{II-2-366.} VII. A MAGYAR SZOCIALISTA SAJTÓ KEZDETEI

FEJEZETEK

A magyarországi munkássajtó az 1867-es kiegyezés utáni években indult útjára, az alkotmányos lehetőségeket felhasználva, de sanyarú körülmények között, áldozatos küzdelem során. A kiegyezéses vívmányként ismét érvényben lévő sajtótörvény, az 1848:XVIII. tc. a lapok kiadását rendkívül magas kaucióhoz kötötte. Ezáltal – mint a korabeli munkássajtóban gyakran olvashatjuk – csak a „pénzeszsák” urainak tette lehetővé, hogy „sajtó útján szabadon közöljék és szabadon terjesszék gondolataikat”.

A sajtótörvény rendelkezései az uralkodó osztályok társadalmi rendjét védelmezték. A kialakuló szocialista munkásmozgalom viszont állandó harcban állott a fennálló társadalmi renddel. Kétségtelen, hogy a munkássajtó bár korlátozott, de mégis jelentékeny lehetőségeit a korabeli liberalizmus adta meg. A 67-es kormányok liberalizmusa azokig a határokig ment el, ameddig a fennálló társadalmi rend veszélyeztetése nélkül elmehetett. A kiegyezés reális, a magyar uralkodó körök és ezen túl a közvélemény számottevő részét kielégítő kompromisszum volt. A megoldatlan nemzeti és szociális problémák feszítőereje azonban a kormányzat előtt nem volt ismeretlen. A nemzetiségek – bár ekkor még nem erős – elégedetlensége, a hatvanas évek végének paraszti megmozdulásai, bizonyos kispolgári-értelmiségi rétegek 48-as, plebejus demokratizmusa relatíve erős ellenzék létezését jelezte. Szükség volt tehát a korlátozó intézkedésekre, bár ezekről nyilvánvaló volt, hogy az elvi liberalizmussal nem egyeztethetők össze. A 67-es Magyarország azonban nem volt polgári demokratikus állam. A nyugati polgári demokráciáktól legalább akkora különbség választotta el, mint a cári autokratizmustól. Ellentmondásos és európai viszonylatban átmeneti jellegű volt tehát az a terep, amelyen az első munkáslapoknak el kellett indulniuk.