gyermekjáték

A gyermekvilágot egy köztünk élő kis társadalmi rétegnek foghatjuk fel, amelynek közösségi életét a játék törvényei szabályozzák. A gyermekjáték mozgató ereje a felnőtt életre való készülődés a testi-szellemi adottságok folytonos gyakorlásával. A gyermek alkotó ereje 6–12 éves kora között a legnagyobb, s észrevehető a törekvés önálló közösségek kialakítására, bár a gyermek még ekkor is a természeti és a felnőtt környezet hatása alatt áll. A gyermek fejlődő szervezete kiválasztja és felhasználja képességei (érzékszervek, erő, ügyesség, alkotó hajlamok) fejlesztésére a környezet adottságait, ugyanekkor hatalmas ütemben fejlődik a társas élet alakítására (barátkozás, vetélkedés, közösségi érzés, a morális és esztétikai érzék fejlesztése). Nemcsak érzi helyét a közösségben, de fejlődő egyéniségével hatni is tud rá: kezdeményez, állást foglal. – A gyermekkornak ebben a szakaszában figyelhetjük meg leginkább a gyermekjáték két fő eredetét: az emberi környezet utánzását és a gyermek alkotó hozzájárulását a kapott tárgyi és szellemi javakhoz. A felnőtt környezet kultúrájának a vetülete adja a gyermekjátékok zömét. Ennek a vetületnek a vizsgálata a gyermeki utánzás fokán a gyermekjáték-néprajz kutatásának egyik fő területét jelenti: összehasonlítva a gyermek néprajzát a felnőttekével, letűnt kulturális javakra következtethetünk ennek töredékeiből. Külön figyelmet érdemelnek a gyermekjáték olyan jelenségei, amelyekben a gyermekeknek van kezdeményező szerepük: csak gyermekek által készített játékszerek – sárból, porból, homokból, fűből stb., harci játékok homokban, gyermeki rigmusok stb. A gyermekjátékot a maga egészében a gyermek naiv kultúrájának tekinthetjük, melynek fő forrása az adott felnőtt környezet, elsősorban a szülők, nagyszülők, idősebb testvérek, rokonok, de alakulásában szerepe van a természeti környezetnek is. Ebben a tevékenységben az iskolai életnek csak módosító szerepe van. – A népi gyermekjátékok osztályozása: 1. Felnőttek játékai ölbeli gyermekkel (→ dajkarím); – 2. → mondókák; – 3. → hintáztatók; – 4. → gyűjtögető játékok; – 5. → vadászgató játékok; – 6. → játékszeres játékok; – 7. kötött formájú több személyes játékok (társasjáték) a) ügyességi játékok (→ fonaljáték, → ickázás, → kapózás), b) → mozdulatutánzó játékok, e) → fogók, d) → sportjátékok, e) → énekes gyermekjátékok, f) elrejtő játékok (→ késjáték, → váltó körjátékok közt: „Csön-csön gyűrű”), g) elbújó játékok (→ bújócska, → szembekötősdi, → kikopogó), h) → nevettetők, i) beugrató játékok, j) → nyerő játékok – 8. népszokások utánzásai (→ gyermeklakodalom, bogártemetés stb.). (→ gyermekfolklór) – Irod. Kresz Mária: Hagyományokba való belenevelődés egy parasztfaluban (Bp., 1949); Hamvai Vilmos: Játék és pedagógia (Pedagógiai Szle, 1968); Lajos Árpád: Módszeres szempontok a népi gyermekjátékok rendszerezéséhez (Herman Ottó Múz. Évkve, Miskolc, 1968); Hajdú Gyula: Magyar népi játékok gyűjteménye Bp., 1971).

Béka dióhéjból (Vásárosnamény, Szabolcs-Szatmár m.)

„Jojó” (Nagyenyed, v. Alsó-Fehér m.)

Béka libamellcsontból (Köröstarcsa, Békés m.)