| ’AtJiV | A | Atticistae |
h ’Attikh 1. (144. á., athenaei érem, melyen Athena és Posidon Attica földjeért való versenye ábrázoltatik; az Athena növesztette olajfán szent állatai, a kigyó és a bagoly láthatók, a Posidon fakasztotta vizet a delfin jelképezi). Közép-Görögország vagy a tulajdonképeni Hellas nyolcz vidéke közt a legnevezetesebb. Nevét már a régiek akth = partvidéktől származtatták, sőt nevezték magát is így: ’Akth vagy ’Aktikh, ezen kívül különösen költők illették ilyen nevekkel is . ’AtJiV, Moyotia, ’Iwnia, Poseidwnia. Egy hegyével délre irányuló háromszögalakú félszgiet, melyet északról Boeotia, keletről az Aegaeus tenger, délnyugotról a Saronicus öböl és nyugotról Megaris határolnak. Területe mintegy 2200 négyszögkilométer. Partját, melynek hossza körülbelül 170 kilométer, számos öböl, természetes kikötő teszi változatossá, belsejét magában álló, de tömötten fekvő, hajdan erdős, ma többnyire kopasz, barátságtalan hegy- és halomcsoportok fedik, melyek között csak kevés jelentéktelen lapály van. Összes hegyei a Boeotia és Megaris felől természetes határt alkotó Cithaeronból (KiJairwn ma is így; legmagasabb csúcsa az Elatias) nyúlnak ki. Az 1410 méterig emelkedő, zord, meredek és sziklás hegységet emlékezetessé tevék azok a regék, melyek a cithaeroni oroszlánvadászatról, Actaeon vadászatáról és Oedipus kitevéséről szólanak. A közte és a szomszédos Helicon közt tapasztalható ellentét alkalmat adott a hegyekké változott testvérek mondájához, mely szerint a szelid és jóindulatú Helicont a múzsák, Cithaeront, ki eltette láb alól atyját, anyját, az Erinnysek választották lakhelyül. A legzordabb helyen vezet a gifto-kastrói szoros, a régi treiV kejalai vagy druoV kejalai. Nyugot felől déli irányban egy alacsonyabb hegylánczot bocsát ki, mely határvonalat alkot Megaris és Attica között s mely a tengerparthoz közel két feltünő, szarvhoz hasonlitó csúcsban végződik (miért ta Kerata-nak neveztettek) és úgy látszik, hogy ’Ikarion oroV-nak hivatott. A Cithaeronból kelet felől az 1413 m. magas Parnes (ParnhV), most Ozea, nyúlik ki, Atticának magasság és kiterjedés tekintetében legnagyobb hegye, főtömegével az athenaei lapály északi határát alkotván. Északkeleti előhegyei hol szűkebb, hol szélesebb szakadékoktól és völgyektől szeldesve, a Diacriának nevezett területen át a tengerpartig terjednek. Az egész még ma is részint lombos fákkal s bokrokkal, részint a magasabb helyeken fenyővel van borítva, hajdan azonban sűrű erdőségekkel volt fedve, melyek vadakban bővelkedtek. Délnyugoti folytatását az athenaei és eleusisi lapály között egy 470 méterig emelkedő magaslat alkotja, a melyet a régibb írók Aegaleos (AigalewV) hegynek, a későbbiek pedig egy hasonnevű Demosról Corydallusnak neveztek; középső része, hol az Eleusisbe vezető szent út vonult, to Poikilon oroV nevet viselt; délnyugoti végét Amphiale hegyfok alkotta. Az Aegaleos hegy oldaláról nézte végig Xerxex a salamisi ütközetet. Hdt. 8, 90. – A Parnestől délkelere emelkedik az 1110 m. magas, gulaalakú Brilettus (BrilhttoV) vagy a Pentelh demostól Pentelicusnak (to Pentelikon oroV) nevezett hegy, ma: Mendeli. Híres márványbányáitól fehérlő oldalai Athenaeből is látszanak. Déli lábától egy óra jásárnyira völgy választja el a mézéről híressé vált Hymettust (ˇmhttoV, most Trelovuni), mely ma nagy részben kopasz, csak némi bokros növény, nevezetesen az illatos vad thymian terem rajta; márványa nem oly becses, mint a brilettusi; délen a Zoster (Zwsthr) nevű előfokban végződik. A félszigetnek a Hymettustól délre fekvő részét egy alacsonyabb hegycsoport: a Laurium (Daurion) borítja, hajdan gazdag ezüstbányákkal, melyek Athenae gazdagságának egyik főforrását alkották. Hdt. 7, 144. Plut. them. 4. A hegység a Sunium (ma Kolonnaes) meredek hegyfokon végződik. Ezen nagyobb hegylánczokon kívül vannak a félszigeten számos, részben magánosan álló szirtes halmok, melyek közül itt a Lycabettus (DucabhttoV, most Hagios Georgios) említendő, egy 824 m. magas, közvetlenül Athenae falai mellett, a várostól északkeletre, csaknem elszigetelten emelkedő sziklás halom. Csa egy keskeny bevágástól elválasztva, északi irányban indul ki ettől egy hosszabb sziklasor, melyet ma Turkovuninak neveznek, valószinüleg a régiek Anchesmusa (’AgcesmoV). – A.-nak három nagyobb síksága van, u. m. a) az Eleusisi (’Eleusinion pedion), a Cithaeron és az eleusisi öböl mocsaras partja között, Athenae éléskamrája, miért a spartaiak is először ezt pusztították el a peloponnesusi háborúban; a nyugoti rész neve ’Rarion pedion volt, a keleti nagyobb részé Qriasion p.; a Megaris felől eső rész Demeter sérthetetlen tulajdona volt és gh ierh vagy orgaV névvel jelölték; b) az athenaei vagy Cecropsi síkság, mely egyszerűen to pedion-nak is mondatott (most Kalandrii lapály), Athenaetől északra, az Aegaleos, Hymettus és Parnes közt, a Cephisustól öntözve; a szárazföld felől az északkeletre fekvő Decelea uralkodott rajta, s ezért szállották meg ezt a spartaiak a peloponnesusi háború második felében; c) a Hymettus és Brauron közötti síkság, mely Mesogea (Mesogeia) nevet viselt régen, most Mesoghia. A kisebb lapályok közül említendő a marathoni és az Asopus torkolata melléki. Attica folyóvizek tekintetében szegény. Egyetlen folyóvize sem jut el a tengerig a nyári hónapokban, hanem a szomjas földben vész el. A Boeotiában eredő Asopus (ma Vurieni) alsó folyását itt végezi. A. legnagyobb folyóvize a Cephisus (KhjisoV), ma Kephisso, a Brilettus délnyugoti lábánál ered s nehány, a Parnesről jövő patakot magába véve, a síkon végig foly, Athenaetől nyugotra. Nyáron most is, mint régen a város környékbeli ültetvények öntözésére használtatván, vizéből teljesen kifogy, télen pedig elárasztja torkolatánál a Phalerum környékét. Mentében a hosszú falakat keresztezte. Az Ilissus (’IlissoV), ma Ilisso, a Hymettus északi lábánál ered, bal oldalról felveszi az Eridanus patakot s majd megkerülvén délről a várost, a síkságon vész el. Az Eleusisi síkság patakját szintén Cephisusnak (ma Sarantapotamo) hívták, a Cithaeronon ered s Eleusistől keletre szakad a tengerbe. Tovább keletre az Eleusisbe vezető út mellett van ’Reitoi vagy ’Reita-nak nevezett két sós vizű tó, melynek halállománya az eleusisi nagy templomot illette, vize pedig a régiek hite szerint az Euripiusból, Chalcis mellett egy földalatti áram útján nyeretett. Athenae s környéke sem volt vízzel bővebben ellátva, mint A. többi része, mert az Ilissuson és Cephisuson kívül még csak a Panops és Callirhoë forrásai adtak vizet. Utóbbi az Olympieumtól délre fakadt s mivel Pisistratus óta vizét 9 csővel fogták fel, Enneacrunus (’EnneakrounoV), majd Dodecacrunus (Dwdekakrounos) néven is nevezték; ma ez is el van iszaposodva. Ezen kívül a város vízszükségletét a lennebb említendő vezetékek elégítették ki. A kútak vize többnyire rossz volt s ezért olykor Jalatta-nak hívták őket. Ily viszonyok közt a kútak felügyelője, az epistathV krhnwn, ki őrködött, hogy a vizet senki jogtalanúl el ne vezesse, fontos személyiség volt. A. öblei közül említendők: a keleti parton az alacsony partú Marathoni öböl, nyugaton a város kitünő kikötői (l. lennebb) és az Eleusisi öböl (Levsina). – 2. A. földje erős munkát követelt mívelőjétől. Bár nem lehet kizárólag a mai viszonyok szerint itélni, midőn az erdők kiirtása következtében megapadtak a vizek, a föld nagy mértékben kiaszott, mégis bizvást mondhatni, hogy eltekintve egyes részektől, általában az attikai föld nem igen volt termékeny. Terrasse-építmények maradványai mutatják, hogy a lakosságnak miden talpalattnyi földet fel kellett használnia; a termékeny földréteg pedig oly vékony volt, hogy bérleti szerződésekben határozottan ki szokták volt kötni, hogy termő föld el nem szállítható. A talaj hátrányait azonban pótolta részben a kitünő éghajlat, s a nép szorgalma kielégítő eredményt tudott elérni. A földmívelést tiszteletreméltó foglalkozássá avatta a vallás, valósággal megszentelte az eleusisi Demeter-cultus s így főéletmódja lett a polgárság nem csekély részének. Búzát keveset, hanem főként árpát termeltek, mely utóbbi kitünő minőségű volt. De az összes évi termék az egész szükségletnek csak két harmadát fedezte, mert a virágzási korban élt 540,000 lakosnak – 140,000 szabad, 400,000 rabszolga – 3 millió medimnus kellett. Nagymérvű s legháládatosabb volt a gyümölcsfa-mívelés. Olaja is kiváló jó volt s kivitelre is jutott belőle; a közhit szerint maga Athena istennő ültette az első olajfát az Acropolison, Athene Polias templomában, mely fa túlélte a perzsa háborúkat is. Hdt. 8, 55. Elterjedt volt a szőlő mívelése, bár bora átlag gyenge minőségű volt; annál jobb s igen bőven termő volt fügéje, honnan a felesleges kifejezésére szolgáló közmondás: mh suka eiV ’AJhnaV. A régiek állítása, mintha a termék kivitele (l. Sycophanta) tiltatott volna, kétségen kívül koholmány. Tenyészett továbbá az eper-, babér- és mandulafa, a hirhedt bürök stb. A Parnes és Cithaeron hegyeken tenyésző tölgy, bükk, cedrus, fenyőfélék a szükséges faipari és tüzelő anyagot szolgáltatták. A mi a bányatermékeket illeti, a Laurium hegységből annyi ezüstöt aknáztak, hogy minden polgárnak évenként 10 drachma (4 frt körül) jutott. A hegyek anyaga egyébként mész, pala és márvány. Utóbbi nemben a legkiválóbbat fehérsége és finom szemcsésségénél fogva (mint ma nevezik: cipollino) a Brilettus szolgáltatta. A Colias hegyfoknál található agyagból készült edények nevezetes kiviteli czikket alkottak, melyet egészen Africa nyugoti partjáig szállítottak. Volt smaragdja, hasznos volt aranysárga ásványfestéke, a só jóságát, finomságát pedig a közmondássá vált attikai só mutatja. A házi állatok közül nagyobb mértékben a juhot, kecskét tenyésztették; az ekevonó barom Triptolemus tanítása szerint szent állatnak tekintetett; ló kevés volt, annál több szamár, öszvér. Az erdős hegyekben régen sokféle vad tanyázott, mint a vadkan, farkas, medve. Az acropolis sziklahasadékaiban sok bagoly lakozott (innen mh glaukaV ’AJhnaze), végre a tenger hallal szolgált. – Éghajlata igen kedvező. Levegője a legnagyobb mértékben finom, tiszta, átlátszó; az évszakok változandóságát a tengernek az egész tartományra ható befolyása mérsékli. Igaz, hogy nyáron a lapályokon 28–30o R. emelkedik a hőség, de ez még sem oly nyomasztó, mind a szomszédos Boeotiáé s egész rendszeresen nyomban dél után friss szellő enyhíti a fölhevült levegőt. Télen a hegyek közt sokszor hosszasan, de a lapályokon ritkán esik a hó és csak kivételesen száll a hőmérsék a fagyponton alól s általában a tél kiválóan egészséges. A levegő szárazsága nagyban elősegítette az ókori épületek, műemlékek fennmaradását. – Lakói ionok voltak, kik által érte el az ion törzs legszebb fejlettségét. Magukat mindenképen benszülötteknek igyekeztek feltüntetni, mi mindenesetre bizonyít annyit, hogy a törzs igen régi idők óta lakott ott, bár e régi elemhez idő folytán járultak újabbak is, főként peloponnesusi ionok. A legrégibb idők óta 4 törzsre, phylére (l. Fulh) voltak osztva, ezek helyett azonban Clisthenes 10 új phylét alkotott, melyeknek tagjai legalább 174 Demosban (l. Dhmoi) laktak. A természeti viszonyokhoz képest a félszigetet következő 3 főrészre osztották: Pedias (PediaV), a síkföld, Athenae, valamint az ettől északra és északnyugotra eső rész, Paralia (Paralia) vagy Acte (’Acth), a partvidék, egyfelől a Hymettus déli lábától, másfelől Brauron hegységtől délre nyúló parti részlet; Diacria (Diacria) vagy Epacria (’Epakria) felföld alatt a Parnestől északkeletre és délkeletre eső hegyes vidéket értették. E beosztás annyiban politikai jelleget is öltött, a mennyiben Solon és Pisistratus idejében a pártok e vidékek szerint tömörültek (l. Pisistratus, 2). Megjegyzendő még, hogy Mesogea alatt a Paraliától befelé eső részt értették. – I. A Pediasban megkülönböztetjük: – 1. az athenaei síkságot. Ezen feküdt Athenae (ai AJhnai; 145. á.), A. fő- és Görögország legnagyobb városa. Két főrészből állott, u. m. a városból és kikötőiből, melyeket kb. 456 óta a Piraeeus és Phalerum felől épített két hosszú fal (ta skelh), majd Pericles mindenható befolyása óta egy a piraeeusival párhuzamosan haladó harmadik fal kötött ösze. A város kiterjedése a perzsa háborúk előtt bizonytalan, a későbbi kinézés és nagyság alapját amazok lezajlása után tették le a Themistocles vezetése alatt. A házak ekkor újra épültek, a város és kikötők új várfalakkal vétettek körül. A város körül ma még csak ezen themistoclesi fal nyomai vannak kiderítve és pedig legnagyobb részben. A védfalak hosszúsága Thucydides 2, 13 szerint 218 stadium azaz 40,323 méter volt; ebből a Piraeusra 60 stadium esett, a phalerumi falra 35, a piraeeusi párhuzamos falakra 40–40, végre a város várfalára 43, mely utóbbi megfelel Kaupert méréseinek, melyek 7912 métert adnak (Monatsb. d. berl. Akad. 1879). E kerület a serviusi Róma kerületének felel meg. Dionys. Hal. 4, 13. 9, 68. Volt benne 10.000 ház (Xen. mem, 3, 6, 14), Boeckh számítása szerint pedig 180,000 lakó, míg mások valamivel többet vesznek fel 100,000-nél. A nyilvános épületek kivételével nem igen volt sok szép háza és a legtöbb fiókművel vagy égetetlen téglával építve, különösen a városnak nyugoti, a legszegényebb néposztálytól lakott részében; az utczák többnyire rendetlenek és szűkek voltak (stenwpoi). A falakon át a következő kapuk vezettek, melyek egy részének fekvése azonban vitás. Curtius és Kaupert helyszíni kutatásai szerint északnyugatról délre haladva, így következtek: a Dipylum (Dipulon), régebben Qriasiai pulai, a legfőbb közlekedő vonalon északnyugat felé, a városnak legmélyebben fekvő helyén; legközelebbről a Ceramicusba vezetett. Nevét valószinüleg építési módjától nyerte, mert mögötte hatalmas falakkal körített hosszúkás udvar volt, mely mind kifelé, mind befelé (a város felé) erős kapukkal és zárakkal volt ellátva. Tőle délkeletre csak valami 55 méterre az eleusisi szent útra nyiló kapu (ai ierai pulai); a Piraeeusi kapu (Peiraikh pulh) a nymphák halma és az Athanasius-kápolna közt; a Melitei k. (ai MelitideV pulai) a Nymphák halma nyílásában, mely Koilh külvárosba vezet; valószinüleg a Lovag-kapu (ai IppadeV pulai) az, a melynek nyomai a Demetrius Lumbardaris kápolnája mellett láthatók, a két utóbbi Melite kerületre esett; az Itoni k. (ai Itwniai pulai) a déli fal közepén; keleten: Diochares kapuja (ai tou DiocarouV p.) a Lyceum felé és ettől északra a Diomeai k. (h DiomhiV p.); északon, átellenben az Itoni kapuval az Acharnaci k. (ai ’Acarnikai p.). Ezen kívül felvehető egy kijáró a Stadium hossztengelyével szemben, egy a Callirhoë forrás közelében, egy ettől csekély távolságra, nyugoti irányban, a Sunium felé vezető útnak megfelelően, egy az Acharnaei k. közelében. – 3. A falakkal körített helynek mintegy a közepén emelkedik az Ilissus síksága felett valami 100 méterre egy meredek szikladomb, melynek (keletről nyugotra) 300 m. hosszú és a legszélesebb helyen 130 m. széles, mesterségesen elegyengetett teteje csak nyugotról közelíthető meg. Ez a vár, melyet a pelasgusok Kranah, Cecrops Kekropia, Erectheus ’AJhnh névvel nevezett, míg végre a városnak ’AhJhnai, a várnak ’AcropoliV lett állandó elnevezése (146, 147, 148. á.). Falakkal való legrégibb megerősítése a pelasgus korszakra esik és pedig a régebbi felfogás szerint a pelasgusok az északi és nyugoti oldalt erősítették meg s ez lett volna a Pelasgicum (Pelasgikon) vagy Pelargicum (Pelargikon, gólyafészek) 9 egymás mögött és felett következő kapuval, innen Enneapylumnak is neveztetvén. Curtius szerint (Stadtg. v. Ath. 45 kk.) azonban bár a vár éle is erősítve volt, részint a sziklafalak meredekké tétele által, részint hatalmas, sokszögletű kövekből rakott fallal, ezen kívül még a halom lába mentén is futott körül egy védfal s ez volt ellátva 9 kapuval és ez értendő a Pelargicum alatt. E felfogás mellett tanúskodnak a régiek leghatározottabb tudósításai. Hdt. 6, 137. Dionys. Hal. 1, 28. Paus. 1, 28. Photius Pelargikon. A nagy perzsa háborúk után, midőn újra épült a város, újból rendezték, újból építették az Acropolist és itt a vezérelv az volt, hogy az állam védistenének, Athenának szentelt épületekkel diszítsék fel e központi helyet. E czél előmozdítása végett építette Cimon az eurymedoni ütközet után a perzsa foglyokért nyert váltságdíjból az Acropolis déli falát, melynek legközelebbi rendeltetése az volt, hogy a tető kiszélesítése végett szükséges töltésnek védfalul szolgáljon. Hasonló falakkal erősítették meg Cimon után a halom többi oldalait is. A város és a kikötők összekötésével az Acropolis végkép elveszítette jelentőségét mint erősség (’Astu), de e helyett lett belőle Attica vallási központja, vagyoni és művészi kincses háza. Mindjárt a nyugoti oldalon levő feljárónál Pericles Mnesicles által az u. n. Propylaeákat (ta Propulaia; 149. á) építette, melyen át a sík tetőre lehetett jutni. A dór- és ion-oszlopokkal diszített és 5 átjáróval biró kapu pentelicusi márványból 5 év alatt Kr. e. 437–432 készült el és pedig a peloponnesusi háború kitörése miatt, mint Dörpfeld kimutatta, nem egészen az építésznek még nagyobbszerű, összhangzóbb eredeti terve szerint. Az így is nagyszerű mű állítólag 2012 talentumba került. Az Athena szent kerületének többi remekműveihez méltó belépő görög templomhoz hasonlít, de a helyzetnek megfelelően önállóan, nagy genialitással, eredetiséggel és megkapó harmoniával alakítva. Az athenaeieknek méltó büszkesége, melyről Epaminondas azt mondotta, hogy ha honfitársai elsők akarnak lenni Görögorságban, a Propylaeákat Athenaeből a Cadmea feljáratához kell helyezniök. A hozzávezető nagy márványlépcső, melyből maradtak fenn darabok, csak a római korszakból származik. Jobbra a feljárótól kis lépcső vezet egy bástyához, a melyen még nagyobbrészben áll a Propylaea építése közben készült kis temploma Athena Nicének (rendszerint Nikh ’ApteroV-nak neveztetett). Az oszlopos korlátot (ballustrade) diszítő és Victoriákat ábrázoló reliefek az 5. század utolsó éveiben készültek s talán 407-ben Alcibiades visszatérésének az örömére állítattak fel. A feljárótól balra, a Propylaea északi szárnya előtt állott az Athenae körül nagy érdemeket szerzett M. Vipsanius Agrippának (l. Agrippa, 1) Kr. u. 12 és 27 között emelt, szekérre helyezett szobra, melynek 16,75 m. magas alapzata ma is ott van. Maguknak a Propylaeáknak 2 szárnyuk volt, az északi (balról) nagyobb, máig jól fenmaradva, hajdan képtárul (PinakoJhkh) szolgált s egyebek közt híres képeket foglalt magában Polygnotustól. A déli szárny kisebb lett a terv megváltoztatása következtében és úgy látszik, hogy a kapu és várőrök elhelyezésére szolgált s ezen kívül talán a Gratikának egy szentélyét foglalta magában. – Irodalom: R. Bohn. Die Propyläen der Acropolis zu Athen, 1882. R. Kekulé, Die Reliefs an der Ballustrade der Athena Nike. W. Dörpfeld, Mitth. Ath. ist. X. 1885. – A vár síktere Athena tiszteletére emelt templomokkal (a római korban egyebek közt Róma és Augustus templomával is), áldozati ajándékokkal, istenek és nagy emberek szobraival volt gazdagon megrakva. Mértföldekre ellátszott a sisakja és lándzsája Athena Promachos colossalis érczszobrának (Paus. 1, 28) melyet Phidias alkotott. De a tető legfőbb ékessége a két híres Athena-templom: a Parthenon és az Erechtheum voltak. Előbbi, o. ParJenwn (150. á), a Parthenos (szűz) Athena temploma. Az alapot már Cimon megvetette hozzá, mert a déli fal emelése következtében kiszélesült területen épült. Magát az épületet azonban Kr. e. 447 és 434 között emelték, délre a Pisistratus építette, de a perzsák által Kr. e. 480-ban elpusztított Athean templomból, az úgynevezett Hecatompedumtól, melynek alapfalait az újabb időkben találták meg (l. Belger, Berliner Phil. W. 1890) s melynek romjaiból sok oszlop-, architráv- stb. töredék került az Acropolis északi körfalába. A Parthenont Ictinus, az eleusisi Telesterino s a phigaliai Apollo templom építője és Callicrates építették pentelicusi márványból, Pericles mint epistathV vezetése alatt. A keresztnéy korban előbb keleti, majd latin ritusú templomnak használták, 1460-ban pedig török mecset lett. 1687-ben az Acropolis a velenczeiektől ostromoltatván, egy bomba fölrobbantotta a templomban elhelyezett lőporraktárt, minek következtében az épület középső része örökre elpusztult s ma csak a keleti és nyugati rész áll fenn. E század elején pedig Lord Elgin a Brit. Museum számára nagymennyiségű relieftől, metopától fosztotta meg (Elgin marbles). 31×70 m. területen épült dór stylű templom (peripterus octastylus), a melybe azonban finom ízléssel ion elemek is vannak vegyítve. A két végén levő 8–8 dór oszlopra oldalt 17–17 oszlop esik (a sarkokon levőket kétszeresen számítva), melyeknek magassága 10,43 mm., alsó átmérője 1,905 m. Az épület külseje gazdagon volt diszitve szoborcsoportozatokkal, reliefekkel, melyek tárgyai Athena istennő történetéből és szerepköréből voltak véve s melyek Phidias terve szerint és felügyelete alatt készültek. A templom belsejében, az u. n. cellában volt elhelyezve Phidias híres Athena szobra. A 12 m. magas szobor látható testrészei elefántcsontból, ruházata aranyból készült. Utóbbi levehető volt és 44 talentumot (1152 klg.) nyomott. 299. Kr.e. Lachares tyrannus és demagogus elrabolta. Paus. I. 25. Jobb kezében egy Nice szobrot tartott, szintén elefántcsontból a melynek külső lapján az Amazonok csatája, a belsőn a Gigasok harcza volt ábrázolva. A szobor leirása: Paus. I. 24. Plin. Hist. N. 36, 18. A templom hátsó része (az ’OpisJodomoV, a szorosabb értelemben vett ParJenwn) Athena szent vagyona s egyátalában az állami kincstár elhelyezésére szolgált, tehát a templom egyúttal állami kincstári hivatalos helyiség is volt. – Irodalom: Főmű: A. Michaelis, Der Parthenon, 1871. Továbbá: Eug. Petersen, Die Kunst des Pheidias am Parthenon, 1874. A Parthenontól északra feküdt az Acropolis legrégibb temploma, az Athena Poliasé, a melyet a monda szerint Cecrops épített azon a helyen, hol Athena és Posidon emlékezetes versenye volt. A perzsa háborúban történt pusztulása után újra építették, a peloponnesusi háború alatt épült részéről pedig Erechtheumnak (to ErecJeion) neveztetett (l. o.). Benne volt Athenának az égből hullott, fából faragott szobra, Cecrops állítólagos sirja, a Posidon ütésétől fölfakadt sós forrás (’ErecJhiV Jalassa) és az Athenától teremtett olajfa (h pagcujoV). Az Erechtheumtól keletre volt a perzsa háborúk előtti korban a régi királyi palota, a melynek alapjából újabban egy nagy rész fölfedeztetett – Irodalom: Curtius, Die Akropolis v. Athen, 1844 és Die Stadtgeschichte v. Athen, 1891. Beulé, l’Acropole d’Athčnes, 2. kiad. 1862. Burnouf, La ville et l’acropola d’Athènes, 1877. O. Jahn, Pausaniae descriptio arcis Athenarum, 2. kiad. 1880. Ad. Bötticher, Die Acropolis von Athen, 1888. – 4. Az Acropolis körül fekvő város régi demosok egyesítéséből keletkezett, melyek későbbre is mint városrészek megtartották régi neveiket. Nagyobb részük eredetüknek megfelelően túlterjedt a várfaltól kerített területen. E városi demosok, kerületek a kvöetkezők voltak. Nyugaton: Melite (Melith), a Nymphák halmára és környékére terjedt; Coele (Koikh), a Demetrius Lumbardaris kápolnájától nyugatra; Melitétől nyugatra Ciriadae (Keiriadai), melynek területén volt a Barathrum; északon: a Melitével határos Ceramicus (KerameikoV), ettől keletre Collytus, KollutoV (Melite és Ceramicus közt kellett a régiektől sokat említett Colonusnak [KologoV] feküdnie, a melynek a helyét azonban pontosabban nem lehet meghatározni, a városon kívül volt egy Colonus nevű népes demon, Collytustól északra, de ez nem számíttatott a városi demosokhoz); keleten: Diomea (Diomeia); délen: Cydathenaeum (KudaJhnaion), ettől délre a Limnaenek (Aimnai) nevezett kerület, mindkettő a várfalon belül; délkeleten az Ilissus balpartján feküdt Agrae (’Agrai) előváros, mely külön demost nem alkotott. A vártól nyugatra, valami 150 lépésre feküdt az Areopagus (o ’AreioV pagoV) sziklás halma, annyira közel, hogy a perzsák tüzes nyilakat lövöldözhettek róla az Acropolisra. Hdt. 8, 52. A halom keleti végén volt az Areopagus itélőszéke és a Semnai Jeai Jeai (Eumenidák) temploma, Oedipus sirjával, nem messze a Cyloneum (Kulwneion), mely azon szentségtörés emlékére emeltetett, melyet az athenaeiek követtek el, midőn Cylonnak az Athena oltárára menekült hiveit az adott szó ellenére meggyilkolták; az Areopagus északi lábának keleti végén volt Aresnek egy temploma; valószinűleg az Acropolis és Areopagus közötti mélyedéstől északra vonuló útak keresztezési pontjára emelte az ifjabb Pisistratus, Hippias fia a 12 isten oltárát; ettől délre, az u. n. Orchestrán, egy félkör alakú terrasseon állottak Harmodius és Aristogiton szobrai. A város délnyugati falai irányában, ott, hol a hosszú falak indultak ki, egy sziklás dombsor húzódik, melyet közös névvel Pnyxnek (Pnux) neveztek, de a melynek három nevezetesebb, egy vonalban fekvő csúcsa van, melyek közül a déli a város falain belől, azok legdélkeletibb zugában 147 méter magasra emelkedik s Musaeus költő állítólagos sirjáról Museumnak (to Mouseion) neveztetett; a 104 méter magas északit, hol a mai csillagvizsgáló van, egy ott talált felirat (C. l. A. I. 503) után Nymphák halmának nevezték el, a 109 m. magas középsőt pedig az újabb időkig a tulajdonképeni Pnyxnek vélték. A Museumot Kr.e. 295-ben Demetrius Poliorcetes megerősítette és a macedoniai őrséggel rakta meg; csucsán épült Kr. u. 114 és 116 közt a 2/3 részben még ma is fennálló márvány siremléke Antiochus Philopappusnak. Ez az Antiochus Ph. a Kr. u. 72-ben trónjától megfosztott IV. Antiochus Epiphanesnek, az utolsó commagenei királynak volt unokája. Az imént említett halmok középsőjének a lejtőjén két, egymás felett emelkedő terrasseot lehet látni. Az alsó nagyobb, több ezer ember befogadására elegendő, félköralakú plateau, töltés által van nyerve, a felső kisebb a sziklába van vágva. Mindkettő délnyugat felől függélyesre vágott sziklafal határolja. A kisebb terrasseon, a fölmenetel irányában egy 5,60 m. átmérőjű ½ m. magas szabályos alakú sziklatömb van, a nagyobb hátterében pedig a függélyes falhoz támaszkodva, szintén van egy magasabb sziklakoczka, szabadon álló oldalain 3 lépcsőfokkal körítve. Ezen alsó, nagyobb plateaut tartották e század közepéig ellentmondás nélkül a szorosabb értelemben vett Pnyxnek, azaz a népgyűlések helyének, hol a szószéket (bhma, o liJoV) ama lépcsőzetes sziklatömbnek kellett volna alkotnia. Ezzel szemben az első kételyt körülbelül Urlichs támasztotta, majd Welcker, Curtius E., Milchhöfer és mások tüzetes tanulmányozás alapján kimondották, hogy ezen a helyen nem a népgyűlések tartattak, hanem ZeuV uyistoV-nak mutattak be itt áldozatokat a nép jelenlétében. A mi már a népgyűlések helyét illeti, némelyek, mint Stark és Wachsmut R., kiindulva abból, hogy Pynx és agora mint Rómában a forum és comitium összefüggtek, a Pynxet az Aeropagus északi lejtőjére, tehát közvetlenül az agora fölé helyezték; Curtius ellenben a Musuem északkeleti lejtőjén találja meg az igazi helyét a népgyűléseknek, a Dionysus szinház és Herodes Atticus Odeuma közötti vásártér közelében, hol a terrassseos oldalon, egymásfeletti sorokban ült a nép s hallgatta a lenn beszélő szónokot. E lejtő igen nagy jelentőségre jutván az athenaei közéletben, régi gyakorlat alapján az egész hegység nevét alkalmazták reá s így aztán Museum és Pynx egymás mellett is voltak említhetők, mint Plutarch. Theseus, 27. Újabban azonban kezdenek megint a régi véleményre visszatérni (így Lolling, I. Müller, Hdb. d. kl. Alt. 3, 331 kk.). Az bizonyos, hogy később a Dionysus szinházban tartották a népgyűléseket. Az Acropolistól délre terülő Liunai nevű városrészben feküdt a vár déli lejtőjének keleti felén Dionysus szent kerülete a Lenaeum (Lhnaion), a melyben az istennek két temploma volt. Az egyiket, melyben a boeotiai határon feküdt Eleutheraenek Atticához csatolása után Dionysus Eleuthereusnak Athenaebe vitt faszobra állott, Thucydides (2, 15) a város déli részében levő legrégibb templomok egyikének mondja; a másik újabb volt s egy arany- és elefántcsontból készült Dionysus-szobrot foglalt magában Alcamenes szobrásztól. E szentélyekkel állott szoros összefüggésben a Dionysus-szinház, a városnak legnagyobb ilynemű épülete. 1862–5-ben tárták fel. Strack, Curtius E. és Bötticher, mint a porosz expeditio tagjai. A félkör alakú lépcsőzetes nézőhely, mely 27–30 ezer embert birt befogadni, az Acropolis lejtőjén volt szerkesztve, úgy, hogy az ülésül szolgáló kőpadok alant a földre, fennebb alépítményre voltak helyezve, még fennebb pedig a kősziklába vágva. Eredete, mint állandó kőszinházé, a periclesi korban keresendő, de a nézőhely újraépítése a Kr. e. 4. század közepéből származik, a szinpad pedig nagyobb részt, nevezetesen a logeum római korban épült. Bizonyos, hogy közvetlen közelében kelet felől volt Periclesnek nyomtalanul eltünt Odeuma, egy a szinházaktól építészetileg alig különböző, de méreteire nézve kisebb, zenei előadásokra szánt épület, sátorszerüleg fafedéllel ellátva. A mithridatesi háború alatt, nehogy Sulla elfoglalja, az Acropolisban védekező Aristion felgyújtatta. Az Acropolis déli lábának nyugati végén építette Herodes Atticus második neje, Appia Annia Regilla († 161 Kr. u.) emlékére az 1857 óta teljesen kiásott pompás Odeumát költői és zenei előadások számára. A nézőhely padsorai az emelkedő sziklaoldalba vésettek, az egész épület czédrusfatetőzettel volt ellátva s 5–6 ezer embert birt befogadni. A nézőhely húrjával egy irányban haladt az épület közvetetlen szomszédságából kiindult oszlopcsarnok, melyet Eumenes, pergamumi király (197–159 Kr. e.) építtetett (porticus Eumeniae), az Odeumba és Dionysus-szinházba menő közönség számára foyer és rossz időben való tartózkodási hely gyanánt. A kettős hajójú csarnok 16 m. mély és 163 m. hosszú volt, tehát a leghosszabb ilynemű csarnok Athenaeben. A hátterében emelkedő terrasseon a D. szinház közvetetlen szomszédságában volt az 1876 óta feltárt Asclepieum. E templomkerületben két temploma volt az istenségnek, a nagyobb épen a szinház mellett, a kisebb amattól nyugatra, a kerület másik végén. Hátterükben az egész templomkerület hosszában egy oszlopos csarnok húzódott, melynek keleti felében az északi falon levő ajtó egy sziklába vájt szobába vezetett. A bejáratnál egy forrás fakad, bizonyára a Pausaniasnál említett crhnh, melyhez füződik Halirrhothius és Alcippe esetének története. A templomkörnyéktől nyugatra, kissé magasabban emelkedő terrasseon egy hosszúkás épület maradványaival találkozunk, mely épület négy lakó helyiséggel a templomszemélyzet használatára állott. E részben is található egy kút, valamint több templomocska v. oltár alapja, a melyek, úgy látszik, természet-istenségek cultusára szolgáltak. A vár déli lejtőjén, de a vár feljárójától nem messze keresendő Demeter Chloë temploma. – Az Acropolistól keletre fekvő városrészben, mely Hadrianus császár buzdítására, sőt nagy részben az ő költségén épült s melyet épen ezért Hadrianus városának neveztek, a Callirhoë forrás közelében diszelgett az Olympieum (’Olumpieion), a görög-római világ legnagyobb temploma, Zeus Olympiusnak szentelve. Piristratus kezdette el Antistates, Callaeschrus, Antimachides és Porinus építészekkel, de az alapnál tovább nem jutott; 350 év múlva IV. Antiochus Epiphanes Cossutius római építész által megépíttette a cellát egy corinthusi oszlopsorral: majd pedig az alap letevése után hetedfél száz év múlva az Athenae iránt kiváló előszeretettel viseltető Hadrianus fejezte be és elhelyezvén belé az istennek elefántcsontból és aranyból készült szobrát, a Kr. u. 129-ik év őszén fel is szentelte. A 120 m. hosszú és 54 m. széles templom dipterius octustylus volt, 2 m. széles és 20,16 m. magas corinthusi oszlopokkal. Az eredetileg mintegy 126 oszlopból még 15 áll fenn a hatalmas alépítményen, mely átlag 4 m. magas, 200 m. hosszú és 130 m. széles. Ezen méretek igazat adnak Pausanias adatának, mely szerint a templom peribolusa körülbelül 4 stadium volt. Az egész peribolus szobrokkal volt tele és pedig főként a görög városoktól állított Hadrianus-szobrokkal. A császár óriási méretű szobrát a templom mögött az athenaeiek emelték. Hadrianus többi építkezései közül, melyeket Pausanias említ, csak a gymnasium helye állapítható meg (l. lennebb), a többi, mint a Hera és Zeus Panhellenius temploma, a Pantheon, végre a nagyszerű oszlopcsarnok a könyvtárral, bizonytalan helyen, de nagyobb részt az ő nevéről nevezett városrészben feküdtek. Ugyanitt több maradványa található a római építészetnek, így padlómozaikok a mai királyi kastély egy pár helyén, továbbá a római fürdők, melyek közül egy nagyobbnak a romjai láthatók az Olympieumtól északkeletre. Utóbbitól északnyugatra emelték az athenaeiek Hadrianus diadalívét. Délnyugatra a templomtól volt a Pythium, egy Apollónak szentelt temenus (templomkörnyék), melyen Pisistratus egy templomot építtetett, ebben pedig hasonnevű unokája, Hippias fia, archonsága idejében egy oltárt emelt, melynek feliratát Thucydides 6, 54 közli s melyet újabb időben meg is találtak. Az Olympieumtól keletre kell keresni a Delphiniumot, Apollo Delphinius szentélyét, a hol Aegeus az epi Deljiniw törvényszéket alkotta. E tájon kellett a Palladiumnak feküdnie, a melyen (epi Palladiw) székelő törvényszék a nem szándékos gyilkosság felett itélt. Az Olympieumon felül, az Ilissus jobb partján, hol ma is kertek vannak, keresendő a város ama része, melyet Pausanias Khpoi-nak (kertnek) nevezett s ebben Aphrodite en khpoiV temploma. – az Acropolis északi lábának mintegy közepétől kiindulva és tovább húzódva majd a keleti láb mentén, félkör alakban vonult egy utcza a déli oldalon levő Dionysus szinházig, Athenaenek egyik legérdekesebb művészi utczája, valójában mondhatni: negyede. Mert ezen utcza mentén és szomszédságában állították fel egyesek templomalakú művészi épületkék tetejére a choregiai győzelmi díjakat, a tripusokat, honnan az utcza neve: TripodeV. E nemű épületkéknek érdekes mintája az Acropolis keleti lábánál maig fennálló choregiai emléke Lysicratesnek (l. Lysicrates). Dionysus szinházán felül, az Acropolis oldalán egy 15 méter mély barlangot találunk, melyről azonban nem lehet tudni, hogy miféle cultus számára szolgált. Előtte mintegy 1,60 méterre állott Thrasyllus choregiai emlékle 320-ból Kr. e., mely a törököknek 1826–7-iki ostromműveletei közben leromboltatott, s csak csekély maradványa látható még. A barlang feletti magaslaton két magas oszlop áll, háromszögletű corinthusi oszlopfőkkel, melyeken szintén tripusok állottak. Az Acropolis északi lejtőjén, az Erechtheum irányában van az Aglaurus-barlang, egy sziklahasadék útján közlekedve az Acropolis felszinével. Aglaurus szentélye előtt tette le az esküjét a fegyveres polgárság, mielőtt hadba indult volna. Alatta, ugyancsak az oldalon az Anaceum (’Anakeion) a Dioscurusok (oi ’AnakeV) szentélye volt melyet Cimon korában Polygnotusnak a Lencippidák mondájából merített festményeivel diszítettek fel. Az Aglaurus szentélytől nem messze, északkeletre feküdt a Prytaneum (Prutaneion), idegen követek és érdemes polgárok étkező helyisége. A Prytaneumtól keletre feküdt az a gymnasium, melyet az athenaeiek Diogenes macedoniai zsoldosvezér tiszteletére Diogeneumnak (Diogeneion) neveztek el, abbeli hálájukból, hogy Diogenes Kr. e. 229-ben az attikai várakat kiürítette. Ettől északra pedig a mélyedésben, nem messzei a Mai Metropolis templomtól építették az athenaeiek Ptolemaeus Philadelphus iránti ragaszkodásuk jeléül Serapeumot. A Prytaneum közelelében említenek a régiek egy törvényszéket (epiprutaneiw), továbbá a Bucoleumot, hol a királyi háztartás és áldozatok számára szükséges barmok tartattak. A vár északnyugati lejtőjén a Propylaea alatt az újabb korban épült Odysseus bástyáján belül találunk egy forrást, melyhez ma felülről a meredek sziklafalon 69 lépcsőn lehet lejutni. Ez a Klefudra vagy ’Empedw, miután azt hitték, hogy a föld alatt Athenaeből a Phalerumba foly. A várnak ugyanezen oldalában van egy sziklaüreg-csoportozat, a mely eredetileg egészében volt Apollonak szentelve, úgy hogy a nyugati nyilt üregtől keletre eső szűkebb barlanghoz kapcsolta kétségen kívül a hagyomány Apollo és Creusa szerelmi találkáját. A marathoni ütközet után azonban bevitetvén Pan tisztelete, a szűkebb barlangot szentelték Pannak, míg a nyugat felől eső nagy nyilt barlang egyedül az Apollóé (’A. ’ˇpakraioV) maradt, mint ezt a Kavvadiastól 1897. talált felirat mutatja. – 5. Ha valaki a Dipylumon át lépett a városba (tehát azon a kapun, melyen Pausanias is a város leirását kezdte), legelőször is a Pompeumot (Pompeion) találta, egy már a Kr. e. 4. században említett oszlopos csarnok-félét, melyben emlékszobrok s képek voltak, de a mely főképen arra szolgált, hogy benne az ünnepi körmenetek szereltessenek föl. Nem messze volt Demeter, Core és Iacchus temploma. A Dipylumtól az Agoráig oszlopos csarnokokból (stoákból) álló utcza, az u. n. Dromus vezetett. A stoák előtt híres férfiak és nők szobrai állottak, maguk a csarnokok többnyire árúhelyiségekül szolgáltak. Mégis ebben az utczában említi Pausanias Hermes gymnasiumát, egy Dionysius Melpomenusnak szentelt házat, melyben Athena Paeonia, Zeus, Mnemosyne, a múzsák és Apolló szoborcsoportozata volt felállítva, mint «Eubulides műve és kegyes adománya». A Dromus végén az agora (piacz) nyilt, az Areopagus lábától északra irányuló hosszúkás négyszög, egy kettős Hermes-sorral két részre osztva s általában nevezetes istenek és emberek szobraival gazdagon megrakva. A nyugat-keleti irányban haladó Hermes-szobroktól északra terülő rész volt a vásártér, az amazoktól délre, az Areopagus sziklás lábáig nyúló, 120 m. hosszú terület a politikai agorát alkotta, körítve a közélet czéljait szolgáló épületekkel. Ezen utóbbinak nyugati oldalán az első épület a Stoa Basilius, az archon basileus törvényszéki helyisége volt, valószinüleg a politikai agora északnyugati részén. Nem messze Conon, Timotheus, a cyprusi Euagoras, Zeus Eleutherius szobrai, valamint Zeus Eleutherius stoája, a 12 istennek Euphranortól festett képeivel diszítve. Zeusnak mind szobra, mint stoája a perzsáktól való szabadulás emlékére készült. Azután következett Apollo Patrousnak, az ion törzs istenének a temploma; majd a Metroon (Mhtrwon) Rhea Cybelének, az istenek anyjának temploma, az istennőnek Phidiastól készített szobrával. E templom egyszersmind állami levéltárúl szolgált. Közel hozzá, valószínüleg az agora hátterében a tanácsház (Bouleuthrion) emelkedett, melyben az ötszázak tanácsa ülésezett, Zeus Bulaeus és Apollo szobraival. A tanácsház mellett állottak a törzsherosok szobrai, kikről az attikai phyléket nevezték el. Az agorának a keretébe tartozott a Tholus, egy kúpfedelű középület, melyben a prytanisok étkeztek. Valószínüleg ezen agora keleti oldalának északi felén, szemben a stoa Basiliusszal vonult észak-déli irányban a stoa poecile (stoa poikilh), Cimon idejében épült oszlopcsarnok, melyet törvénykezésre is használtak, valamint philosophusok előadások tartására, honnan a stoikusok elnevezése. Maga a csarok a poecile nevet Polygnotus festményeitől nyerte, melyekkel diszítve volt s melyek az oenoëi csatát, Theseus harczát az Amazonok ellen, Trója megvételét s a marathoni ütközetet ábrázolták. A vásártér keleti oldalán a Kr. e. 159–138 uralkodott II. Attalus pergamumi király oszlopcsarnoka húzódott, melyet e király valószínűleg régi rendetlen árúcsarnokok helyébe, szintén üzleti czélokra építtetett. Az épület az agorára nyíló emeletes csarnok volt, alól az első sorban 44 dor, a belsőben 22 ion-oszloppal, melyek 6 méter távolságra állva egymástól, famennyezettel voltak ellátva. Az oszlopsorok mögé 21 árúhelyiség sorakozott. Az egész hossza 118 m., mélysége 19 m. volt. Attalus stoájával szemben, a vásártér nyugati oldalával szomszédos területen láthatók egy ismeretlen rendeltetésű épületnek, az u. n. Gigasok csarnokának a maradványai. A Ceramicus közepén, az agora észak-nyugati szomszédságában kellett lennie a Leocoriumnak, a nép tisztulási szertartásaira szolgáló térnek. Az agora közelében, de bizonytalan helyen voltak Hephaestus, Aphrodite Urania templomai, valamint Euysacesnek, az Aiax fiának szentélye. Az agorától keletre van egy hatalmas épületnek a romja, melyet általánosan Hadrianus stoájának neveztek, de a melyben az alapok természetéből kifolyólag (Milchöfer szerint) inkább a császártól épített gymnasiumot lehet felismerni; hossza 122 m., szélessége 82 m. Valószínü, hogy a Ptolemaeus Philadelphus építette gymnasium helyén emelkedett. Hadrianus u. n. stoája közelében az agorátóúl az Aglaurus barlangja felé vezető úton volt a Cimon idejében épült Theseum (151. á.), mint herosszentély, nyugatra nyíló bejáróval. Cimon 469-ben ide helyezte Theseusnak Scyruson föllelt csontjait. Három falát Micon festményei diszítették. A Melite kerülethez tartozó u. n. Theseus halmon jó karban fennmaradt egy Kr. e. 450 körül épült dor templom, a melyet már korán szt. György templommá alakítottak. Századunk közepéig ezt tartották a Theseumnak, holott heros-szentély már azért sem lehetett, mert bejárója, mint az istenek templomainál volt szokásban, kelet felé nyílt. Tekintélyes topographusok (Bursian, Wachsmuth, Curtius, Milchöfer) szerint minden jel oda mutat, hogy Heracles templomnak kellett lennie. E hőst Atticában mint istent tisztelték s Melite városrésznek, demosnak védistene volt és Schol. Aristoph. ran. 501. szerint: en Melith esotin epijanestaton ieron ’HrakleouV, alexikakou. Igy hát a templomot ’Hrakleion en Melith-nek nevezhetni. Az agora és Acropolis közötti területen néhány említésre méltó rom maradt fenn a római korszakból. Igy az az utcza, a mely az attalusi stoa déli felétől indult ki keleti irányban, egy dor kapuban, az u. n. Agora pyléjében (vagy Athena Archegetes pyléje) végződött. A még nagyobb részben fennálló kapu négy dor oszlopa között egy szekér és két gyalog átjáró vezetett. Augustus korában e császár, valamint Caesar adományaiból emelte a nép és Athena Archegetesnek szentelte. Keleti felén egy 100×60 m. területű térség nyílt, a melyet olajpiacznak neveznek. Szintén az előbb említett istennek volt szentelve az u. n. szelek tornya. Ez egy egészben véve jól fennmaradt Horologium, melyet a cyrrhusi syriai Andronicus épített a Kr. e. első században. Belsejében vizórához való berendezés látható, külső vizórához a 8 szél van reliefekben ábrázolva. Tetejéről hiányzik a szélvitorlakép szolgált triton. – A városon kivül a szent kaputól nyugat felé gyönge hajtással egy út indult ki, mely aztán a piraeusi útba vezetett, de a mely nem annyira közlekedésre szolgált, mint arra, hogy melléke temetkezési hely legyen. A hatvanas évek óta az itt végzett ásatások rendén sok érdekes sirt tártak fel. A kapuhoz legközelebbi emlékek Thersander és Simylus corcyrai követek és az athenaei proxenus: a salybrai Pythagoras emlékei, melyeket állami költségén emeltek. A Dipylumtól északnyugatra terült el a külső Ceramicus, a szegényebb néposztálytól lakott külváros, a melynek jelentősége azonban főképen abban állott, hogy ide temették el a hadban elesetteket, valamint a közügyekben kitünt hazafiakat. A legtávolabbi harczmezőkről is haza szállították az elvérzett harczosok hamvait (kivéve a Marathonnál elestekét), ünnepélyes temetést rendeztek számukra, közös sirba (polyandrium) helyezvén az ugyanazon csatában elesetteket s évenként áldoztak sirjukon, úgy hogy e városrész emlékeiről le lehetett olvasni Athenae hadi történetét. Pausanias a többek között megemlíti itt Harmodius és Aristogiton, Clisthenes, Pericles, Ephialtes, Thrasybulus, Conon, Chabrias sirjait. A sirok főképen a Dipylumtól az Academia (’Akadhmeia) felé vezető széles út mentén voltak elhelyezve; belőlük az 1870 óta eszközölt ásatások sokat hoztak napfényre. Az Academia eretileg Academus herosnak szentelt hely volt, majd gymnasium lett szép ültetvények közepett, a város falaitól 6 stadiumra. Itt tanított Plato, s itt is temették el. Az Academiától északkeletre terült el Sophocles szülőföldje: Colonus demos, melynek központja Hippius Colonus, az Oedipusról híres sziklás halom volt; itt nyugszik Müller Otfried († 1840), a görög történelem nagy tudományú buvárlója és Lenormant Károly franczia archaeologus szíve († 1859). – Az egész Pynx hegy, de különösen délnyugati lejtője igen régi lakhelyek nyomait mutatják, melyek közt érdekesek a sziklába vájt palaczakalakú vízgyűjtők (60–75 cm. nyílás mellett mélységük eléri az 5 métert, szélességük a 4-et). Úgy látszik, hogy midőn már felhagytak az itt való lakással, a sziklás tájat temetőül használták. A sirok vagy függélyesen lefelé haladó aknákból, vagy a szikla oldalába vízszintesen vágott kamrákból állottak. Ilyen sir volt a várfalon belül az, a melyet Socrates börtönének neveztek el. A Diomeai kapun kívül Diomea külvárosi demosban, a Lycabettustól délre, az Alopece demsoba (a mely a mai Ambelokipi falu helyén feküdt) vezető úton volt a Cynosarges (KumosargeV), Heraclesnek egy templomkerülete (to en DiomeioiV ’Hrakleion v. ’Hrakleion en Kunosargei) Heracles, Hebe, Alcmene és Iolaus oltáraival. Ugyanitt volt egy Heraclesnek szentelt gymnasium félpolgárok (noJoi) számára. Ebben tartotta philosophiai előadásait Antithenes, amaz épületről elnevezett cynikusok iskolájának alapítója. E külvárosban mintegy a Cynosarges és Stadium közötti vonalon az Ilissusra nézett ennek jobb partján a Lyceum (Dukeion). Apollo Lyceusnak itteni szentélye ősrégi időkből származott, a híres gymnasiumot pedig, mely utóbb Aristotelesnek és a peripatetikusoknak szolgált tanítási helyül, Theopompus szerint Pisistratus, Philochorus szerint azonban Pericles alapította. Majd Lycurgus új épületrészekkel, palaestrával és ültetvényekkel látta el. Kr. e. 200-ban V. Fülöp macedoniai király a Cynosargesszel együtt felgyújtatta, Sulla pedig Kr. e. 86-ban kivágatta mind a Lyceum, mind az Academia fáit. A lyceumtól a Diochares kapuig széles út (o ek Lukeiou dromoV) vezetett. – Agrae külváros legnagyobb épülete a Stadium (stadion PanaJhnaikon) volt. E futó versenytért Lycurgus, a szónok s Athenaenek 341–329 pénzügyigazgatója építette, ezzel is igyekezvén az athenaei ifjakban ismét felkelteni a testgyakorlat iránti előszeretetét. Már ezóta egyik főékessége volt a városnak, a dúsgazdag Herodes Atticus († 177 Kr. u.) pedig Hadrianus korában az egészet óriási költséggel pentelicusi márványburkolattal s új helyiségekkel látván el, a kortársak előtt valóságos csodálat tárgyává tette. Ezzel egyidejűleg megváltozott rendeltetése is, mert arról értesülünk, hogy Hadrianus vadállatokat, egy alkalommal nem kevesebbeket, mint ezeret léptetett fel benne. Az épület hosszúkás négyszög volt, de a délkeleti vége félköralakú (sjendonh), s az egész 204,07 m. hosszú és 33,36 m. széles. A hosszú oldalokon 11, a sphendonén 7, lépcsőmódra elhelyezett üléssor 40–50 ezer embert fogadhatott be. Tőle nyugatra emelkedő halom volt az Ardettus (’ArdhttoV), melynek csúcsán tették le évenként a heliasták hivatalos esküjöket. Az e halmon látható ion építészeti maradványok valószínüleg a stadiummal kapcsolatban volt Tyche templom romjai. A Hymettus felé vezető út mentén állott Artemis Agrotera temploma. A Callirrhoë forrás közelében említ Pausanias egy Odeumot (Jeatron o kalousin ’Wideion), melynek helyét legtöbb joggal az Ilissus balpartján, szemben a Pythiummal kereshetjük; Athenaenek legrégebbi ilyen épülete, mely a periclesinek létrejötte után magtárul szolgált. Ugyancsak a Callirrhoë közelében voltak Demeter és Core templomai, utóbbiban Triptolemus szobra. Kissé távolabb, talán az Ilissus balpartján a Callirrhoëtól délkeletre fekvő halmon, hol templom-maradványok észlelhetők, feküdt Eucleának a marathoni ütközet után fölszentelt temploma. Agraeban volt még egy Metroon és egy Ilithya-templom. – A város számára szükséges vizet részben vezetékek szolgáltatták. Igy a Lycabettus déli és északi lejtőin haladó vezetékek a Kr. előtti V. század óta szállították a Pentelicus lábánál fakadó források vizét. Ma megint üzembe vétetett az a föld alatti vezeték, melyet Hadrianus kezdett s Antoninus fejezett be s mely szintén a Lycabettus déli lejtőin szállította a vizet előbb egy a hegy csúcsa alatt levő gyűjtőbe, aztán a Hadrianus városba. Északról a Lycabettus nyugoti lejtőin is vonult egy vizvezeték a városba. Dörpfeld legújabb ásatásai egy hatalmas vizvezetéket tártak fel, mely a felső Ilissus vizét a két Dioynsus templom között, a szinház mellett majd az Acropolis déli lába mentén haladva, egészen a Pnyx keleti széléig szállította. Dörpfeld ezen építészeti tekintetekből Pisistratusnak tulajdonított vezetékkel hozza kapcsolatba az Enneacrunust, ezt az Acropolis nyugati lejtője és a Pynx közé helyezvén, de indokolatlanul (l. C. Wachsmuth, Neue Beitr. z. Topogr. v. Athen 1897). – 6. Athenae régi kikötője a Phalerum (to Falhron) volt, igen alkalmas békés kereskedelmi forgalomra, de nehezen védhető. Themistocles sas szeme fölfedezte a Piraeeust (PeiraieuV; (152. á., v. ö. a Piraeeus czímszót). Egy sziklás szigetből alakult félsziget ez, a melynek öbleit a természet jobban alkotta pompás kikötők számára, mintsem emberi kéz a legnagyobb erőfeszítéssel utánozhatta volna. Themistocles már archonsága alatt 493-ban hozzá fogott megerősítéséhez, de aztán a munka szünetelvén, tulajdonképen a xerxesi hadjárat lezajlása után látta el köröskörül védőfalakkal, megtévén ezzel védelmi szempontból minden kivánni valót. A félsziget sziklatömegeinek két csomópontja van, u. m. az északkeleten levő 87 m. magas halom, melyet Munichiának (Mounicia, mounicoV = monoV-ból) neveztek és a félsziget délnyugati felén levő nagyobb terjedelmü magaslat, melynek valószínüleg Acte (’Acth) volt a neve. A kikötőképzésben részt vett a nyugat felől fekvő Eetionia (’Hetiwneia) sziklás félsziget is. Ez és Acte közt volt a Opiraeeus kikötő, melynek északi nagyobb fele kereskedelmi czélokra használtatott, a Cantharus (o KanJarou limhv) névvel jelölt déli rész pedig hadi kikötőül szolgált. Ugyancsak hadi kikötők voltak az Acte és Munichia hegy közt levő Zea (o en Zea lumhn, ma Paschalimani), valamint a Munichia magaslat keleti oldalán levő Munichia kikötő (ma Phanari). Zeában több mint kétszreannyi hadihajó állomásozott, mint a Cantharusban és Munichiában együttvéve. Midőn a félsziget a hosszú falak által már össze volt kötve a várossal, amazon Pericles hatása alatt egészen új, szabályos, egyenes vonalú utczákkal elátott város keletkezett. Tervét a miletusi Hippodamus készítette. A város központja, az úgynevezett astu, a Piraeeus öböltől keletre feküdt, az asty közepén az agora, h agora h en Peiraiei, építőjéről agora ’IppodameioV-nak is neveztetvén. Valószínüleg az agora közepén állott Hestia temploma. A Munichia déli lejtőjén Artemisnek volt igen régi temploma, a nyugati lejtőn pedig egy Dionysus templom és színház maradványai láthatók. Zea kikötő nyugati zugának közelében egy másik szinház épült 2000 néző számára. Mellette egy dor templom maradványai láthatók. Az innen délnyugatra fekvő u. n. Szélmalom hegyen keresendő a Metroon, az istenek anyjának temploma. Minden bizonnyal a Zea és Cantharus közti legmagasabb ponton építette 346-tól 329-igaz eleusisi Philon a nagy kiterjedésű és díszes hajóhadi fegyvertárat (skeuoJhch), melybe 1000 hajóra való szerelvény fért el. Az agorától északnyugatra kellett épülnie a hajósnéptől kiválóan tisztelt Zeus Soter és Athena Sotira templomkerületének. A Piraeeus keleti partja mentén négy oszlopos csarnok emelkedett az u. n. emporium hosszában. E hely hatóságilag szigorúan elkülönített terület volt, hol a piaczi előljárók a beviteli czikkeket ellenőrizték. A stoák egyikét, mely valószínüleg a középtájon feküdt, deigma-nak nevezték, s egy árútőzsde volt (árúminták, tőzsdeüzletek, kereskedelmi törvényszékek számára). A többi csarnok szintén üzleti és raktári czélokra szolgált. A Piraeusban voltak elhelyezve Athenae nagyszerű hajógyárai és pedig valószínüleg mint legalkalmasabbnak látszó helyen: a Cantharus délkeleti részén. Az emporium és Cantharus közt kiugró előfokon keresendő az Aphrodisium helye, mely templomot Conon Cnidusnál aratott győzelme után a cnidusi Aphrodite Euplia tiszteletére építtetett. A Piraeeus északi partján emelkedett a Mucra Stoa, mely valószínüleg azonos a Pericles lisztcsarnokával, a stoa aljitopwliV-szal. A félsziget északi részén volt egy Theseum, valamint egy futtatási tér. Az Acte halom nyugati lejtőjén mutogatták a régiek Themistocles sirját. Plut. Them. 32. Paus. 1, 1. 2. A to en Freattoi dikasthrion törvényszék, mely azon gyilkosság miatt számüzöttek felett itélt, kik számüzetésükben újabb gyilkosságot követtek el s kik aztán az itéletet a tengerparton, oda vezényelt csolnakban hallgatták meg: valószínüleg a Zea bejáratától keletre fekvő előfokon székelt. Eetionia mellett nyugat felől van egy kis öböl, o kwjoV limhn, talán azonos az u. n. rablók öblével (Fwrwn limhn), a csempészeknek kedvelt kikötőjével. – Midőn fölbomlott a jó viszony Sparta és Athenae között s ez amannak szövetségeseivel háborúba keveredett, 456 körül az athenaeiek a várost és kikötőket két hosszú fallal kötötték össze, melyek közül az északi: to boreion teicoV vagy to exwJen t. a Piraeeus északi körfaláig ért, a déli, to notion vagy Falhrikon a Phalerumi öböltől keletre vonult a tengerig. Majd Pericles belátta, hogy e két fel sem nyújt elegendő biztosítékot, mert közöttük az ellenség kiköthetvén, Athenae ellen nyomulhat. Ezért 16 év múlva újabb áldozattal egy középső falat húzatott a Piraeeusig: to makron teicoV to notion vagy to dia mesou teicoV, mely a másik piraeusival párhuzamosan, attól 185 m távolságra haladt. Ezóta aztán a phalerumi falat elhanyagolták. A peloponnesusi háború végeztével Lysander leromboltata mind a piraeusi körfalakat, mind az összekötő hosszú falakat. A phalerumi kivételével 393-ban Kr. e. Conon újra fölépíttette. – Az athenaei lapályon említendők még: Acharnae (’Acarnai), Athenaetől 60 stadiumra (11 km.) észak felé, A.-nak legnagyobb és legnépesebb demosa, mely gabonatermelsét s különösen szénégetést űzött: Cephisia (Khjisia) a Cephisus forrásai közelében; Icaria (Icaria) Thespis szülőfölde, a Pentelicus északi lejtőjén, egy Dioynsus szentélylyel, melynek romjait újabban fedezték fel; Pallene, a Hymettus északi lába közelében, Athena Pallenis nagy hírű templomával, hol Pisistratus megverte az athenaeieket (Hdt. 1, 62); a Pentelicus egyik legdélibb halmán Gargettus (GarghttoV) egyike az ionok legrégibb telepének Atticában, Epicurus szülőhelye; Alopece (’Alwpekh), Aristides és Socrates szülőfölde, a Cynosarges közelében, Athenaetől ½ órányira; Halimus (’AlimouV), Thucydides, a történetíró hazája, északra a fazekas agyagáról híres Colias foktól, melyen egy Aphrodite templom volt. – 2. A Pedias második síksága az eleusisi és thriai lapály, Athenaetől nyugatra. Helységei: Thria (Qria) az eleusisi Cephisus partján; Eleusis (’EleusiV és ’Eleusin) a hasonnevű öböl északi partján, ma csak kisfalucska (Lefsina), de hajdan egyike Attica legrégibb és legfontosabb városainak, mely, mint látszik, környékével együtt sokáig független állást élvezett, míg nem körülbelül a Kr. e. 7. században Atticával egyesíttetett. Főfontossága Demeter templomában állott, melyben a nagy Eleusiniákat ünnepelték. A pompás templomot a perzsa háborúk után kitatarozott helyébe Pericles alatt Ictinus építette, Phalerumi Demeter pedig Kr. e. 318-ban Philon építész által egy oszlopcsarnokot csatoltatott hozzá; Alarich lerombolta, de romjai még állanak. Athenaevel a templomokkal és siremlékekkel diszített szent út, h iera odoV, kötötte össze, melyen a vallásos körmenetek vonultak. Eleutherae (’EleuJerai) a boeotiai határon az eleusisi Cephisus mellett, nem tudhatni, mikor vált a boeotiai szövetségből s csatlakozott Athenaehez; Epaminondas korában megerősíttetett. Dionysus Eleuthereus szobrát és cultusát innen vitték Athenaebe. Oenoë (Oinoh), Drymus (DrumoV) és Panactum (Panakion) határerősségek Boeotia felől, utóbbi a cithaeron gyik szorosa felett uralkodván; Phyle (Fulh, most Phyli), kis erősség Athenaetől 100 stadiumra, honnan Thrasybulus indult volt ki a 30 zsarnok megbutkatására. Xen. Hell. 2, 4, 2. – II. Diacria (Epacria), az utóbb említett helyek is részben már ide számíttatnak. További helységek e kerületben: Decelea (Dekeleia), a mai Tatói, 120 stadiumnyira a várostól, hová el is látszott, az athenaei lapály északkeleti végén; a felette emelkedő hegycsúcsot erősítették meg a lacedaemoniak a pelop. háború 19-ik évében; Oropus (WrwpoV), a mai Oropostól ½ órányira, hol Athenaehez, hol a boeotiai szövetséghez tartozott, az Asopus jobb partján, nem messze ennek torkolatától, Delphinium kikötővel; mintegy másfél órányira volt Amphiaraus temploma és oraculuma, mint a hol a monda szerint Amph.-t Thebaeből való futtában a föld elnyelte; Rhamnus (’RamnouV) (Ovriokastro, illetőleg Evraeokatro, «zsidóvár») az Euripus mellett, Nemesis híres templomával (Rhamnusia virgo); Aphidnae (’Ajidnai), továbbá nyugatra Trinemea (TricoruJoV vagy TrikorunJoV), Marathon (MaraJwn), ma Vrana, Oenoë (Oinoh, megkülönböztetendő a fennebbitől) és Probalinthus (ProbalinJoV), ma Vasilipyrgi alkották Attikh tetrapoliV-t. A marathoni csata szintere nem nagy kiterjedésű völgynyílás, mely előnyös volt egy kis seregre nézve a nagyobbal szemben. Nem messze van Macaria forrása és Pan hegye 7. barlanggal és oraculummal. – III. A Paralia és a Mesogea helységei és pedig a keleti parton. Halae Araphenides (’Alai ’ArajhnideV), ’Arajhn demos kikötője, délre az Erasinus torkolatától, ’ArtemiV TauropoloV tiszteletéről nevezetes; közelében: Brauron (Braurwn), ma Vraona, hol Iphigenia a taurusok földéről visszatértében először kötött ki, magával hozva Artemis szobrát, innen a taurica (brauroni) Artemis buzgó tisztelete évenkénti ünnepekkel (Braurwnia); az istennő legrégibb szobrát Xerxes elrabolta. Itt 5 évenként Dionysiákat is ünnepeltek. Délre: Stiria (Steiria), Theramenes és Thrasybulus szülővárosa, ide vezetett Athenaeből a belföldön át a stiriai út; Prasie (Prasiai), ma Prassa, Apollo templommal és Erysichtonnak, Cecrops fiának és trónörökösének a sirjával, ki azonban hamarabb meghalván mint atyja, az uralmat Cranaus ragadta magához; Potamus (PotamoV), Ion sirjával; Thoricus (QorikoV), most Theriko, egyike A. legrégibb alapításainak, szép kikötővel (m. Porto Mandri) és acropolisszal, melynek aljában még ma is jelentékeny romok vannak. Sunium (Sounion) a hasonnevű előfoktól (ma Cap Kolonnaes) északnyugatra, jól megerősítve, híres Athena-templommal, a mely előtt a Panathenaeákon trieresekkel tengeri csatákat rendeztek s a melynek még meg vannak romjai. Laurium bányakerületben feküdt Anaphlystus (’AnajlustoV), ma Anaviso, jól megerősített kikötővel, a melynek bejárója mellett Elaeussa (’Elaioussa), ma Lagonisi, kis szigete feküdt; az Athenae felé vezető országút mentén Sphettus (SjhttoV), a fügéjéről híres Aegilia (Aigilia), Lamptrae (Lamptrai), Thorae (Qorai); Zoster (Zwsthr) előfok közelében Anagyrus (’AnagurouV) Cybele templomával, az itt termő rosz szagú bokortól (analuroV) származik ’Anaguron kinein közmondás: Halae Aexonides (’Alai AixwnideV) sóbányáival; Aexone (Aixonh vagy AixwneiV, romjai a mai Trachonesnél), jelentékeny hely, mely különben hirhedt volt lakóinak gyalázkodó és veszekedő természetéről;végül a belföldön Paeania (Paiania), ma Liopesi, Demosthenes szülőfölde. – Az A.-hoz tartozó szigetek között legnagyobb a patkóalakú Salamis (SalamiV és – in, 152. á.), ma Kuluri, mintegy az Aegaleos hegy folytatásának leeht tekinteni, közel a szárazhoz, melynek partjával északon az Eleusisi öblöt alkotja. A legrégibb időkben önálló királyság volt (l. Aeacus), majd Aegina és Megaris emelkedésével lehanyatlott s utóbbi hatalma alá került. De fontos volt birtoka a szomszédos Athenaere nézve is, miért ez hosszas és súlyos küzdelmeket folytatott érette Megarával, mígnem Solon indítványára a birókul fölkért spartaiak neki itélték. Mint látszik azonban az athenaeiak nem alakítottak belőle attikai demost, hanem fenhatóságuk alatt külön állami berendezést adtak neki. Hasonnevű fővárosa régen a déli parotn, Aeginával szemben feküdt, bizonytalan időben azonban, de mindenesetre az athenaei uralom kezdetével, a keleti parotn, az Aegaleos hegygyel szemben levő földnyelvre költözőtt át; a korán elpusztult városnak csekély romjai a mai ambelaki közelében láthatók; A.-hoz legközelebb fekszik Cynosura, (Kunosoura) földnyelv, Xanthippus ama hű kutyájának sirjával, a mely midőn az athenaeiek a perzsák elől a hajókra menekültek, ura után a tengerbe ugorván, Salamisig úszott (Plut. Them. 10), valamint azon tropaeummal, a melyet Themistocles a perzsákon aratott nagyszerű győzelem (Kr. e. 480 szept. 20) emlékére állított. A csatasorok a Salamis városa és Attica közt levő tengerszorosban voltak felállítva, a görögök Salamis felől foglalván állást. Hdt. 8, 84 kk. Az északkeleti parttal szemben feküdt ki szigetecske, melyeket Pharmacussaenak (Farmacoussai) neveztek. Cynosurával szemben Psyttalea szigete Yuttaleia), ma Lipsokutali, melyen Aristides egy perzsa szárazföldi hadosztályt megsemmisített. Hdt. 8, 95. Suniumtól keletre terült északdéli irányban Helena vagy Macris szigete (’Elenh, MakriV), ma Makronisi, a hol Helena állítólag vagy elcsábíttatása után, vagy Trójából való visszatértekor kikötött. V. ö. Strabo 9, 390. kk. Paus. 1. – Irodalom: Bursian, Geographie v. Griechenland I. 251–366. w. Leake, Topography of Athens 1821, németre ford.: Baiter és Sauppe, 1844. Forchhammer, Topogr. v. Athen, 1482. E. Curtius, Attische Studien, 1862; Sieben Karten zur Topogr. v. Ath. 1868; Die Stadtgeschichte v. Athen, 1891. C. Wachsmuth, Die Stadt Athen im Altertum, 1874. E. Curtius u. Kaupert, Atlas v. Athen 1878; Karten v. Tatica, 1881–94. Csengeri és Pasteiner, Görög Földön, 1895. O. Rubeusohn, Die Mysterienheilightümer v. Eleusis u. Samothrake, 1892.
