfi-női párosa, amelyben a rókák üzekedését utánozzák (→ cigánytánc). A parasztság és a putrilakó cigányság mellett egyes formáit a kisnemesség és a városi, asszimilálódó zenész-cigányság is ismerte. Funkciójukat tekintve az egyes formaváltozatok egyaránt utalhatnak a vadászmágia-, még inkább egy felderítetlen agrárrítus („a föld megtermékenyítése”) elhalványult emlékeire. Feltehető, hogy a jelenleg élő, mondókával kísért első rókatáncváltozat is, amely tudatosan apellál a néző obszcenitásigényére, az állatutánzó forma módosulása, bemutató táncként való kommercializálódása. (→ még: mozsártánc, → söprűtánc, → dramatikus táncok) – Irod. Réthei Prikkel Marián: A magyarság táncai (Bp., 1924); Lakodalom (A Magyar Népzene Tára, III., A–B, Bp., 1955–56); Kaposi Edit–Maácz László: Magyar népi táncok és táncos népszokások (Bp., 1958); Krúdy Gyula: Miért járják a rókatáncot? (Pesten lakott egy fuvolás…, Bp., 1971).