világ teremtéséről szóló monda

TARTALOM

villahegy

villa

a paraszti gazdálkodás számos területén gyakran használt munkaeszköz. Az emberiség régóta ismeri és használja a mezőgazdasági munkában. A bukó-villa, mereglye, nyárs néven ismert legegyszerűbb villatípust az utóbbi évtizedekben jórészt már csak a magyar nyelvterület keleti részén használták széna- vagy szalmacsomók hordására és rakodására. Nem más mint egy 2–4 m hosszú egyenes rúd, amelyen természetes módon nőtt lecsonkolt ág vagy átütött pálca tartja a rászúrt szénát vagy szalmát. A természetes vagy ékkel hasított kétágú favillával általában kévét vagy szalmacsomót csomót adogatnak → asztag- és → kazalrakásnál. Ezt a típust a 20. sz.-ban már jobbára csak a Kárpát-medence peremterületein ismerték, korábban azonban szélesebb körű volt a használata. A szénagyűjtéshez és a kötetlen kaszás aratáshoz a 19–20. sz.-ban túlnyomóan háromágú favillát használtak, melynek ágai vagy természetes növésűek voltak, vagy hasítással, ill. toldással alakították ki. A hasított négy és több ágú villákkal a nyomtatásnál és a cséplésnél az ágyást forgatták és rázták. A természetes faágból készült és a hasított háromágú villa korábbi típus. Sok helyen magyar villa a neve a később megjelent osztrák-szlovén területről terjedő toldott ágú formával szemben, amelyet némely vidéken német vagy tót villának neveznek. A természetes növésű és a hasított ágú típusok fiatal fákból készültek. Tömeges előállításuk növendékerdők letarolását vonta maga után. A toldott ágú villák viszont a faállomány megfogyatkozását jelzik. Egy-egy vaskos fatörzsből sok tucatot lehetett előállítani. – A különböző formájú és rendeltetésű villák házimunkaként, ill. háziiparban készültek erdős hegyvidékek falvaiban (a Bakonyban, a Mecsekben, a Bihari hegyekben, Gömörben, a Székelyföldön, Hunyad megyében a fafaragó központokban (és vásárokon, ill. vándorkereskedők útján kerültek forgalomba) (→ famunka). – Speciális funkciójú az istállók takarítására szolgáló trágyahányó vagy saroglyás villa. Kezdetleges formáját erős, természetes faágból vagy tömör falapátból faragták ki. Fejlettebb változatainál a két szélső villaág párhuzamos a nyél folytatásával és ahhoz csapolt pálcák erősítik. A Kárpát-medencétől északra eső térségben általánosan ismerik, a történelmi Mo.-on elsősorban a Felföldön használták. – Hazánkban ritkán előforduló villafajta a törekhányó villa, amelyen a nyélre merőleges fejbe erősítik a villaágakat. Feltehető, hogy mo.-i német telepesek, ill. az uradalmi használat honosította meg. A favillákat a századfordulótól minden funkcióban folyamatosan fölváltották a helyi kovácsmesterek által készített és a gyári vasvillák. Ma már szórványosan, főleg szénamunkánál használják őket. – A magyar nyelvben a villa szó nyugati szláv származású. Eredeti jelentése a ’kétágú’ ma is él pl. a ’villás farkú fecske’, ’villás szarvú ökör’ stb. jelzős összetételekben. A honfoglalás idején valószínűleg csupán a szénagyűjtés eszköze volt. – A magyar nyelvben azonos szóval jelölt étkezési villa a főúri asztaloknál csupán a 16. sz.-tól, a paraszti háztartásokban pedig a 18–19. sz. fordulójától használták. – Irod. Balassa Iván: A Néprajzi Múzeum favilla-gyűjteménye (Bp., 1950); Szabó Mátyás: A Körös és a Berettyó alsófolyása vidékének rétgazdálkodása (Népr. Közl., 1957); Paládi-Kovács Attila: A magyar parasztság rétgazdálkodása (Bp., 1979).