{29.} A KÖLTÉSZET

FEJEZETEK

Az újjászülető költészet a sematikusan értelmezett szocialista realizmus jegyében indult, az irodalmat alárendelte az aktuális politikai kérdéseknek: elsősorban azt várta tőle, hogy segítsen például a mezőgazdaság kollektivizálásában, a burzsoá ideológia elleni harcban, a dolgozók átnevelésében stb. A Szlovákiai Írók Szövetségének magyar szekciója megvitatta az 1952-ben kiadott első verseskötetet is. Az Alkotó Ifjúság így számolt be erről az eseményről: "Megjelent a felszabadult csehszlovákiai magyar költészet első büszkesége, Dénes György Magra vár a föld című verseskötete. Ezt vitatja meg a munkaközösség, hogy tehetséges költőnket hozzásegítse hiányosságai felszámolásához, a szocialista realizmus alkotó elsajátításához.

A kötet alapos értékelését Gály Olga elvtársnő olvasta fel. Rámutatott Dénes költészetének értékére, ragyogó képalkotó készségére, időszerűségére, szépségére, mely mögött ott érzi az ember a felszabadult hazát és az új életet építő embert. Dénes hibájának rótta fel, hogy költészetében csak futólag emlékezik meg a Szovjetunióról, és nehezen reagál a nemzetközi eseményekre. A Magra vár a föld a sematizmustól sem mentes. Például a Sztálinról írott vers. Gály elvtársnő a költő legnagyobb hibájának tartja, hogy túl könnyen, szinte idillikusan mutatja a mi életünket, mintha nap mint nap nem kemény harc tüzében születne a jövő."

Ezekben az években – erről bevezetésünkben már szóltunk – a művészi alkotást leegyszerűsítve, a fizikai munkához hasonlítva értékelték, s úgy vélték, az irodalmat feladatként, munkateljesítményként is létre lehet hozni. A Fáklya irodalmi pályázatának értékelésében (1952. 3. sz.) olvassuk: "A pályázat megmutatta, hogy népi demokráciánk nemcsak a munka területén nevel élenjáró dolgozókat, hanem tollat ad a fiatalok és öregek kezébe, hogy épülő új rendünkről, a szocialista haza szeretetéről, gazdagon kitáruló életünk lehetőségeiről, építő törekvéseinkről és békeharcunkról versben és prózában egyaránt valljanak fiatalos hittel és lendülettel. A fiatalok jól látják a földművesszövetkezetek, a szocialista építkezések jelentőségét, és sok versük foglalkozik békeharcunk kérdésével. Látják a Párt vezető szerepét, az ötéves terv fontosságát, és komoly politikai, társadalmi problémákat feszegetnek. Az idősebb jelentkezők inkább a sötét és keserves múltra tekintenek vissza, a szegénység és megaláztatás, a kizsákmányolás emlékeit idézik."

Az említett pályázaton az elbeszélésekért kitűzött díjakat olyanok kapták, akik még kezdő íróknak sem tekinthetők, s ez azt bizonyítja, hogy sematikus, politikai tartalmú történetek megírásához nem volt szükség írói tehetségre. A versekre kiírt pályadíjakat viszont kezdő költők nyerték: Gyurcsó István, Dénes György, Szűcs Béla. A szlovákiai magyar irodalomra az ötvenes évek elején jellemző volt mind a szocialista orszá-{30.}gokban ekkor általában uralkodó sematizmus és dogmatizmus, mind a kezdetlegesség és provincializmus. A sajtóban ugyan már 1951-ben hevesen bírálták az irodalmi sematizmust, de a megoldást általában szintén sematikus irányban keresték: az ideológiai képzettség elmélyítésében, a dolgozókkal való közelebbi megismerkedésben stb. Így például a második felszabadulás utáni verseskötetről (L. Gály Olga: Hajnali őrségen) két fiatal kritikus többek közt ezt állapítja meg: "A költő hiányos életismeretét sokszor jelszavak mögé rejti. Ilyen verse a Milliós toborzó. Ebben a versben nem sikerül pátosszal pótolni az életismeretet, így verse sematikus, jelszavas vers lett, elvont fogalmakkal, költői képek nélkül." A hiba kijavítását pedig így képzelik el: "Első kötete arra kötelezi, hogy ismerje meg az országot. Verseinek szűk tartalmi keretét tágítani kell. Tanulmányozza verseinek hőseit, hogy közvetlenebbül írhasson róluk." (Fáklya 1953.696.)

Az 1958-as évet korszakhatárnak tekinthetjük a szlovákiai magyar irodalomban, mert a XX. Kongresszus után kialakultak a sematikus-dogmatikus irodalomszemlélet felszámolásának politikai és társadalmi feltételei. Ugyanakkor új, fiatalabb költőnemzedék jelentkezett, amelyet így mutatott be Turczel Lajos a Fiatal szlovákiai magyar költők (1958) című antológia előszavában: "Az itt felsorakozó költők elsősorban a művészi forma terén múlják felül az előző nemzedékeink formailag eléggé szimpla, egyszínű költészetét. Hajlékonyabb és gazdagabb költői nyelv, bátrabb kifejezés-keresés és képalkotás, erősebb gondolati jelleg, dúsabb ritmikai árnyaltság és szélesebb műfaji skála jellemzi termésüket. Ezek a költői tulajdonságok, értékek a maguk egészében persze nem az egyesekre, hanem az egész együttesre érvényesek. Egyébként a kisebb-nagyobb kölcsönhatásoktól, a haladó vagy rokoni költői attitűdöktől eltekintve a költői egyéniségük nem hozható közös nevezőre."

A különböző ellentétes erők összeütközése jellemzi az Irodalmi Szemle indulása körüli viszonyokat, s az ellentéteket csak 1963-ban, az antisematizmus vitájában sikerült legalább részben tisztázni. Ezt a vitát Tőzsér Árpád indította Egy szemlélet ellen című cikkével a Hét hasábjain, s hozzászólt az alkotó értelmiség szinte valamennyi képviselője. Fábry Zoltán remek, de polemikus élű Antisematizmusa lett volna a kérdéseket tisztázó, vitazáró tanulmány, de ennek csak első fele jelenhetett meg a Hétben, a második része később és rövidítve az Irodalmi Szemlében, ahol újabb vita kezdetét jelentette. (A tanulmány teljes terjedelmében 1968-ban, az író Stószi délelőttök című kötetében került kiadásra.)

Míg újabb epikus csak ritkán jelentkezik (Wurczel Gábor, Bereck József, Kovács Magda), a lírikusok száma 1958 óta is egyre gyarapodott. A "nyolcak" antológiájában jelentkezők többsége azóta már önálló verseskötetet is adott ki, mint pl. Cselényi László, Gyüre Lajos, Kulcsár Tibor, Zs. Nagy Lajos, Petrik József, Simkó Tibor, Tőzsér Árpád. A hatvanas évek {31.} elején önálló kötettel jelentkezett Tóth Elemér, Farkas Jenő, Batta György. 1967–1968-ban újabb, fiatalabb költőnemzedék indult, főként az Irodalmi Szemle Vetés rovatában. A legfiatalabbak (Tóth László, Varga Imre, Mikola Anikó, Kulcsár Ferenc, Keszeli Ferenc) szinte valamennyien az avantgardista, absztrakt, groteszk költészet hívei voltak. Verseik a jugoszláviai magyar líra fiatal nemzedékével rokon vonásokról tanúskodnak.