Eskü

Az e. más bizonyítékok hiánya vagy elégtelensége esetén hivatkozás legtöbbnyire az istenségre valamely akár a multra akár a jövőre vonatkozó állítás erősítése czéljából. Jelentőségét az antik vallási fölfogás szerint azon érzet adja meg, hogy az istenség őrködik az emberek tettei fölött s nem hagyja boszulatlanul az ő örök törvényeinek megsértését; míg ellenben a keresztényi eskü jelentősége azon vallási érzetben gyökerezik, hogy a hamis esküvő kiesik Isten kegyelméből s az örök üdvösséget elveszti. – I. A görögöknél, orcoV. Az eskü legfőbb őre s a hamis eskü boszulója, Zeus orcioV; mindkét kezében villámokat tart, hogy a hamis esküvőket agyonsújtsa (Paus. 5, 24, 2); segédjeiként szerepelnek: Horcus, Eris fia, az Erinysekkel, és Themis orcia. Hes. theog. 231. 804. Soph. O. C. 1767. Eur. Med. 209. Különösen szerettek esküdni a Zeus fejére; de bármely istenre esküdhettek s a körülmények szerint egyszerre többre is. A heliasták Athenaeben Apollóra v. Posidonra, Demeterre és Zeusra esküdtek, az areopagiták az Erinysekre is, az ephebusok legalább 6 istenre hivatkoztak esküjökben. Homerusnál maguk az istenek sem ritkán esküsznek, még pedig Zeus fejére vagy Styxre, s esküszegés esetén szintén méltókká lesznek büntetésre. Hes. theog. 794 sk. Zeus magára esküszik (Il. 1, 524) s csak római költőknél olvassuk először esküvését a Styx vizére. Az eskütevő vagy tetszés szerinti állásba helyezkedett, vagy olyanba, a minőt esetleg az esküforma kivánt; tekintetét és kezeit ég felé irányította. De nemcsak isteneikre esküdtek a görögök, hanem mindenre, a mi kedves és szent volt előttük, s annak birtokát mindjárt föl is tették mintegy zálogul; így esküszik Achilleus a botjára (Il. 1, 233 skk.), Odysseus a tűzhelyére (Od. 14, 158), barátok barátságukra (Xen. Cyrop. 6, 4, 6), harczosok fegyvereikre stb. Hogy az esküvő lelkét jobban megindítsák s szavai fontosságát szívére kössék, leginkább templomokban vagy oly helyeken tétették le az esküt, a melyeket a néphit mint szent helyeket különös tiszteletben tartott s oly megrázó cselekvények közt, a melyekről azt hitték, hogy közvetetlenül fölidézik az istenitéletet. Soph. Ant. 264 skk. V. ö. Palici. A hamis eskü megbüntetése az ő felfogásuk szerint egészen az istenek kezében volt s azért nem is vonták bele az emberi igazságszolgáltatás körébe; a diVh feudrmarturiwn csak kárpótlásra irányult (l. Dikh) s a grajh epiorciaV sem tekinthető törvényes megtorlásnak. – Igen nagy szerepet játszott a görögöknél a hivatali eskü, melynek az volt a czélja, hogy közszolgálatba lépő férfiaknak kötelességeik lelkiismeretes teljesítését lelkükre kössék. Spartában a királyok kormányzatuk kezdetén s azután havonkint esküt tettek, hogy a törvények szerint uralkodnak, az ephorusok pedig arra, hogy a királyi hatalmat csorbítani nem akarják; eskü alá vetették a boulh tagjait, a pályabirákat, a polgárokat gyermekeik törvényes születését illetőleg, midőn őket az illető phratriába beiratták, az ephebusokat a határőrszolgálat kezdetén, a birákat, hogy lelkiismeretesen itélnek, a vádlót vádjára s a vádlottat kifogásaira, a tanúkat vallomásaikra vagy arra nézve, hogy semmi tudomásuk sincs a dologról (exwmosia) stb. L. Per. A. Ünnepies eskünél szokás volt érinteni az oltárt vagy azon isten képét, a kire esküdtek. Némely ünnepies esküt, pl. szövetség- és békekötés alkalmával, véres áldozat előzött meg (azért orcia temnein) s az áldozati állatot érintette az eskütevő annak jeléül, hogy esküszegés esetén ő is úgy járjon, mint az áldozati állat. Az ilyen állatból nem volt szabad enni, mert átkot tartalmazott az esküszegőre nézve, hanem beledobták a tengerbe a halaknak eledelül. Il. 19, 250 skk. – A magánéletben is nagyon divatos volt az esküdözés, s mivel az istenek nevével sűrűn visszaéltek, állítólag már a cretai Rhadamanthys elrendelte, hogy a magánesküben inkább álneveket használjanak. Socrates kutyára s platánra szeretett hivatkozni állításainak erősbítésére; előfordul a lúd, káposzta, kéz stb. is. Pythagoras óvta tanítványait az eskütől s arra intette, hogy úgy éljenek, hogy eskü nélkül is hitelre találjanak. A görögök nem is voltak jó hírben esküjök s adott szavuk megtartását illetőleg. Eur. Iph. T. 1171: piston ’EllaV oiden ouden. Hipp. 607: h glwsso’ omwmoc’, h de jrhn anawutoV. – II. A rómaiaknál jusjurandum a polgári, sacramentum a katonai eskü. A római vallási fölfogásban, különösen a néphitben, már határozottabban kialakul azon érzet, melyen az eskü ereje alapszik, hogy t. i. az istenek bámulatos befolyást gyakorolnak az emberi élet minden mozzanatára, s a gonoszságot és hitszegést betegséggel, különféle csapásokkal, villámmal stb. sújtják. Az esküvő azon esetre, ha megszegi esküjét, maga mond átkot magára, azaz valamely jelképileg kifejezett csapást kiván fejére vagy arra, a mi neki kedves és szent, ú. m. életére, gyermekeire, szüleire, vagyonára stb. A magánéletben esküdni szoktak bármi szent és kedves dologra vagy a geniusra, rabszolgák urukra, gyermekek szüleikre; a közéletben azonban főleg azon istenekre, a kiknek befolyása alatt állott az eskü tárgya, leginkább pedig Jupiterre, a kire a medius Fidius (ZeuV pistioV) esküforma vonatkozott. A császárság későbbi idejében legnagyobb eskü volt az, melyet a császár geniusára tettek. – Alkalmazását illetőleg: 1) Katona-eskü, l. Dilectus militum. 2) A népjogban a fetialisok esküje foedus-kötéskor, l. Foedus. 3) Az államjogban: a) hivatalba lépő tisztviselők esküje a törvények megtartására; b) a köztársaság vége felé olyan záradékok is csatoltak egyes törvényekhez, a mely a senatoroktól s magistratusoktól esküt kivánt, hogy megtartják; c) Caesar halála után a senatorokat az acta principis megtartására is megeskették; d) rendkívüli esetekben a senatorok a szavazás előtt is szoktak esküt tenni, hogy a közjót tartják szemük előtt határozatukban; e) polgáreskü census alkalmával, l. Censor. 4) A törvényszéknél: a) birói eskü, l. Judex; b) a peres felek esküje de calumnia, l. Calumnia; c) miután a praetor a keresetnek helyt adott, a judicium összeállítása előtt a felek egyike esküt ajánlhatott föl (deferre) a másiknak, s akkor ennek vagy meg kellett esküdnie vagy visszakinálta (referre) az esküt; ha egyik fél sem akart megesküdni, a per megszünt; d) in judicio is meg szokták esketni a feleket, ha a bizonyítékok nem voltak elégségesek; e) tanúk esküje, l. Testis; f) jusjurandum in litem, a felperes eskü alatti bevallása a neki megitélt, de le nem rótt kötelezettség értékét illetőleg. – A hamis esküt a törvény nem büntette ugyan, de az esküszegőt infamia érte. L. Perjurium. Szükség nélkül esküdni szégyenletesnek tartották (Quin. 9, 2, 98), a törvény rendelte eskü alól azonban senki sem vonhatta ki magát, csupán a Vestalisok. Csak a császárnak volt hatalma a törvényes eskü alól feloldani. A flamen Dialisnak nem volt szabad esküdnie.