Duna–Tisza-köze

a Duna és a Tisza közötti sokarcú táj összefoglaló, a földrajzi szakirodalomból származó újabb keletű (19. sz.) neve. Régi megjelölése → Két víz köze volt. Peremterületei folyó menti, mély fekvésű, ártéri, ártérszéli jellegűek (→ Dunamellék, → Kalocsai Sárköz, → Tisza mente). Belseje északon homokos hátság (→ Homokság), délen löszös vidék (→ Bácska). A honfoglalás óta megült terület. Lakói a középkorban magyarok voltak, akik közé → kunok települtek. A kun szállások igazgatási autonómiát élveztek, és egykori területeik nyelvi beolvadásuk után is a 19. sz. utolsó harmadáig megőrizték különállásukat (→ Kiskunság). Paraszti lakossága, mezővárosi polgársága élénk fejlődésű volt a 14–15. sz.-ban. Ennélfogva a késő középkor legfejlettebb mo.-i vidékei közé számított. A paraszti föld- és pusztabérletek, a kaszás aratás, a szénaszerű gabonakezelés, a paraszti kályhás-kemencés lakóház korai előfordulásait tartja számon területéről a szakirodalom. A hódoltság során egyes reliktumait kivéve (→ Háromváros) népessége nagy részben elpusztult vagy elmenekült. Újranépesedése részben földesúri, részben kamarai telepítésekkel, részben spontán paraszti kirajzásokkal a 18–19. sz. folyamán tartott, ami egyben az elvadult természeti körülmények megváltoztatását is maga után vonta. (A homok megkötése – szőlészetének kifejlődése.) Benépesítésében a kontinuus, de kiegészült, újra virágzásnak indult reliktumok (Cegléd, Nagykőrös, Kecskemét, Kiskunhalas, Szeged stb.) lakosságán kívül részt vettek K-dunántúli, baranyai, valamint kisalföldi prot. közösségek (pl. Cegléd), jászsági (pl. Kiskunfélegyháza), felföldi r. k. csoportok, ill. délen délszlávok, főleg szerbek, akik már a középkor végétől kisebb-nagyobb rajokban megjelentek. A 18. sz. folyamán jelentős létszámú német és szlovák csoportot is letelepítettek a Duna–Tisza közére. A 18. sz. derekától feltöltődött hódoltsági magyar vidékről is érkeztek nagy létszámban kolonusok (pl. a → Nagykunságból). Reliktumai, hacsak jelentősebb más vidékről felülrétegeződés nem érte őket, a D-i „öző” nyelvjárásterülethez tartoznak. Felföldi eredetű magyarjai ún. „palócos” nyelvjárást őriznek. – Irod. Erdei Ferenc: Futóhomok (Bp., 1937).