{II-1-386.} V. A lojális polgárosodási program kísérlete: a Magyar Sajtó

FEJEZETEK

Az 1850-es évek első felében a szerkesztők nagy része igyekezett elérni, hogy a birodalmi székvárosban, Bécsben szerkeszthesse magyar nyelvű lapját. Nem egyszerűen a központi hely jobb információs lehetőségei és a rangbeli emelkedés vonzotta őket, hanem az a nagyon is gyakorlati szempont, hogy kikerüljenek a rosszindulatú és kisszerűen kötekedő magyarországi hatóságok közvetlen felügyelete alól; a bécsi élénkebb sajtóéletben nem ők lettek volna a főszereplők, így a rendőrség is kisebb figyelmet fordított volna rájuk. Egyedül Török Jánosnak sikerült elfoglalnia, rövid másfél évre, ezt a kellemesnek látszó pozíciót, Kecskeméthy Aurél támogatásával.

Török 1852-ben a Magyar Hírlap-beli „Magyar életkérdések” című sorozatában fejtette ki programját: társadalmilag az arisztokrácia, politikailag az ó-konzervatívok vezető szerepére alapozta nézeteit. Egy ilyen szellemben szerkesztett lap alakításához Kecskeméthy nem nyújtott volna segítséget, elvi ellenkezése miatt. Török Pesti Naplója azonban eltolódott a földbirtokosság, a köznemesség – az új megnevezés szerinti középosztály – érdekeinek képviselete felé. Ez volt az a döntő kérdés, amelyben Kecskeméthy felismerte a polgáriasító programot, s melynek kiemelése a bécsi politikai hatóságok számára is elfogadhatóan hangzott. A másik fontos szempont Kecskeméthy számára az volt, hogy Török lapjából a nemzet és a kormány érdekeinek egyidejű, meggyőzőnek látszó szolgálatát olvasta ki. Cenzori jelentésében azt emelte ki a Pesti Napló 1854-i évfolyamáról, hogy az „főtámaszát a földbirtokos középosztály nemzeti érzésében keresi. Ehhez az osztályhoz fordult az idén, nyíltan szakítván a magas arisztokráciával. Ebben a körülményben van a lapnak jelentősége. Török rendkívüli ügyességet fejt ki… Egyrészt eltalálja a megengedhetőnek határát, másrészt a kormány szándékának kétségtelenül lojális és igazságos méltatásában nem hívja ki a közönség visszatetszését…” Ilyen szemléleti rokonság felfedezése után Kecskeméthy már vállalta, hogy támogatja Török bécsi lapalapítási kísérletét. A későbbiekben is belefolyt a lap ügyeinek, irányvonalának vitelébe, sőt a Magyar Sajtónak fennállása első másfél évében a szerkesztőn kívül Kecskeméthy volt a legfontosabb irányítója.

Török már 1854 nyarán felvetette Kecskeméthynek egy bécsi magyar lap tervét, de csak egy év múlva – amikor a Pesti Napló szerkesztésétől megfosztották – tette meg eziránt az első határozott lépéseket. 1855 májusában {II-1-387.} három felterjesztésben részletezte elképzeléseit a lapról, melynek ekkor még a Kelet Népe címet akarta adni. Természetesen ekkor is Széchenyi politikai, társadalmi és nemzetkifejlesztő koncepciójának letéteményeseként lépett fel. Bármennyire egyrétegűvé tette is a programot, a rendőrségi sajtóreferens határozottan rámutatott arra, hogy Széchenyi eszméi nem egyeznek meg a kormányéival. Miután Kecskeméthy garantálta az irányvonalat, Török szintén hajlott a feltételek teljesítésére és vállalta a címváltoztatást is, 1855. május 22-én megkapta az engedélyt a Magyar Sajtó című lapra.

Szilágyi Ferenc azonnal megkísérelte, hogy elvágja Török útját, s még egy hét sem telt el, Bécsben volt Török elleni feljelentő levele. Információi azonban rosszak voltak, levele hatástalan maradt.

Török mint laptulajdonos és szerkesztő kapta meg az engedélyt. A lap gazdasági alapját úgy tudta előteremteni, hogy Emich üzlettársa, Számwald Gyula kamat fejében kölcsönadta neki a kaució összegét. A kiadó az a Leopold Sommer lett, aki a Wanderert is kiadta, s akinek nyomdáját Falk Miksa testvére igazgatta.

1855. június 6-án jelent meg Bécsben a Magyar Sajtó mutatványszáma, július 1-én pedig az első száma. Alcíme szerint a „politika, nemzetgazdászat, irodalom és művészet közlönye” volt. Szerkesztősége az Alzer Hauptstrasse 147-ben működött, de pesti irodát is fenntartott. Ez utóbbinak fő feladata volt a tárcarovat szerkesztése.

A Magyar Sajtó megjelenését, szerkezetét tekintve nem hozott újdonságot. Cikkeit négy hasábban tördelték, az 1. és a 2. oldal alsó harmadát a vonal alatti tárca, ezen belül pedig az Athenaeum rovat foglalta el. Csupán formátuma volt a többinél nagyobb, s a hazai magyar nyelvű lapoknál valamivel több hirdetést közölt. A hirdetések gyakran nem fértek rá a 4. oldal szabadon maradt helyére, ilyenkor mellékleten folytatódtak.

Rovatai szintén ismerősek voltak a többi lapból, s nagyrészt azokéhoz hasonló sorrendben követték egymást. A Távirati sürgönyök után a külpolitikai áttekintést nyújtó Politikai napi szemle, aztán a birodalmi belpolitikai híreket vagy összegező helyzetfelmérést tartalmazó Austriai közbirodalom rovat következett. Ez utóbbi rovat később magába olvasztotta a Bécsi lapszemlét, mely általában a birodalmi külpolitikára vonatkozott. Csak ezután következett a vezércikket tartalmazó Magyarországi ügyek rovat; ebbe pedig hamarosan beleolvadtak az eleinte különálló Eredeti levelezések. Külön rovatként működött a Budapesti újdonságok, Külföld címmel az európai sajtószemle vagy a fontosabbnak ítélt külföldi újságcikkek hosszabb-rövidebb ismertetése s végül az orosz–török háborúval foglalkozó Csatatér rovat. Terjedelem szerint a külpolitika a lapnak mintegy harmadát foglalta el – ami tükrözte a szerkesztői elvek szerinti másodrangú szerepét is. A lap igazán fontos mozgási területét hazai ügyek képezték.

Török programja 1852 óta nem bővült, de hangsúlyai jelentősen eltolódtak, habár ideiglenesen is. 1857-től megkezdődött, a következő évre már be is fejeződött visszahangolódása a klerikális-arisztokratikus-konzervatív {II-1-388.} irányra. Az 1855 közepe és 1856 közepe közötti egy év azonban kitérő volt pályáján, politikai irányvonalán belül – s ez eredményezte a Magyar Sajtó akkori magas színvonalát, jelentőségét. Az eszmei és magatartásbeli kitérő részben a megváltozott környezetnek, Bécsnek volt tulajdonítható, elsősorban azonban a lap köré gyűlt munkatársaknak.