{Pusztán vízitúra szempontból a gyerekek csak terhet jelentenek. Magyarán mondva, gépházként nem jönnek szóba 13-14 éves korig (persze az úttörő kajak-kenu bajnokok kivételek!). Nem tudok alsó korhatárt mondani, találkoztunk olyan családdal (2 felnőtt, 2 gyerek), ahol az egyik gyerek még csecsemő volt. {Én 5 hónapos koromban "ültem" először keelboatba. Kristóf unokaöcsém lekörözött 1 hónappal: az autóba való gyerekülését *Bátyó* egy mozdulattal átemelte a kenuba. (*Kornél*)} Azt hiszem, az egyetlen korlát, hogy 14 éves korig mentőmellényt kell viselni. Ezt egyszer a tokaji vízirendőrök számon is kérték rajtunk.
A tapasztalataim szerint a gyerekek kevésbé hajlamosak hirtelen mozdulatokra, mint a felnőttek (vagy csak kisebb a kibillentő hatása az ilyen mozdulatoknak), ezért a hajó stabilitása szempontjából nem veszélyesek.
Gyerekekkel hajózva fő veszély az unalom. Nehéz nekik napi sok órán át viszonylag kevés mozgással egy helyben ülni. Szerintem arra kell felkészülni, hogy egyszerűen kevesebbet evezünk és lassabban haladunk. A mi napi rutinunk max. 3-4 óra evezés volt, az is lehetőleg legalább egyszer megszakítva egy kis fürdéssel vagy valamilyen más érdekes dologgal. Ha akció van (erős sodrás, mellékágak, szigetek, állatok, stb.), tovább is bírják. De találkoztunk Tiszabecsen olyan társasággal is, amelynek a fele gyerek volt és egy hét alatt lenyomultak Tokajig (utólag ellenőriztük Pesten).
Sokszor táboroztunk homokon, nagyon féltünk attól, hogy mindenünk tiszta homok lesz, ha a gyerekek ki-be cikáznak a sátorból. Ezért fővesztés terhe mellett az volt a szabály, hogy csak tiszta, megpisilt és fogmosott gyerek mehet be a sátorba közvetlenül lefekvés előtt, reggel pedig, aki egyszer kijött, az már nem mehet vissza. Így sikerült viszonylag homokmentesen megúszni a táborozást. Legjobb lenne persze a füves táborhely, erről ld. a táborhelyekről szóló fejezetet.(*Medvey*)}
Minél fiatalabb korában szoktatjuk a kutyát a vízitúrázáshoz, annál több esélyünk van rá, hogy nemcsak elviseli, hanem élvezi is majd a dolgot. A csónaktűrés lehet fajtafüggő is.
Csak fegyelmezett, nyugodt állatot vigyünk magunkkal. Ha a qtya idegesen mocorog, ki akar mászni, akkor neki is és nekünk is szenvedés lesz az út. Hosszabb túrára csak "kipróbált" négylábúval induljunk.
Sajnos, egyre nagyobb bátorság kell ahhoz, hogy magára hagyjuk a csónakot vagy a tábort (pl. bevásárláskor). Ilyenkor nagy segítség egy őrkutya. Éjszaka is jelzi, jobb esetben el is riasztja a nem várt látogatót. (lásd még: Közbiztonság)
A kutyaházat magunkkal cipelni strapás dolog, bár egyesek visznek az útra e célból két sátorlapot. Legjobb az előteres sátor, itt elalhat a házőrző. {Megboldogult Stuxi kutyánk kint aludt, de szorosan a sátor oldalához simulva, így melegítettük egymást. (*Apu*)}
Külföldi túra előtt szerezzük be számára a szükséges egészségügyi papírokat, oltási bizonyítványt. Ha messzire szállítjuk a csónakokat - és magunkat -, előtte győződjünk meg arról is, hogy jól tűri-e a hosszú utazást.
{Ha kutya is utazik velünk, valószínűleg sok dolgunk lesz a kullancsokkal. A kutyus különösen jó préda ezeknek az élősködőknek. Egyrészt szőrös lábaira és orrára (amit szinte állandóan talajközelben tart) könnyedén fel tudnak kapaszkodni, másrészt a kutya előszeretettel bolyong a sűrű bozótban, ahol a kullancsok nagy mennyiségben fordulnak elő. Ajánlatos a kutyust legalább naponta egyszer alaposan átvizsgálni. A kullancsok főként a lágy, szőrrel kevésbé borított területeket szeretik (hajlatok, fül, szem-, száj körüli részek), de egyéb helyekre is befúrják magukat. A kullancs agyhártyagyulladáson kívül súlyos vesebetegséget is okozhat, ezért, ha a kutyában kullancsot találunk, azonnal szedjük ki, akkor is, ha nagyon pici és nagyon nehéz megfogni. Ehhez nem tanácsos kenőcsöt, alkoholt, zsírt vagy bármiféle kencét használni, mert a szőrzet miatt nehezen jutna el a bőrig, viszont összekeni a kutyust {aki ettől ideges és büdös lesz (*Félix*)}. A csavargatásos módszert szintén nem ajánlom, mert egyrészt tovább tart, másrészt könnyebben elszakadhat a dög. A legjobb módszer: megfogni a kullancsot és egy határozott, erős, de nem túl hirtelen mozdulattal kihúzni. Mielőtt kihúzzuk, győződjünk meg róla, hogy tövig fogjuk a kullancsot, így a legkisebb a valószínűsége, hogy beszakad. Ha ez mégis megtörténik, próbáljuk meg kiszedni a maradékot, de ha nem sikerül, az sem katasztrófa, a bennmaradt rész hamar kiszárad és a bőr magától kidobja.
Egy kutyus napi kullancs-adagja elérheti a 10-15 darabot is. Ha gyakran átnézzük az állatot, esetleg még mászás közben elcsíphetünk néhány dögöt. A kullancs lehet kicsi és kemény, vagy nagy és puha, továbbá vörös, szürke, vagy fekete, fajtától és jóllakottságtól függően. Egy "teli" példány akár kisebb babszem méretű is lehet (ilyenkor szürke színű). (Az ilyen pufi egyedeket egyébként könnyű kiszedni, sőt olykor maguktól is kiesnek, de ezt inkább ne várjuk meg.)
Ha kiszedtük a kullancsot, azonnal semmisítsük meg. Összetaposni elég nehéz, úgyhogy inkább kővel trancsírozzuk szét. (*Gyöngyi*)}
A vízitúrázó emberrel ellentétben a kutyára nem a horgász, hanem a vadász jelenti a legnagyobb veszélyt, és ez most nem poén. A vadásznak joga van lelőni a póráz nélküli kutyát az erdőben, akkor is, ha az eb közvetlenül a gazdája mellett áll. (Vagy ha nincs is joga, megteszi. Volt már erre példa.) Nem tudom, ezeknek a gyilkosoknak meddig terjed a felségterületük, nem kizárt, hogy folyóparton is találkozol velük.
