italok

a magyar parasztság legfontosabb itala a víz. Ez a nálunk más társadalmi rétegeknél is magától értetődő tény közel sem érvényes minden európai tájra, mivel jelentős övezetekben az erjesztett ital (házisör, enyhén alkoholos savanyú gabonalékészítmények, tejtermékek, bor) a legnagyobb mennyiségben fogyasztott hagyományos innivaló. A hazai parasztházakban az iváshoz víz állt állandóan készenlétben, s elsősorban ezt vitték határbeli munkába is. Az ivóvizet folyóból, patakból, tavakból, → kutakból, forrásokból nyerték, vízhordó edényekben szállították, víztartó edényekben tárolták. Máig igen gyakori a Székelyföldön a szénsavas források vizének rendszeres fogyasztása (→ borvíz). A statisztikák szerint az elmúlt évszázadban igen nagy változás történt nálunk a lakosság szeszesital-fogyasztásában. A közfogyasztást mutatja, az akkori foglalkozási megoszlás folytán viszont elsősorban éppen a parasztság szokásait jelzi az 1883. évi táplálkozásstatisztikai adatgyűjtés eredménye. Eszerint az évi fejenkénti fogyasztás országos átlaga → borból 26,5 liter, → pálinkából 23 liter volt. (Termelési adatokkal összevetve ennél 50%-kal magasabb pálinkafogyasztásra is lehet gondolni. A pálinka mennyisége nincs meghatározott fokos szeszre átszámítva, minősége általában 35°-osra tehető.) 1970-ben az évi fejenkénti átlagfogyasztás borból 37,7 liter, égetett szeszes italokból (50°-os szeszre átszámítva) 5,4 liter, sörből 59,4 liter. A két időszak adatai természetesen a mindenkori államterületre vonatkoznak, de nem egyszerűen ennek változásából adódik a nagy különbség. Az 1883-as megyei fejenkénti átlagadatokat összehasonlítva 21 megyében – természetesen főként a szőlőtermelésre alkalmas vidékeken – magasabb volt a fejenként fogyasztott bor mennyisége a pálinkáénál. Ide tartozik a Dunántúl (Győr, Veszprém m. kivételével) és Pozsony, továbbá Heves, Borsod, Abaúj-Torna és Tokaj-Hegyalja, az Alföldön Csanád, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú m., valamint a Duna–Tisza köze a Bácskával együtt. E borivó területen pálinkát Csanád, Hajdú és Pozsony lakossága az országos átlag felett fogyasztott, az átlag felét csak Baranya és Esztergom nem érte el, hét megye 13–18 liter, hét másik pedig 18–22 liter között fogyasztott fejenként. Alig és nem borivók, egyben a legerősebb pálinkafogyasztók voltak a Kárpát-medencében az É-i és K-i vidékek. Környezetéhez igazodott ebben az Érmellék és a kiváló erdélyi borvidékek parasztsága is. Mai hazai hagyományos szőlőművelő vidékeinken is meglepő azonban a pálinkafogyasztás korábbi mértéke. A gyümölcsbor készítése akkor is, később is szórványos, csekély jelentőségű volt. A falusi lakosság 1883 körül gabonából főzött sört egyáltalán nem ivott, a → méhser helyenként vásári, búcsúbeli csemege volt. A fák tavaszi megcsapolásával nyert iható fanedv mennyisége jelentéktelen, hasonlóképpen az a kis rész is, amit a levesfőzésre szánt → erjesztett gabonaléből italként fogyasztottak el. A kukoricából készült → boza az Alföldön még ismert volt a 19. sz.-ban. Nyers és forralt édes tejet parasztember a századforduló előtt alig ivott, még kevésbé tejeskávét. A gyakran fogyasztott → aludttejet ételnek számítják, elsősorban → verttej változata innivaló is. Alkalmi ital a → vajkészítés írója. Teát gyógyfüvekből orvosságként főznek. – Irod. Keleti Károly: Magyarország élelmezési statisztikája (Bp., 1887).