A VALLÁSOS IRODALOM

FEJEZETEK

A szerzetesi hivatással együttjár, hogy vállalója a rend elöljáróinak intézkedése nyomán egyik országból a másikba megy, mindig oda, ahol az éppen fenyegető paphiány megkívánja. Így a magyar papi emigráció nem egységes, nem feltétlenül politikai indíttatású. Nagyon sok külföldön élő, publikáló pap és szerzetes még a második világháború előtt hagyta el az anyaországot, mások pedig állami hozzájárulással tették ugyanezt. A katolikus emigráció elsősorban a Mindszenty-ügy körül kezdett élénkebb politikai tevékenységbe. Az emigráció idősebb tagjai heves támadásokat intéztek a szocialista rendszer ellen, némelyikük kifejezetten ellenséges célzattal. Jellemző ilyen vonatkozásban Nyisztor Zoltán (1893–1980) példája, aki kimondva-kimondatlanul Bangha Bélát tekintette példaképének, s az ő stílusában írta politikai emlékiratait, melyek inkább pamfletek. Érdekesebb, tájékoztató jellegű könyve az Ötven esztendő. Századunk magyar katolikus megújhodása (Bécs 1962), melyben a század legjelentősebb katolikus személyiségeinek arcképét rajzolja meg barokkos pompával, meglehetősen elfogultan.

Nem feladatunk itt az emigrációnak azokról a tagjairól szólni, akik a teológia területén gazdagították a szakirodalmat. A legnagyobb, világszerte elismert tekintély kétségtelenül Boros László (1928–) közöttük. Boros az úgynevezett keresztény egzisztencializmus képviselője. Nagy hatású elmélkedéseiben a modern ember istenélményét igyekszik körvonalazni. Elsősorban azokat a találkozási pontokat ragadja meg, ahol az egzisztencia kiteljesedhet, részben a kereszténység által nagyra becsült és nagyra értékelt erények gyakorlása, részben a lemondás és az alázat útján. Műveit {365.} szinte minden világnyelvre lefordították, s az egyik legösztönzőbb, legnépszerűbb gondolkodónak bizonyult, mígnem laicizálását kérte. Ekkortól nevét sok vallásos lap meghurcolta. (Magyarul is megjelent művei: A köztünk élő Isten, Eisenstadt 1970; Az emberben felénk hajló Isten, Eisenstadt 1973.)