Boross Marietta (Szántódpuszta, 1922–)

TARTALOM

borotvatok, borotvatartó

borotválkozó tükör

borotválkozáshoz használt, talapzatos, állványos tükör. Nevezik még: álló, asztali, lábas, talpas tükörnek is. Alkalmazása a magyar parasztságnál a 19. sz.-ban kezdett terjedni, készítése azonban, a kései megjelenésnek megfelelően, csak korlátozottan vált népi gyakorlattá, s nagyobb jelentőséget csupán a → dunántúli pásztorművészetben nyert. Eleinte, a 19. sz. második negyedében, a polgári tükrös ládikák mintájára a nagyobb, négyszögletes, dobozalakú → tükrösök fedelét alakították felállíthatóvá, csuklós pánt segítségével (kitámasztó tükrös), majd hasonló megoldással kisebb, sőt kerek tükrösök is készültek. Elvétve → borotvatok is kaphatott ilyen fedelet. A talapzatra emelt, speciális borotválkozó tükör a 19. sz. második felében jelent meg, ugyancsak polgári példányok hatására. A borotválkozó tükört mutatós formája kiválóan alkalmassá tette baráti ajándéknak, amire több borotválkozó tükör felirata és ábrázolása is utal, s ebből következik a változatos és gyakran igen gazdag díszítés. A népi borotválkozó tükör felépítése leginkább két megoldást követ: a talprészből vagy villásan kétfelé ágazó törzs, vagy két oszlop emelkedik ki, a tükör ezek közt csavarral rögzített. A talapzat gyakran borotvatartó dobozt képez. Hordozásra szánt borotválkozó tükörnél a lábazat egy síkba forgatható. A borotválkozó tükör díszítése → spanyolozással, karcolással (→ karcolt díszítés), ill. a századfordulótól → domború faragással történt. A díszítmények közt nem ritka az → emberábrázolásos jelenet. Az oszlopok néha emberfejben végződnek, a tükröt közrefogó ágakon gyakori a → kigyó motívum. – Irod. Malonyay Dezső: A magyar nép művészete (III., Bp., 1911); Manga János: Magyar pásztorfaragások (Bp., 1972).