Tarquinii.

– 1. L. Tarquinius Priscus, a hagyomány szerint, a rómaiak 5. királya, uralkodott 38 évig. A rómaiaknak sokféle mondától átszőtt régi története etruscus származású királyi családot is említ, melyből a három utolsó király származott volna. A család idegen eredete magában véve nem elegendő ok arra, hogy koronás tagjait a mesebeli királyok közé sorozzuk. Másrészt kétségbevonhatatlan tény, hogy abban az időben a művelt etruscusok római szomszédaikra meglehetősen erős befolyást gyakoroltak. Ténynek tekinthetjük tehát, hogy a rómaiak utolsó királyi családja Etruriából származott. A család alapítójáról L. Tarquiniusról azt regélték, hogy őse, a corinthusi Demaratus, mint menekülő kötött ki Etruria partján, a hol azután Tarquinii városában új hazát lelt. Etruscus nejétől két fia született, kik közül az idősbik, Lucomo, az okos és hatalomra vágyódó Tanaquil férje, utóbb Romába költözött, a hol etruscus nevét Lucius Tarquiniusra változtatta (a mihez később a Priscus-jelzőt csatolták). Romában annyira behízelegte magát Ancus Martius király kegyébe, hogy ez őt szemelte ki kiskorú gyermekeinek gyámjává. Mikor 616-ban a király elhalt, T. a hozzá szitó nép segélyével magának követelte a trónt, melyet államcsiny utján el is nyert, de azután hatalmát derekasan értékesítette. A traditio sokat beszél arról, mennyire szépítette Romát és mekkora szerencse követte őt hadjáratain. Utóbb neki tulajdonították a római királyság korában keletkezett circus maximus, a cloaca és a Juppiternek szentelt capitoliumi templom egészben vagy részben való építését. A forum kiszárítását és az ennek lejtőin emelkedő vásáros bódékat is ő reá vezették vissza. A sabinusok és Latium lakói ellen győztes harczokat folytatott; sőt Dionysius Halicarnassensis (3, 46) szerint az akkor hatalmas etruscusokat is legyőzte. Ő honosította meg Romában az Etruriában divatos gladiátor és néző játékokat (ludi magni), és meglehet, hogy a szemkápráztató diadalmenet szokását is. Azt is emlegették, hogy a senatus tagjait a patres minorum gentium fölvételével szaporította. Bár mennyire bizonytalan is egyenkint véve ezen adatok hitelessége, együttesen mégis azt a tényt igazolják, hogy Roma T. uralma alatt hatalomban és jólétben előre haladt. Halálát a traditio az 578. évre helyezte és azt beszélte, hogy Ancus Martiusnak az uralomból kizárt fiai ölték volna meg. Mind a mellett nem gyilkosai örökölték hatalmát, hanem az általa csodás viszonyok között utódul fogadott Servius Tullius. Liv. 1, 34 sk. 46 sk. – 2. L. Tarquinius Superbus, «a gőgös», másként az «ifjabb Tarquinius», apósának Servius Tulliusnak gyilkosa és utóda. Uralkodása idejét a hagyomány az 534–509/8. évekre helyezte, vagyis őt teszi meg az utolsó királynak, hogy a királyság eltörlését zsarnok tetteivel indokolhassa. Utóbb a rómaiak gyűlölsége túlságos mértékben nyomta rá a görög kényurak typikus vonásait (v. ö. Aristot. politika 8, 10), és ezért az ő történetének részletei sem egytől egyig hitelre méltók. Beszélték, hogy nagyravágyó nejének Tulliának köszönhette voltaképen a trónt. Tullia tervezte Servius Tulliusnak megöletését, a kinek tetemén azután kocsikázás közben keresztülgázolt a vicus sceleratuson. Tarquinius elejétől kezdve szigorúan és kiméletlenül bánt el úgy a néppel mint a patriciusokkal és a senatussal. Ez utóbbit nem hivta egybe, a Servius Tullius-féle alkotmányt mellőzte, a polgárokra robotmunkát szabott; önkénye szerint hozott itéletet és testőrséget toborzott életének és kényuralmának biztosítására. A Capitoliumon épült Juppiter templom és más középületek fénye jelezte nagy hatalmát, melyet különben a harcztéren is öregbített. Legyőzte nevezetesen a volscusokat és hernicusokat, egyik fia pedig Gabii városát kényszerítette megadásra. Uralma e szerint nem nélkülözte a külső sikert és a pompát, de igazságtalan itéletei és erőszakos tettei vérig sértették a rómaiakat pártkülönbség nélkül. Végre 509-ben (?) kitörésre jutott a lappangó elégületlenség. A király épen Ardeát, a rutulusok városát ostromolta, midőn fia meggyalázta L. Tarquinius Collatinus senatornak erényes nejét Lucretiát, mire ez férjének és rokonainak jelenlétében kétségbeesetten tőrt döfött szivébe. Ennek hírére L. Junius Brutus (l. Junii, I, 2) a véres tőrrel a kezében fegyverre szólította a népet, mely a patriciusokkal egyetértve a királyt méltóságától megfosztotta és a királyságot eltörülte. Tarquinius Superbus azonnal visszasietett székvárosába, mely azonban nem be nem bocsátotta. A kiutasított zsarnok ekkor Caerébe majd Tarquiniibe költözött és bosszúból előbb az etruscusokat, utóbb pedig a latin törzseket nyerte meg a maga részére. Ezek közreműködésével több háborút indított Roma ellen, melyekről azonban csak a hagyomány által teljesen eltorzított hírek maradtak ránk. V. ö. a Brutus (Junii, I, 2), Porsenna, Horatius Cocles (Horatii, 3), Mucius Scaevola (Mucii, 1), Cloelia (Cloelii, 2), czímszavakat. Úgy látszik, hogy Porsenna etruscusa lars, Clusium ura, nemcsak a Tiberis jobb partvidékét a Ciminius erdőig ragadta el a rómaiaktól, hanem (ha mindjárt rövid időre is) Romát magát is megszállotta. Liv. 2, 8 sk. Dion. Hal. 5, 21. Más versio Tacitusnál (hist. 3, 72) és Pliniusnál (34, 139). Sokáig azonban Etruriának ezen túlsúlya semmi esetre sem tartott, és a mi a fő, Tarquinius Superbusnak sehogysem sikerült Romába visszatérnie. A Regillus tó mellett vivott csata után visszavonult Caerébe (más adatok szerint Cumaebe, Aristodemus Malacus kényúr városába), a hol azután elhagyatottságában és nagy szegénységben fejezte be életét. Liv. 2, 1 sk. 2, 21, 5. Dion. Hal. 5, 21. 7, 3 sk. Caerében ujabban egy Tarcna (v. Tarchnas) nevű etruscus család sírboltjára akadtak, melyről azt hiszik, hogy a Tarquinii család cryptájával azonos. Niebuhr, Schwegler, Mommsen, Peter, Ihne munkái a római történetről. Müller-Deecke, Die Etrusker (2. kiad. 1876/77). Pöhlmann, die Anfänge Roms (Erlangen, 1881). Schilling Lajos, A római királyság bukása stb. (Kolozsvár, Erd. Múz, 1880). Schultze, Die tarquinisehen Könige in Rom (Prag, 1873). Abraham, Uber die Tarquinier (Berlin, 1873). Gardthausen művét l. Servius Tullius alatt. Körte, Römische Königsgeschichte in etruskischer Überlieferung (a német philologusok 43. évi gyülésein tartott előadás, 1896). – 3. L. Tarquinius Collatinus, az előbbinek rokona és az erényes Lucretia (l. Lucretii, 2) férje, közreműködött Brutusszal a király elűzésében, és Brutusszal együtt consullá választatott. Nemsokára azonban, lehet hogy a T. családdal való rokonsága miatt, gyanussá vált a nép előtt, mely lemondsára kényszerítette és P. Valeriust (Poplicola) választotta meg helyébe. T. erre Laviniumba vonult vissza, a hol agg korban halt el. Liv. 1, 57 sk. 2, 2. Más versio Pol. 3, 2. – 4. L. Tarquinius, Catilina czimborája, a ki az összeesküvés titkát elárulta. Sall. Cat. 48. V. ö. Sergii, 8. – 5. Tarquinii, ősrégi etruscus város, és a 12 szövetséges városnak talán anyavárosa és feje, a Marta folyó mentén emelkedő magaslaton feküdt a Cosából Romába vezető országút mellett. A Roma és Etruria közötti háborúk folyamában sokat szenvedett és hatalmát elvesztette. Liv. 2, 6. 7. 5, 16. 7, 15, 19. A győzedelmes rómaiak gyarmatot alapítottak T. helyén, de ez nem tudott felvirágozni. T. híres agyagedény-iparnak volt a központja. Liv. 28, 45. Újabban a Tarchino halmon található romok között és a mai Corneto közelében talált temetőben sok érdekes leletre bukkantak. V. ö. Cic. Tusc. 5, 37. Liv. 1, 34. 37.