vasorrú bába

1. a mai nyelvhasználatban szinte azonos a → boszorkány fogalmával, pedig a boszorkány a hiedelmek alakja és természetfeletti erejű személy, a vasorrú bába viszont a mesék hőse, és természetfeletti lény. Előfordul vasfogú bába, vasbába néven is. Tévesen szláv eredetűnek vélték, de éppen a jellemző vasorrú jelző a szlávban hiányzik. Viszont a fémorrú jelző közismert a szibériai török népek hősénekeiben: „rézorrú banya” (teleut); „ólmos szemekkel, rézorral egy banya ült” (szagáj); „rézorrú banya”, „rézorrú anyó” (sór). A vasorrú bába képe is ismert: legközelebbi nyelvrokonaink, az obi-ugorok ábrázolják így szellemeiket. Ezeknek időről időre áldozatot mutatnak be: arcukat, szájukat, orrukat bekenték vérrel, hússal, zsírral stb. Hogy az arc ne korhadjon hamar, a báb kiemelkedő orrú faarcát fémlappal fedték (cink, ólom, bádog, réz vagy ezüst). – 2. Mint mesei alak negatív, a → sárkányok anyja (Thompson, Motif-Index F219. 1). Czuczor–Fogarasi nagy szótára szerint „a népmesékben nagy szerepet játszó boszorkányféle bűvös banya, kinek tűhegyes orra van, s ha a vasfalat ostromolja, hét mérföldről ugrik neki”. Azokban a mesetípusokban fordul elő legtöbbször, melyekben a hős megöli a napot, holdat, csillagokat elrabló vagy a vizet őrző sárkányt (sárkányokat), s elért bosszút áll rajta a vasorrú bába. Szerepe az → Égitestszabadító típusban. (BN, MNK 319*): menyeit az égitestekkel hazafelé tartó hős és testvérei útjába állítja elváltozott alakban, hogy elpusztítsák őket. A hős azonban, aki terveiket állatalakban kihallgatta, nem engedi testvéreit csapdába esni, s a sárkányfeleségeket elpusztítja. Most már utánuk ered a vasorrú bába is, egyik ajka a földön, másik az égen, hogy elnyelje a menekülőket. A hős a világ kovácsánál hatalmas buzogányt (arany- vagy vasgolyót) hevített, azt a torkába dobja, s ezzel a vasorrú bábát elpusztítja. – A → sárkányölő vitéz típusban (AaTh 300) és annak két összetételében (A hűtlen anya vagy nővér: AaTh 313; a hűtlen feleség: AaTh 590A) a vasorrú bába nem szerepel, kettőben viszont elég gyakori: nemegyszer vasorrú bába az aranyhajú (aranyfogú) királyfiak (AaTh 303) erdei boszorkánya, aki a fáról leszállva a két egymáshoz megszólalásig hasonló testvér közül az idősebbnek állatait kővé változtatja, őt magát feldarabolja, a fiatalabb azonban hajaszálát a tűzbe dobja, s a vasorrú bábát kényszeríti, hogy testvérét támassza fel, majd állataival széttépeti. A → vasfejű farkas mesetípusban (BN 340*, AaTh 361*) a vasorrú bába a negatív hős anyja vagy alakja magával a vasorrú bába démonikus lény alakjával kontaminálódott. Ebben a változatban a mesemondó a hőst üldöző természetfeletti lényt férfi vasorrú bábának nevezi. A → vasfogú bábával felváltva fordul elő a → Rózsa és Ibolya típus (AaTh 313A és C) egyes változataiban mint a gyermeket már az anyja méhében elkívánó ördög (tündér) király annál tudósabb és hatalmasabb felesége. Az üldözés-motívum varázstárgyak hátradobásával itt és az égitestszabadító típusban egyaránt előfordul. A vasorrú bába által kiszabott feladatok egyike: a hősnek három lovat kell meglovagolnia. Egyik a király, másik a lánya, a harmadik, a legvadabb maga a vasorrú bába. Vasorrú bábától kell elszolgálnia a hősnek a táltoslovat az → égig érő fa mesetípus (AaTh 468) egyes változataiban is. Feladata: a vasorrú bába, három lóvá változtatott leányát kell három éjszaka megőriznie. Előfordul a vasfogú, ill. a vasorrú bába a → csizmás kandúr típusú (AaTh 545B) mesékben is: övé a kastély, amit a segítő macska, róka, kakas, csóka elfoglal a szegénysorsú hős és násznépe számára oly módon, hogy a vasorrú bábát vízbe taszítja, vagy egy széna-(szalma-) kazalban elégeti. E típus anyagánál bizonyos földrajzi elkülönülés figyelhető meg: a vasfogú bába Krizánál és a székely változatok nagy részében fordul elő, a vasorrú bába pedig a magyar nyelvterület többi részén feljegyzett szövegekben. – Irod. Solymossy Sándor: A „vasorrú bába” és mitikus rokonai (Ethn., 1927); Beke Ödön: A vasorrú bába az ugor néphitben (Ethn.. 1957); Berze Nagy János: Magyar népmesetípusok (l., Pécs, 1957).