szülés

A szülés többnyire → bába segítségével történt. A szülés előtt megszokott munkájukat végezték a terhes nők. A munkát a szülés elősegítőjének tartották. A szülés előkészületeit részint a szülőhely és a szüléssel kapcsolatos tárgyak előkészítése, részint a szülés szerencsés kimenetele érdekében végzett → mágikus eljárások jelentették. Ha a földön szültek, rozsszalmát vagy szénát, gyékényponyvát vagy pokrócot, rossz ruhadarabokat készítettek a szülő nő alá. Azokon a vidékeken, ahol az ágyban szültek, kivették a szalmazsákot, helyébe fehér lepedővel letakart rongyokból készítették elő a szülőágyat. A szalmazsák csak akkor került vissza, amikor már tiszta volt a szülő nő. A rongyokat később elégették. Némely vidéken az első gyermeket az édesanyánál szülték. Edényt készítettek a magzatvíz, lepény és a vér felfogására. Általában a szüléshez rongyos és piszkos ruhát vettek fel (ing és alsószoknya vagy pendely, harisnya). Az → újszülött számára előkészítették a pólyaruhát. Némely vidéken titkolták a szülést, másutt összehívták a rokon asszonyokat biztatásra, tanácsadásra. Vajúdáskor, míg a kinyomulás meg nem kezdődött, fent járatták a szülő nőt. Állva szülésnél a falhoz támaszkodott, az ajtófélfába vagy a szoba gerendájába akasztott kötélbe kapaszkodott, vagy ketten fogták a hónaljánál fogva. Térdepelve szülésnél a szoba sarkán vagy közepén a puszta vagy szalmával borított földre térdepelt; vagy kezével két felfordított szakajtóra guggolt, két székre vagy a szövőszékre támaszkodott. A bába a szülő nő előtt vagy mögötte ülve várta az újszülöttet. Az ülve szülés volt a legelterjedtebb mód. Két lehetőleg alacsony székre vagy egy (két) zsámolyra ült, lábait két szakajtóra vagy kosárra, egyéb alkalmatosságra helyezte (→ szülőszék). Némely vidéken (pl. Győr, Komárom m.) a férj ölében történt szülésről számoltak be. A bába a szülő nő előtt ült, széken vagy zsámolyon vagy térdepelve várta az újszülöttet, esetleg a szülő nő mögött állt, lábával a szülő nő derekát nyomva, hogy ezzel könnyítse a szülést. A fekve szülés földön vagy az ágyban történt. Az ágyban szülés nehezen terjedt el, régen a bábák is a földön szülést propagálták, hogy kevesebb mosnivalójuk legyen. – A szülés könnyítésére, a fájdalmak enyhítésére, a szülés gyorsítására különféle tapasztalati eljárásokat és azzal együtt különféle mágikus eljárásokat ismertek és gyakoroltak. A szülő nőt ugráltatták, az ajtót kellett rugdosnia, üres üvegbe fúvatták, négykézláb járatták stb. Más eljárásoknál a szülő nő passzív maradt. Férje, a bába vagy valamelyik rokona hátára vette és háromszor megrázta; a férj háromszor átlépte, szájából, markából itatta; dörzsölgették, kenegették; térddel nyomták a szülő nő keresztcsontját, zsákba dugva hengergették, törülközővel szorították stb. Gőzölték forró vízzel és különféle füvek, növények főzetével (melyet forró téglára, parázsra vagy tollra töntöttek). A belsőleg alkalmazott szerek közül első helyen állt a bor és a pálinka különféle fűszerekkel, valamint füvekből készített teák, pl. rutatea, anyarozsmagtea, rózsavirágtea stb. Jónak tartották a köménymagos vizet, forralt cukros tejet, hideg vizet is. A szülőfájások jelentkezésekor → füstölést és → szenteltvízzel való behintést is alkalmaztak. A görcsös fájdalmak csökkentésére országszerte hatásosnak tartották a meleget (pl. meleg szoba, a forró vízbe, meleg pálinkába mártott ruha, melegített fonál, füvek, melegre pácolt nyúlbőr, melegített só, meleg tégla stb.). Ezenkívül kenegették, dörzsölgették, pl. hagyma nedvével. Nehéz szülés esetén szokásos volt a zárakat felnyitni, a fiókokat kihúzni, ráolvasni (→ ráolvasás) is. A szülés alatti vérzést rendjén valónak tartották: erős vérzés esetén azonban a végtagokat elkötötték fonállal; borogattak főként timsós és ecetes vízzel, petrezselyemfőzettel stb.; gőzöltek tüzes vasra cseppentett tejjel, forró téglára öntött ecettel stb.; forró italokat, hánytatót, hashajtó főzeteket, fűszeres pálinkát itattak, timsót nyelettek. – A méhlepény (lepény, szülep, nádrapogácsa, mása) eltávozását hasonló eljárásokkal segítették, mint a szülést. Ha a házi szerek nem használtak, nem tartották bajnak, ha néhány napig bennmaradt a méhlepény. Ha következőnek fiút akartak, körtefa, ha lányt, almafa alá ásták el. Általában az apa ásta el, hogy a gyermek majdan visszavágyakozzék. Az utófájások csökkentésére pl. zsírral kenegettek, meleg ruhával borogattak, pálinkába tett rozs levéllel itattak. A májfoltokat meleg méhlepénnyel, szülés utáni első vizelettel, tejjel, tejszínnel, az első fürdővízzel törölték le. A lelógó has ellen a has lekötésével védekeztek. Általában tartózkodtak a vízivástól, hogy ne legyen puffadt a hasuk. – A magzatburok általában szerencsét jelentett (→ burokban született). Ha a terhes nő meghalt → haláláról azt tartották, hogy a koporsóban megszüli a gyermekét. A szülés időpontjára vonatkozó hiedelmek közül legelterjedtebb volt az, hogy kedden és pénteken (→ hét napjai), továbbá → Luca napján és → Szent György napjának éjszakáján nem szerencsés szülni. (→ még: terhesség, → gyermekágy, → születésszabályozás, → vetélés, → köldökzsinór) – Irod. Temesváry Rezső: Előítéletek, népszokások és babonák a szülészet körében Magyarországon (Bp., 1899); Gönczi Ferenc: Göcsej, s kapcsolatosan Hetés vidékének s népének összevontabb ismertetése (Kaposvár, 1914); Kresz Mária: A kisbuba és anyja Nyárszón (Népr. Közl., 1960).