szerkezet

a folklór alkotások felépítése, → struktúra. A folklór alkotások sajátos tartalma sajátos formában valósul meg, és a strukturalista folklorisztika néhány esetben (például a mesék és mítoszok vizsgálatakor) kimutatta, hogy a szerkezet voltaképpen a tartalom és forma, valamint etika és esztétika egységének a hordozója. Az egyes folklór műfajokban a szerkezet különbözőképpen érvényesül, annyi azonban állandónak tekinthető, hogy az alkotásoknak van kezdete és vége, ha közben cselekménnyel számolhatunk, ez rendszerint irányított. A többszörös cselekményszálak pedig váltakozva követik egymást. A strukturalista vizsgálat elgondolásai szerint a lineáris szerkezet a műalkotások szintagmatikus tengelyének felel meg, míg az egyes műfajokban és alkotásokban megtalálható etikai mozzanatok, értékek, gyakran a szereplők rendszere is a paradigmatikus tengely szerinti. Ilyen értelemben általánosítható Meletyinszkijnek és tanítványainak az a megállapítása, miszerint a varázsmesékben a szerkezet bináris blokkok rendszeréből áll, amelyek értékek és cselekvések egymással való kapcsolatát képviselik és alternatív értékűek olyan módon, hogy a mesében az utolsó blokk mindig pozitív jellegű. Valószínűleg hasonló összefüggések figyelhetők meg a mítoszokban, mondákban, lírai dalokban. Ezzel szemben a proverbiumok, találós kérdések szerkezete transzformációs szabályokhoz igazodik, négyes armatúra szerinti rotációkat képvisel, amelyek paradigmatikus jellegűek. Lírai dalok (sőt valószínűleg szokásdalok) esetében a valószínűségi görbét messze meghaladó tematikus eloszlási túlsúlyok képezik a szerkezet alapját, ezek paradigmatikus jellegűek, és valószínűleg a formai (strófikus, mozgási) elemek segítségével jön létre a szintagmatikus tengely. A népzenében téma és variáció, téma és keret (refrén), a néptáncban tektonikus és figurális elemek egymással való kapcsolata adja a szerkezet legfontosabb elemeit. A népművészet különböző tárgyainak másképp jelenik meg a szerkezete. Általában mindenütt megfigyelhető a voltaképpeni ábrázolási mező, valamint a keret különbsége. Az egyszerűbb díszítőművészet esetében a linearitás, ill. az irányítottság elemi formái mindenütt megtalálhatók. Általában véve a → párhuzam, szimmetria (→ arányosság), ismétlődés (→ ismétlés) mindig megtalálhatók a folklór alkotások szerkezetében. A variábilitás pedig a szerkezet szkematikus voltának megfelelő. – Annak ellenére, hogy a szerkezet kutatása a különböző folklór műfajokban rendkívül fontos, és a használati tárgyaknál, népi építkezés esetében ennek technikai meghatározó tényezői is vitathatalanul nagy jelentőségűek, e téma kutatása összehasonlító értelemben igen kezdeti. A különböző folklór művészetek szerkezettípusait nem hasonlították össze a kutatók. Valószínűnek látszik, hogy ennek alapját az általában vett kommunikációelméletben fedezhetjük fel: a közlés elemi tulajdonsága szakaszossága, a redundancia és a csatornákban kialakuló zaj is a szerkezet sztereotipizálódásához vezet. R. Jakobson nyomán szokás az önáló művésziséget a paradigmatikus tengelyről a szintagmatikus tengelyre áttevődő hangsúlyban, vagyis az önálló, művészi szerkezet kialakulásában látni. Azonban bár igaz, hogy művészi szerkezet nélkül nincsen művészi alkotás, a fenti példák igazolhatják, hogy a folklór-esztétikában a szerkezet fogalma önmagában is bonyolult, külön vizsgálatot igénylő jelenség. (→ még: epikus törvények → forma (→ motívum), → szövegfeldolgozás, → szüzsé, → tartalom, → téma, → típus) – Irod. Fél Edit–Hofer Tamás: Emberábrázolás a magyar népművészetben (Bp., 1966); Barthes, R.: Système de la Mode (Paris, 1967); Lotman, Ju. M.: Sztruktura hudozsesztvennovo tyekszta (Moszkva, 1970); Köngäs Maranda, E.–Maranda, P.: Structural Models in Folklore and Transformational Essays (The Hague–Paris, 1971); Voigt Vilmos: A folklór alkotások elemzése (Bp., 1972); Voight Vilmos: Some Problems of Narrative Structure Universals in Folklore (Acta Ethn., 1972).