epikolírikus műfajok

a → lírai műfajok olyan csoportja, amelyben igen erős az epikus jelleg, és ez mind az egyes alkotásokban, mind azok nagyobb csoportjainak felépítésében, összetételében (alkotócsoport, → ciklus) megmutatkozik. Történetileg a folklóron belüli személyes líra létrejöttének kísérő jelensége. Amíg az őslíra voltaképpen nem nevezhető lírának, a személyes líra a folklórban a reneszánsz után alakul ki. Ekkor az epikus műfajok uralkodnak, és a kialakuló lírai alkotások epikolírikus színezetet vesznek fel: keretbe jutnak, narratív történeteket képviselnek, párbeszédes formában valóságos kis történetek zajlanak le. Formailag is ilyen jellegű a → narratív lírai dal, a dalciklus és általában a polistrófikus dal is. (→ több szakaszos dal) Esztétikai előzményei és közvetlen forrásai között a trubadúr-életrajzok dalciklusait, Dante és Petrarca lírai dalfüzéreit, majd a pásztorköltészet és az arkadizmus termékeit említhetjük meg. Hasonló fejlődés megfigyelhető az Európán kívüli (kínai, japán, indiai, arab, perzsa stb.) lírában is. Tágabb értelemben az epikolírikus műfajok, mint átmeneti műfajok keretébe vonható több olyan régies műfaj, amelyekben az epikum még nagymértékben jelen van, és a lírai dalok voltaképpen ennek keretében fordulnak elő. Ilyen a → dalbetétes mese, a → széphistória, a gyakran verses szerelmi levelezés (→ verses levél), sőt időnként az erotikus műfajok jó néhány példája. Ezek egyetemes műfajtörténeti helyét nehéz kijelölni, annyi mégis nyilvánvaló, hogy ugyancsak nemzetközi elterjedtségűek. – A magyar népköltészetben a hagyományos műfajbeosztás nem különböztette meg az epikolírikus műfajokat, az ilyen alkotásokat általában a lírai dalok, románcok, szertartás- és játékdalok között találjuk. Gyakran utólag egyesítették a gyűjtők az egyes → monostrofikus dalokat, és ily módon álepikolírikus alkotások is keletkeztek. Esztétikailag igen régies, történeti stílusok egész sorának (legkivált a reneszánsz, barokk, klasszicizmus) nyomait őrző alkotások tartoznak ide, amelyeket gyakorta a líraiság mintaképeinek tartanak (történetileg indokolható módon, leíró szempontból azonban helytelenül). – Irod. Mersmann, Hans: Grundlagen einer musikalischen Volksliedforschung (Archiv für Musikforschung, 1922–24); Gennrich, Friedrich: Grundriss einer Formenlehre des mittelalterlichen Liedes (Darmstadt, 1932); Kardos Tibor: Középkori kultúra – középkori költészet (Bp., 1941); Brittain, Francis: The Medieval Latin and Romance Lyric to A. D. 1300 (Cambridge, 1951); Černý, Václav: Lid a literatura ve strĕdovĕku (Praha, 1958); Gerézdi Rabán: A magyar világi líra kezdetei (Bp., 1962); Dronke, Peter: Medieval Latin and the Rise of European Love-Lyric (Oxford, 1965–66); Voigt Vilmos: „A szerelem kertjében” (Ethn., 1969–70); Marinelli, P. V.: Pastoral (London, 1971).