vásárbíróság

a vásárban való tartózkodás tényén alapuló különleges illetékességgel bíró szerv, amely szervezési, igazgatási, bíráskodási, rendészeti és jövedelemkezelési feladatokat látott el. Bíráskodási tevékenységéhez királyi engedély volt szükséges, mert olyan személyek ügyeiben is eljárhatott, akik nem tartoztak a város joghatósága alá. – A vásárbíróság vezetője a vásárbíró volt (vásárfelügyelő, lat. judices fori), aki a város bírájának a felügyelete alatt működött. Segítőinek neve városok szerint változott: inspektor, alfelügyelő, gabonamérő, vásárfelügyelő segéd stb. Funkciójához választás útján jutott, beosztottjai alkalmazottak voltak. Jelvénye Pozsonyban a persely, Kolozsvárott a botocska volt, amit mindig a kezében kellett hordoznia, hogy az idegenek is felismerjék. Szerény alapfizetés mellett főjövedelmét a működésével kapcsolatos bevételekből való részesedés képezte. Feladatát a város a helyi szokások alapján szabta meg, de a vármegye és a földesúr intézkedéseit is köteles volt végrehajtani. Hatáskörét sok helyen szabályzatokban foglalták össze, mint pl. Kolozsvárott 1584-ben vagy Székesfehérvárott 1731-ben. – Igazgatási ténykedéseiből kiemelkedett az árucikkek minőségének és mennyiségének (mérésügy) hatósági ellenőrzése, az ármegállapítás, a helypénz- és vámszedés, az árusok helyének kijelölése, a tisztaságról való gondoskodás stb. – Bíráskodási jogköre a vásár idején elkövetett kisebb bűncselekményekre, a vásári ügyletkötéssel összefüggő vitákra, a károkozásra, a szerződésszegésre és a letétbe helyezési ügyekre terjedt ki. Székesfehérvárott a 18. sz. végén a vásárbíróság a következő büntetési fajtákat alkalmazta: közmunka, börtön (→ fogda), testi fenyítés (pálca, bot, → korbácsolás), megszégyenítés, → megbélyegzés, → pellengér, kopaszra nyírás, vásárból kitiltás, városból → kicsapás, pénzbüntetés. – A vásárbíróság ítélete általában elsőfokon végrehajthatóvá vált, de az ítélettel meg nem elégedő fél a rendes bíróság előtt kereshette igazát. – A vásárbíróság tartotta fenn a vásárban a rendet, ebben a strázsamester és a hajdúk nyújtottak segítséget. Beszedte az árusítással és rendfenntartással kapcsolatos jövedelmeket és évente elszámolt velük a tanácsnak. A vásár teljes megszervezése a vásárbíróság feladata volt. Sok helyen nemcsak az országos vásárra terjedt ki a hatásköre, hanem a hetivásárra, piacra, a városi boltokra, sőt a patikára is (piacbíró, boltbíró). – A vásárbíróság büntető bíráskodási hatáskörét az 1836:18. tc., polgári hatáskörét az 1912:54. tc. megszüntette, de a vásárbíró fogalom és kifejezés szokás alapján a gyakorlatban tovább élt, noha nagyon leszűkülve maradtak fenn feladatai, mint pl. az árucikkek (pl. gombák) minőségének az ellenőrzése, nehány rendészeti ténykedés és a vásár megszervezése. (→ még: bíró, → vásár, → magisztrátus) – Irod. Szimics Mária: A debreceni országos vásárok története (Bp., 1938); Kállay István: A székesfehérvári vásári bíráskodás 1688– 1790 (Fejér Megyei Történeti Évkv, Székesfehérvár, 1971); Dankó Imre: A vásárkutatás néprajzi jelentősége (A debreceni Déri Múz. Évkve, 1973, Debrecen, 1975); Tárkány Szücs Ernő: A vásár és jogi népszokásai (Vásártörténet–hídivásár, Debrecen, 1976).

Torontálvásárhelyi vásárbíróság 1907-ben (v. Torontál m.)