kalotaszegi táncok

TARTALOM

kalotaszegi viselet

szerkezetében és némely darabjában a viseletek régi stílusához tartozik, de rendkívül színessé, nemegyszer parasztosan zsúfolt módon díszessé vált. Az öltözet gazdagságát, pazar voltát nem annyira a drága kelmékben kell keresnünk, hanem inkább az egyes darabok sokféle változatában és kombinációjában, melyek páratlan érzékenységgel fejeznek ki alkalmat, helyzetet, rangot stb. – A férfiak a nyári szalmakalap és a téli prémsapka mellett Kossuth-kalapra emlékeztető strucctollas fekete nemezkalapot viseltek. Ingük vászonból, az ünneplő → fodorvászonból, nemegyszer fehérítetlen sárga vászonból való rövid derekú, borjúszájú, T kivágással készült. A nyakban bojtos madzaggal csukódik. Az ünnepi ingek ujján fehér vagdalásos-laposöltéses hímzés van. Ismerik hosszabb gyolcs változatát is, ez már galléros és kézelős, de a fehér hímzés ezen is megmaradt. Az inghez bő, ráncokba szedett vászongatya tartozik. A gatya elé könnyű gyári anyagból készült kötényt kötöttek. Ezt a nyári öltözetet egészíti ki a lábon a csizma, az ing fölött pedig a hímzéssel és vastag zsinórral díszített, elöl csukódó, hosszú báránybőr mellrevaló (a mellrevaló téli-nyári öltözetdarab). Melegebb felső öltözetdarabjaik: a → condra, → szűr, kozsok és a → bújka. A condrákat, darócokat szürke vagy barna háziszőttes gyapjúból varrták, és piros posztó sallangokkal díszítették. (Férfiak és nők condrája egyező szabású, csupán a fiatal nők fehéret hordtak, az idősebbek felvették a férfiakét is.) A szűrnek bihari nyakas változata Nagyváradon át került ide, alakulásának legutolsó szakaszában, amikor már csak rátéttel díszítették. Kalotaszegen a szűr rendesen fehér, fekete rátéttel, néha zöld posztót is illesztettek a fekete rátét alá. Egyes községekben ismerték a fekete szűrt is. A szűröknek díszes zsinór átalvetője van. A kozsok térdig érő ujjas bunda, nem volt általános. Sötétre festették, a fiatalokét piros, az idősekét fekete irha- vagy lakkrátéttel díszítették. A bujka, mely a nőkkel közös öltözetdarab, kék posztóból készült, gépi tűzéssel volt díszítve. Alsótestükön – hasonlóan a többi erdélyi viselethez – meleg ruhaként fehér háziszőttes posztóból való harisnyát hordtak. Itt azonban korán divatját múlta, helyébe az ellenzős, ugyancsak háziszőttes, szürke, sötétzöld vagy gyári fekete posztó csizmanadrágok kerültek. Munkaruhaként ismert a vastag, nyers színében hagyott vagy kékre festett, négynyüstös technikával szőtt, vászonból szabott öltözet. Ez pantalló szabású, egyenes szárú nadrágból (fűzfagatya) és egy egyenes darabokból összeállított gallér nélküli ujjasból (vászonpruszli) áll, melyet elöl saját anyagából való szalagokkal csuktak. Ehhez mezei munkára bocskort kötöttek. Az ünneplő férfiviselet dísze a → nyakravaló. Talán Kispetriben készültek a legcifrábbak: hosszú fekete selyemszalagból, melynek alácsüngő két végét piros szalagból formált, gyöngyökkel letűzött rózsákkal díszítették. Üveggyöngyből készültek különböző méretű legénybokréták, gyöngyös bokréták is a kalapokra, a vőlegénybokréta súlya alatt szinte meghajlott a kalap. Talán sehol sem kaptak a legények kedvesüktől annyi zsebkendőt, mint itt. A lány nemcsak mossa-váltja kedvese zsebkendőjét, hanem lehetőleg hétről hétre újjal cseréli ki. – A lányok hajukat egyágú fonatban leeresztve hordták, szalaggal a végén. Fölötte tarkón kötött kendőt viseltek. Legfőbb ékességük volt a gyöngyös párta, amelyet a konfirmált, pártás lány esküvőjéig viselhetett. Ha egyszer feltette, minden ünnepen fel kellett tennie. „Belevénül a pártába” – mondták, ha sokáig nem ment férjhez. Férjhez menő lányt illetett a nagy gyöngyös → bojt (amelyet legénytől, kedvesétől kapott). Az asszonyok kontykarika köré tekerték hajukat; az újasszonynak efölé tették fel a tarka rececsipke főkötőt, a nagy → dulandlé (fátyolkendő) alá. A három pár színes, rojtos végű szőrszalag ugyancsak az újasszonyt illette. Öregasszonyok nagyméretű kékfestő kendőt (ún. gyerehazakendő) viseltek fejükön, a nyak körül megtekerték és tarkójukon megkötötték. Noha ismert a korai és az egész magyar nyelvterületről előkerült hosszú, bevarrott ujjú ing, itt az igen bő, mellévarrott ujjú rövid gyolcsing a jellemző. Ezek a hímzés elhelyezésével, színével és mértékével nyerik el kifejezőképességüket: a piros vállfűs ing T alakban elhelyezett dús hímzésével a fiatalok ünneplője volt (az egészen fiatalokén csak keskeny a hímzés), a kötéses, csak hosszában kivarrt ujjú ing férjes asszonyokat illetett, a dísztelen parasztos ing egyszerűséget, munkaalkalmat, öregkort vagy éppen gyászt jelentett. A hímzés fekete színe azt hivatott közölni, hogy aki ilyen inget vesz magára, az úrvacsorázni indul, böjtöl, gyászban van vagy öreg. Az inghez háziszőttes → pendely tartozott; az ünneplő pendely kötéses és apró ráncokba van szedve. A szoknyaféléknek két változata ismert: az egyik elöl nincs összevarrva, és két alsó csücskével az övbe tűzve viselték: ez a → muszuj vagy bagazia. A másik ha fehér gyolcsból készült, → fersing a neve, ha más gyári kelméből, akkor szoknya. A muszuj apró ráncokba szedett fekete klottból készült. Ékessége a muszujposztó, a széles alsó piros, zöld, sárga vagy fekete posztóbélés. Némelyik posztót ki is varrták, sőt évszámot is hímeztek rá. Ismerünk egyet az 1700-as évekből. Az alkalmakhoz való igazodást a posztó eltérő színe tette lehetővé. A muszuj apró ráncait a csípő fölött darazsolással fogták le, ezzel díszítették is egyben. A fekvő ráncokba szedett fersing a pártával együtt járó ékessége a fiatal lánynak; egyes községekben a lakodalom éjszakáján vehette fel utoljára a fiatalasszony, azután el kellett tennie a ládába. Az ing fölé öltött vállaknak, mellrevalóknak is sokféle változata élt egymás mellett. Legünnepélyesebb a zöld posztóborításos, piros torockói csipkével díszített, oldalt gombolós csipkés mellrevaló. Ezt követi a rövid (korábbi hosszabb formájából megrövidült) és telehímzett, elöl csukódó mellrevaló; mellette számos bársonyból, plüssből, korábban posztóból készített, csipke- és gyöngydíszítéses váll volt használatos. (A vállkendők itt ismeretlenek, ezért kapott olyan fontos szerepet az ing fölé öltött váll.) Mint téli ünneplő felsőruha szerepelt a fehér posztó condra piros posztó sallangokkal. A férfiakéhoz hasonló kék bujkát a nők is viselték. Az idősebbeké fekete, a fiataloké piros szalagokkal, gyöngyökkel volt díszítve. Sok változata van a köténynek is, egyik a zöld posztó, piros torockói csipkével szegett kötény. Mellette a pántlikás kötény, fekete klottból készült, mint a muszuly, de a keretező és a sarkokban elhelyezett szalagdísz piros, kék, fekete. A kötény színe vagy rózsás volta fejezte ki a kort és az alkalmat. A harmadik kötényváltozat a kötéses kötény. Korábban ez is fekete klottból készült, később szövetből, mintás kasmírból is: hosszában két sor szélesebb vagy keskenyebb kötés, hímzett sáv, gyöngyhímzés díszíti, fent a csípőnél pedig apró ráncait keresztben darázsolás fogja le. Hegyes orrú, piros ünneplő csizmát viselnek a lányok: ennek fején, szárán virágok és madarak vannak gépi tűzéssel kivarrva. Az idősebbek csizmája puha szárú, fekete. A lányok ünnepi öltözetéhez tartozik a hosszúkásra összehajtott, a behajtott bal karon viselt keszkenő (→ kézbevaló kendő), az ünnepi alkalmak szerint ennek a színei is változnak. – A kalotaszegi viselet elemei közül jóformán minden magyar népcsoportnál megvan az a női hosszúing, amelyet csak a pendellyel együtt viselnek (ez más, mint a moldvai csángók és keleti, déli szomszédaink alsó-felső ruhaként viselt hosszúinge), ugyanígy általános a hosszúing helyébe vagy fölé kerülő rövid mellévarrott ujjú ing + pendely összeállítás is. A fehér szoknyát, a → fersinget helyi szövésű anyagból megtaláljuk a Sárközben, Sióagárdon, számos más D-dunántúli csoportnál, valamint a Kisalföldön. A szoknya elejét is feltűzik, pl. a Felföldön is, de másutt is. A szalagos kötők párját a korai sárközi kötényekben leljük fel, ugyanitt a csafring kisebb, de azonos szerepű megfelelője a bojtnak. Azáltal, hogy a kalotaszegi női viselet megmaradt hosszú kevés szoknyásnak, és nem haladt együtt számos mo.-i viselettel a szoknyák rövidítésében, számuk szaporításában, a vállkendő bevezetésében, a viseletnek egy korábban általános régi szerkezetét őrizte meg, bár ezen az öltözeten a szalagokkal, csipkékkel, rátett és hímzett díszítésekkel az országszerte emelkedő pompa jegyében páratlanul gazdag lett. – Ami a férfiviseletet illeti, a gyári posztóból varrt nadrágok előtt egész Mo.-on viselték – mint Györffy István föltételezte – a fehér szűrposztó nadrágokat, a harisnyát. A rövid derekú, T szabású borjúszájú ing használata általános volt az Alföldön is. Alapelemeivel így illeszkedik be, megjelenésének félreismerhetetlen sajátossága ellenére is a kalotaszegi viselet a magyar népviseletek közé. – Irod. Jankó János: Kalotaszeg magyar népe (Bp., 1892); Malonyay Dezső: A magyar nép művészete (I., Bp., 1907); Nagy Jenő: A kalotaszegi magyar népi öltözet (Bukarest, 1957); Fél Edit–Hofer Tamás: A kalotaszegi kelengye (Népr. Ért., 1969); Faragó József–Nagy Jenő–Vámszer Géza: Kalotaszegi magyar népviselet (Bukarest, 1977).