{904.} ISMERETTERJESZTŐ SZÉPPRÓZA

FEJEZETEK

Az irodalomnak mindenkori nagy kérdése, hogyan találjon kapcsolatot az olvasók szélesebb rétegeivel. Közhely nagy írók visszhangtalanságát emlegetni. Az ő befogadásukhoz, illetve a történelem megismeréséhez, eseményeinek alaposabb értékeléséhez segítenek hozzá azok a művek, melyek a múlt nagy alakjainak élettörténetét dolgozzák fel és kultúrtörténeti korszakokról adnak képet, vagy éppen kedélyesen csevegve jelenítenek meg olyan hétköznapi kérdéseket, melyek természetesen jelen vannak a "nagy" irodalomban is, áttételesebben, nehezebben megközelíthetően.

Nyitott kérdése az ilyen típusú irodalomnak, vajon a múlt eseményeit úgy jelenítse meg, hogy az a jelen számára is értékes tanulságokat hordozzon, vagy megmaradjon-e az ábrázolás szintjén. A derékhad e típusú íróiban kétségtelenül az ismeretközlés szándéka a legerősebb. Működésüknek jelentőséget kölcsönöz, hogy életművük java része révén lett ismert az a műveltséganyag, amelyet az olvasók szélesebb rétegei hódítottak meg a maguk számára, első lépésként e műveltségi kincs igényesebb, átfogóbb megismerése előtt. Nyilván nem lesz az európai művészetek avatott ismerője, aki Erdődy János regényeiből ismeri meg annak korszakait, zeneértő, aki Barát Endre muzsikusokról írt életrajzi regényeit forgatja, de már a francia szellemiség fontos elemeire irányítja a figyelmet például Bajomi Lázár Endre, s a történelem mélyebb összefüggéseinek megismerésére csinál kedvet történelmi regényeivel Hunyady József és Körössényi János. Elvitathatatlan szerepe van az ilyen típusú irodalomnak mint ösztönzőnek, mint olyan első lépcsőnek, melyen elindulva jó irányba tájékozódhatunk a művészetek történetében és a felénk sugárzó történelmi múltban. Elsősorban ez a szándéka különbözteti meg ezt a típusú irodalmat a két világháború között is virágzó, nagy népszerűségnek örvendő lektűrtől, s emellett az is, hogy írói rendszerint érvényesítik műveikben a korszerűbbnek mondható értékelés szempontjait.