hideglelés

a → népi gyógyászat általánosan elterjedt betegségelnevezése. A bécsi kódexben a 15. sz.-ban följegyzett változata (hideglelet) óta napjainkig folyamatosan ismert. 7-, 10-, 77-, 99-féle hideglelést ismernek, ezek közül az alábbiakat különböztetik meg: nehéz hideglelés, nehéz forrázó hideglelés, hideglölögetés, hidegrázás, hideglövés, forró hideg, gyújtó(k)vány hideg, mindennapos hideg, másodnapos hideg, harmadnapos hideg, tolvajhideg, disznóhideg, lóhideg. Nemcsak orvosló hiedelmekben és cselekményekben, hanem népmesében (Ketesd), gyermekjátékban („Adj király katonát ..., adj katonát erőset, vagy egy hideglelőset!, Nagykamarás), tréfás szólásokban (Szeged) is előfordul. Hidegrázással járó lázas betegségeket jelent, köztük minden bizonnyal a váltóláz (malária) különböző formáit is. Ezeknek az emésztőrendszerrel való kölcsönös összefüggéséből is érthető, hogy D-Mo.-on a herpes labialist, valamint a kiütésekkel járó gyermekbetegséget is hideglelésnek nevezik (Algyő). Nagyszalontán marhabetegség is („a marha száját kihányja a hideg”). 16–18. sz.-i adatok szerint → boszorkányok mesterkedése, ill. rontó, büntető szándéka gyakori oka a hideglelésnek, mai hiedelmek szerint is küldhető, okozható: pl. ha lopásért megátkozták, lábnyomát megszárítják (→ nyomfelszedés, Baranya m., Somogy m.), ha kemence szája elé → Szent György napja előtt fogott → békát betapasztanak (Göcsej). Egyébként megfázástól, csömörléstől, gyomorrontástól, „zabálástól” s hideg (döglött) békára lépéstől eredeztetik. Megelőzésére országszerte ismert az „újság hasamba-hideglelés pokolba” mondóka; közben hasukat ütögetik vagy (Nagykamarás) kocsirúdba ütik; tavaszi égzengéskor hemperegnek (Tiszasüly), nagyszerdán megrázzák a kerítést (Kalocsa). Gyógymódjaiként a → mágikus eljárások változatos sora ismert: az egyébként meg nem határozott, okozó lényt megtévesztik (a beteget letagadják, elbújtatják, helyébe aludttejes tarisznyát tesznek), elijesztik, elküldik (kéménybe, kerékagyba kiáltják, ajtóra írják ki a → ráolvasás szövegét), megfenyegetik. A betegséget elvitetik vízzel, széllel, → rontó bábuval, békával, pókokkal, kutyával; pálcára annyi rovást (papírra jelet) tesznek, ahányszor kilelte a hideg, s ezt egy szekérbe dugják vagy dobják, otthagyják fánál, határcöveknél, mezei kútnál, kocsmában. A hideg (döglött) békától származtatott betegséget Szent György napja előtt fogott, hóna alá szorított békával, nyakba kötözött döglött kígyóval, vagy békáról, bolháról, tetűről stb. itatják. A beteget kettéhasított csalánon átbújtatják (Göcsej, Csongrád, Torontál m.), csalánnal, ill. csalánhoz mérik; fonallal megmérik, azt a falu mezsgyéjére dobják, vagy egy halott mellé a koporsóba teszik, hogy vigye magával (Csákánydoroszló, Oláhlapád); bodzafát megrázzák stb. A disznóhidegben szenvedőnek a disznók vályújába tett tányérból kell ennie, lóhideg esetén pedig a ló szája csurgását innia. A betegség gyógyulásáért, ill. kiújulása megelőzéséért a hét meghatározott napjára élethosszig tartó → böjtöt fogadnak. Egyedülálló az 1784-ben állított pilismarót-basaharci hideglelős kereszthez fűződő hagyomány: aki a kiugró sziklaormon levő keresztet megkerüli, meggyógyul. Föltehetően román hatást tükröz a háromszéki hidegleléses gyerek anyja által kora reggel, ház körül futva, mezítelen elmondandó ráolvasás-formula: „Éjasszonyok, éjurak vigyétek a hideget a gyermekemről”. – Irod. Gönczi Ferenc: Göcsej s kapcsolatosan Hetés vidékének és népének összevontabb ismertetése (Kaposvár, 1914); Bálint Sándor: Szegedi szótár (Bp., 1957); Cs. Pócs Éva: A karácsonyi asztal és a karácsonyi vacsora hiedelemköre (Népr. Közl., 1965); Bálint Sándor: Szegedi példabeszédek és jeles mondások (Bp., 1972).