Sárospataki Felvidító

TARTALOM

Sárospataki Református Főiskola Faluszemináriuma, a

sárospataki kerámia

régészeti kutatás segítségével kultúrtörténeti alakulása a középkortól szinte napjainkig követhető. A középkori anyagban megtalálhatók a vörös és fehér → földfestékkel (engobe) díszített tárgyak, majd azok, amelyeknek gyakran használt részeit színes mázzal óvják. 1572-ben alakult meg a fazekasok céhe, de ezt megelőzően is bizonyára számos fazekas dolgozott Sárospatakon. A céhalapítástól kb. 1645-ig tartott a sárospataki kerámia törökös korszaka, melynek főbb jellemzői: a máz esztétikai célú használata, a fekete és a zöld máz bizonyos fajtáinak alkalmazása. 1645-től 1723-ig tart a Morvao.-ból Sárospatakra telepített habánok működése (→ habán kerámia), majd ismét a céhes fazekasság jelentősége a döntő a kerámiastílus alakulásában, bár a fehér szín további alkalmazása, a → bokályforma, a bordázott tányérok (→ tányér) mutatják a habán kerámia hatását. – A klasszikus sárospataki kerámia a 19. sz. közepén érte el virágkorát. Jellemző rá a fehér és fekete földfesték anyagú alapszín, amelyre a vörös, zöld, fekete, ill. fehér színskálából ecsettel és részben → írókával festik a túlnyomóan növényi elemekből komponált díszítményeket. Előfordul alapszínként a dudi és a vörös földfesték is. Nagyobb edényeken plasztikus díszítményt is alkalmaztak. Az edények nagy formagazdagságáról tanúskodnak a tálak, tányérok, → szilkék, → korsók, ételtartók, → kulacsok, bokályok gazdag sora. A sárospataki edények főleg a Hegyalja, Hegyköz és a Bodrogköz falvaiban terjedtek el. Ennek a stílusnak volt folytatója az utolsó pataki fazekascsalád, a Szkircsák család. – Irod. Román János: Sárospataki kerámia (Bp., 1955).