3. alcsalád: Papagály-formák (Psittacinae)

FEJEZETEK

Ebben az alcsaládban találjuk meg a papagályfélék túlnyomó nagy többségét, több mint 400 fajt. Ezt a nagy és igen vegyes társaságot valóban nem könnyű kifogástalanul jellemezni. A családon belül a bagoly-papagályformáktól abban különböznek, hogy mellcsontjukon jól fejlett taraj van, a kakadúkformáktól pedig abban, hogy nincsen felmerevíthető tollbóbitájuk. Csak a szarvaspapagályoknak (Nymphicus Wagl.) van valamelyes bóbítájuk, míg a galléros papagályok hosszú tarkótollai csak jókora gallért alkotnak, de nem bóbitát. Az alcsalád tagjai majdnem az egész földön előfordulnak. Ausztrálián és a keleti szigetvilágon kívül – ahol az említetteken felül ezek is előfordulnak – Dél-Ázsiában, Afrikában és Amerikában is bőven vannak; ez utóbbi helyen ezek az egyetlen papagályfélék. Az alcsaládot több, egymástól élesen elkülöníthető kisebb csoportra oszthatjuk fel: úgymint harkály-, ékfarkú-, tompafarkú, szürke-, nemes- és laposfarkú papagályokra. Rendszertanilag ezek a csoportok az ebben a műben követett rendszer szerint, mint „öreg nemzetség”-ek szerepelhetnének, minthogy azonban ez a beosztás csak ebben az egyetlen egy esetben fordul elő, azért megmaradunk a „csoport” szó mellett.

I. Harkálypapagályok

Ebbe a csoportba csak egyetlen egy nemzetség tartozik és pedig a harkálypapagályocska (Nasiterna Wagl.) nemzetség, amely a legkisebb termetű papagályokat foglalja magában. Hozzájuk hasonló apró termetűek már csak a díszpapagályok és néhány kerekcsőrű papagály s ezekkel együtt az egész alrendben ők a legkisebb madarak. Előfordulásuk középpontja Új-Guinea s innen leginkább csak a szomszédos szigetekre kószálnak el. Tizenkét fajt különböztetünk meg.

Csőrük igen erős, sokkal magasabb, mint amilyen hosszú, erősen lehajló, hegye rövid, alig éri túl az alsó kávát; a felső káva töve széles, boltozott, a hegye felé oldalról erősen összenyomott; ormán taraj húzódik végig; a csőrhegy előtt mély hegyesszögű kimetszéssel. Az alsó káva magasabb a felsőnél, oldalt lapos; az alsó kávaorom kerekített és széles, a kávaélek kissé kiöblösödők. Szárnyuk hosszú, hegyes, összecsukva majdnem eléri a fark végét; leghosszabb a második evező; a szárnyhegy erősen kinyúló. Rövid, kerekített farktollaik merevek, végük kissé lefelé hajló, száruk kiálló, hegyes s szinte szakasztott mása a harkály farkának.

A sárgafejű harkálypapagályocska (Nasiterna pygmaea Quoy et Gaimard)

Az ökörszemnél nem lényegesen nagyobb. Színe túlnyomóan fűzöld, alúl valamivel világosabb; fejeteteje sárga, kantárja és szemgyűrűje sárgásbarna; apró szárnyfedői feketék, de a széles zöld szegélytől az alapszín alig látszik. A fekete elsőrendű evezők belső zászlójának zöld szegője keskeny, a harmadrendűeké ellenben széles; sőt az utolsók egészen zöldek. Farktollai feketék, a belső zászló végén sárga folttal; a két középső toll tengerkék, a két-két szélsőnek kívül keskeny zöldes szegélye van. Az alsó farkfedők sárgák, hegyük felé zöldessárgák. Csőre feketésszürke, lába szürkés szarubarna.

II. Ékfarkú papagályok

Az ékfarkú papagályok csoportját rendszerint hosszú, néha igen hosszú farkuk jellegzetes alakja – a szélső tollaktól a közepe felé haladva mindinkább hosszabbak a farktollak – különbözteti meg nemcsak Amerikának, hanem az óvilágnak is legtöbb papagályától. A csoportba tartozó 115 faj Amerikában a 40° északi szélességtől az 50° déli szélességig terjed. Dacára annak, hogy 115 fajt különböztetünk meg közöttük, s hogy oly nagy területet foglalnak el, az egyes fajok úgy alak és színezés, mint életmód tekintetében igen hasonlítanak egymáshoz. A legtöbb zöld, néha sárga meg kék is. A csoportba tartoznak a Brotogerys, Psittacula, Bolborhynchus, Myopsittacus, Henicognathus, Conurus, Conuropsis, Cyanolyseus, Andorhynchus és Ara nemzetségek.

Keskenycsőrű papagály (Brotogerys Vig.)

Ebbe a nemzetségbe tizenkét seregély- vagy rigónagyságú papagályfaj tartozik. Csőrük karcsú, felső kávája meglehetős hosszú, oldalt erősen összenyomott. Ormán taraj húzódik végig; a csőrhegy aránylag keskeny, hosszan lehajló, befelé görbülő s előtte mély kivágással. A felső kávának megfelelően az alsó is keskeny. Lábuk meglehetősen gyönge, csüdjük rövid. Szárnyuk hosszú és hegyes, a második evező a leghosszabb. A szárny hegye középhosszú. Közepes hosszú, ékalakú farkuk középső tollai valamivel hosszabbak a többinél, a szélsők viszont rövidebbek. Általában lágy tollazatuk zöld színét rendszerint csak a narancssárga torokfolt s a szárnyfedők sárga színe tarkítja. Az eddig ismeretes fajok mind Dél-Amerika lakói.

A tirikapapagály (Brotogerys tirica Gmel.)

A nagyobb termetű fajok közé tartozik. Színe egészben véve fűzöld, fölül valamivel sötétebb, míg homloka, pofája és teste alsó oldala világosabb. Az alsó szárnyfedők majdnem sárgák, csak kevés zöld árnyalattal. Állán narancsszínű foltja nincs. Elsőrendű evezői alulról sötétzöldek, csak a szár mentén kékek s belső oldaluk feketén szegett; fedőtollai szép sötétkékek. Szeme szürkebarna, csőre világos vörhenyes hússzínű, viaszhártyája fehéres, lába világosbarnás.

Dél-Amerika keleti vidékének majdnem minden részében honos; Brazília partvidékén mindenütt otthon van. Egyik közeli rokonáról a narancsszárnyú keskenycsőrű papagályról (Brotogerys pyrrhopterus Lath.) Stolzmann Peruban azt hallotta, hogy fészekodvait a termeszdombokba vájja. A rizs- és kukoricaültetvényekben ez a kis madár a legkevésbbé sem tartozik a szívesen látott vendégek közé; sok kárt okoz s ezért a gazdák elkeseredett ellenségei. Minthogy nem valami óvatos, pákosztoskodását igen gyakran az életével fizeti meg, s mert társaihoz igen ragaszkodik, hűségének nagyon gyakran fogság a vége. Egyetlen csalogató madárral igen sokat lépre lehet csalni. A braziliaiak igen szeretik, mint házimadarat, mert általában jámbor és könnyen szelidíthető. Rendesen a ház falába kívülről belevert botfélére láncolják.