Servi

rabszolgák. A régi római jog egyszerű dologi tulajdonnak (mancipium) tekintette a rabszolgát, a kinek jogilag nem volt semmi emberi jelentősége. Rabszolgává lett az olyan, a ki rabszolga anyától született (verna) vagy a ki halálbüntetés vagy állam elleni vétség következtében capitis deminutio maxima (l. o.) alá esett. A hadi foglyokat, mint afféle zsákmányt, az állam a jus gentium alapján részint megtartotta állami czélokra (l. Servi publici) részint eladatta sub hasta vagy sub corona (t. i. fölkoszorúzva) magánembereknek. Az olyan polgárt, a ki kivonta magát a census alól (l. Incensus), hogy ne kelljen katonai szolgálatot teljesítenie vagy adót fizetnie, megfosztották vagyonától s trans Tiberim eladták rabszolgának. A hitelező is elfoghatta fizetni nem tudó adósát (addictus) s eladhatta (l. Manus injectio). Azonkívül állandó rabszolgavásár volt Romában, melyen rabszolgakereskedők (mangones, venalicarii) külföldről hozott embereket árultak. A rabszolgaállapot vagy manumissio által szünt meg vagy hatósági intézkedés által, ha t. i. valamely közhasznú szolgálatért szabadsággal jutalmazta a rabszolgát. Romában idővel nagyon elszaporodtak a rabszolgák. Okul szolgált erre a nagy uradalmak (latifundia) keletkezése, a melyeknek a műveltetése a díjazatlan és a katonai szolgálatból kizárt rabszolgákkal nem csak olcsóbb, hanem biztosabb és kényelmesebb is volt. L. Ager publicus. A fényüzés elterjedése s az iparűzés mind nagyobbszámú szolgaszemélyzetet kívánt az úri házakhoz. Néha egyetlen rómainak több ezer rabszolgája volt, úgy hogy greges ancillarum- és legiones mancipiorumról olvasunk, a kik decuriákba voltak osztva s uruknak nomenclatorra (l. o.) volt szüksége. Mint szolgák famuli (együttesen familia) s mint a családhoz tartozó lények pueri néven fordulnak elő. Különféle szolgálatokra (operae serviles, offica servilia) használták fel őket, eleinte a mezőn, későbben a háznál is. A falun foglalkozók csapatjából (familia rustica) kerültek ki a béresek és gulyások (bubulci), szántó-vetők (aratores), asinarii, juhászok (opiliones), kanászok (subulci), vinczellérek (vinitores), kertészek (hortulani, arboratores, topiarii), méhészek (melitturgi, mellarii), baromfitenyésztők (aviarii), halászok (piscatores), csőszök (saltuarii) stb. A házi rabszolgaszemélyzetbe (familia urbana) tartoztak a kapus (janitor), udvaros (artiensis), szobaszolga (cubicularius), szakács (coquus), az éléskamra felügyelője (cellarius), inas (pedissequus), gyaloghintóvivők (lecticarii), fodrász (cinerarii, ciniflones) stb. A képzettebb és megbízhatóbb rabszolgákat fölhasználták orvosnak (medicus), gyermekfelügyelőnek (paedagogus), fölolvasónak (anagnostes, lector), könyvvezetőnek (librarius), titkosoknak (ab epistulis, literati, ad manum, amanuenses). Kerültek ki közülök építőmesterek, képmetszők, festők, színészek, kötéltánczosok, gladiatorok stb. is. Régente uruk után nevezték el őket, pl. Quintipor (= Quinti puer), Gaipor, Lucipor, később szülőföldjük (pl. Phryx, Cappadox, Syrus, Davus) vagy régi hősök (pl. Achilles, Priamus, Pollux) után, továbbá növényről (pl. Amianthus), kőről (pl. Sardonyx) stb. nevezték el őket. A rabszolga sorsa egészen ura kezében volt (Juv. 6, 219 sk.); házasságra nem léphetett, csak együttélést (contubernium) folytathatott az ura kijelölte nővel; ura eladhatta, bérbe adhatta s örökbe hagyhatta. Régen együtt étkezett urával; később havonkint bizonyos mennyiségű pénzt vagy élelmi járulékot (demensum) kapott helyette s a mit abból megtakarított vagy a mit ura engedelmével szerzett magának (peculium), azt váltságára fordíthatta. Ura tetszés szerint fenyíthette, ú. m. kicsaphatta a háztól a mezőre, a hol a felügyelő lakása alatt levő földalatti dologházba (ergastulum, l. o.) zárták le; kézi malomhoz rendelhette (in pistrinam detrudere), megkorbácsolhatta; patibulumhoz vagy furcához (l. o.) köttethette s úgy korbácsoltathatta végig a vesztőhelyig; bélyeget süthetett rá (l. Stigma); nem ritka eset volt, hogy rabszolgát égő kemenczébe dobtak vagy szurokba vonva meggyujtottak. Ha egy rabszolga meg merte gyilkolni urát, akkor a gyilkossal egy födél alatt lakó rabszolgákat mind halállal büntették. Tac. ann. 13, 32. 14, 42 sk. V. ö. Cic. fam. 4, 12. Csak a Saturnalia alatt élveztek uri módot; de ez vékony vigasztalás volt kemény helyzetükért. Mert ámbár egyes rabszolgák hűségükkel és ragaszkodásukkal meg tudták is nyerni uruk szeretetét és becsülését s viszont, egyes urak egész magukhoz bilincselték rabszolgáikat, úgy hogy még fölszabadulásuk után sem váltak meg tőlük (pl. Tiro, Cicero libertusa): legtöbb úrnak kegyetlen bánásmódja elkeserítő és bosszúra gerjesztő volt. Lassankint azonban a császárság alatt a birodalom erősebb szervezetén kívűl a bölcselet és a kereszténység hatása alatt mindinkább előtérbe lép a rabszolga emberi volta s jelentékeny javulást idéz elő helyzetükben.