születésszabályozás

a családtervezés hagyományos eljárásainak összessége. Célja a születendő gyermekek számának, nemének, tulajdonságainak befolyásolása a hagyományos gyakorlati ismeretek és a → népi hitvilág hagyományainak segítségével, az adott társadalmi réteg, csoport valóságos vagy vélt érdekeinek megfelelően. A születészabályozásnak két, történelmileg elkülönülő szakaszát lehett megállapítani. 1. Az egy családon belül született gyermekek számát a legritkábban határozzák meg érzelmi tényezők, de a közvetlen gazdasági érdekek sem érvényesülnek magától értetendően. Ez az állapot jellemezte a mo.-i parasztság egészét a 19. sz. elejéig. A szegényebb rétegeknél több gyermek született, míg a módosabbak olykor korlátozták a születések számát. Az előbbiek a több „keresővel”, az utóbbiak a vagyon felaprozódása miatti félelemmel magyarázták a családi létszám alakulását. A történeti korszakonként és társadalmi rétegenként változó, de a születészabályozás mögött mindig felfedezhető közvetlen gazdasági érdeket (leginkább a földbirtok elaprózódásától való félelem) áthatották és módosították a helyi szokások, a közösség által elvárt gyermekszámra vonatkozó normák, a valláserkölcsi előírások, amelyek a köznapi ideológiákban csapódtak le. (Pl. „Egy gyerek nem gyerek!”. „Esőt meg gyereket nem kell kérni, mert ád az Isten” stb.). A gyermekszám tervezésének legfőbb akadálya mindenfajta kényszeren túl a tudatlanság és a védtelenség. A születészabályozást alig ismerték, a nem kívánt terhesség megszakítására pedig korlátozott és veszélyes eljárások álltak az asszonyok rendelkezésére (→ magzatelhajtás, → meddőségi vetélés). – 2. A születendő gyermek nemének befolyásolását kiváltó gazdasági, prezstízs és egyéb érdekek már közvetettebbek, több szokás, előítélet és érzelmi indíték hatja át őket, amelyek olykor a gyermekszám drasztikus csökkentéséig vezethettek vissza (→ egyke). Nagyobb méreteket, a mo.-i birtokos parasztságot vidékenként jellemző (Ormánság, Sárköz) mértéket csak a jobbágyfelszabadítás után, majd fokozatosan századunk első felébe áthúzódóan öltött. – Az alapérdek jól tükröződik a mindennapi ideológiákban, magyarázatokban: „Jobb a fiú, jobb segítség az apjának”, „A fiú hazahoz, a lány meg csak visz, amikor férjhezmegy” stb. Ez a hasznosság- és értékbeli megkülönböztetés a társadalmi szokások minden típusában kimutatható, s alapjai jól tükröződnek a parasztság → öröklési rendszerében. Nem véletlen tehát az előítéleteknek az a napjainkig húzódó láncolata, hogy jobb, ha fiú születik a családban mint leány, még ha más indoka nincs is, mint pl. az apai büszkeség. (Pl. A vőlegényes háznál a menyasszony mellé a keresztapját ültetik, hogy fia szülessen. A menyasszony ölébe fekete, göndörhajú fiút ültetnek stb.) Áttételesen ide kötődnek a leendő gyermek nemére vonatkozó → előjelek is (→ terhesség). – A magzat később tulajdonságainak befolyásolását célzó → előírásoknak, tilalmaknak (→ tilalom) a tömegét lehetetlen számba venni. Ezek jellemzőek lehetnek egy nagyobb közösségre, csoportra, de egy családon belül is hagyományozódhatnak. Változatosságuk magyarázatát is ebben leljük. (Pl. A terhes asszony sok bort és pálinkát igyon, hogy gyermeke erős legyen! Másutt éppen annak ellenkezőjét tanácsolják. Tököt ne lopjon, mert kopasz és kukoricát se, mert hosszú hajú gyermeke születik stb.). A sokféle mágikus és praktikus köntösben felbukkanó szabály és tevékenység a mindenkori helyi ember- és szépségideálnak megfelelő gyermek születését hivatott segíteni. – Irod. Jankó János: Kalotaszeg magyar népe (Bp., 1892); Wlisloczkiné Dörfler Fanni: A gyermek a magyar néphitben (Ethn., 1893); Gönczi Ferenc: Göcsej s kapcsolatosan Hetés vidékének és népének összevontabb ismertetése (Kaposvár, 1914); Kresz Mária: A fiatalság társas élete a kalotaszegi Nyárszón (Népr. Közl., 1960); Andorka Rudolf: Az ormánsági születéskorlátozás története (Valóság, 1975. 5. sz.).