Tiszáninnen

TARTALOM

tiszántúli hímzések

Tiszántúl

nagytáj az Alföld K-i részén, melyet a Tisza, a Maros és az Erdély-széli hegyek vesznek közre. A Tiszántúl neve a régi központi magyar tájszemléletet őrzi. A honfoglaló magyarság közvetlenül a honfoglalás után benépesítette az egész Tiszántúlt, melyet ebben az időben jelentős részén mocsári erdők, lápok, vízjárta területek borítottak. A falvak elsősorban a folyók és vízjárások partjára, a folyami törmelékkúpokra, az árvízmentes szintre épültek. A Tiszántúl D-i része sokat szenvedett a török hódoltság alatt. A Körösöktől D-re eső vidék lakossága elpusztult, vagy É-ra menekült, csupán néhány helység (pl. → Hódmezővásárhely népe) maradt folytonos. A 16–17. sz.-ban nagyszámú D-mo.-i lakos települt le a Tiszántúlon, különösen a → Nagykunságban és a → Hajdúságban. A → hajdúk egy része letelepített fegyverforgató D-mo.-i menekültekből verbuválódott. A hódoltság legnagyobb kiterjedése (1660 után) és a törökellenes felszabadító háborúk során a Tiszántúl addig kevesebb háborús pusztulást látott népe is menekülni, elbújdosni kényszerült. Egy részük a → Nyírségbe és a → Szamosközbe, más részük Borsod, Abaúj, Zemplén vármegyékbe menekült. A 17–18. sz. fordulóján megkezdődött a visszaköltözés. Az elnéptelenedett területekre a Dunántúlról és É-Mo.-ról is érkeztek új lakosok (pl. Hódmezővásárhelyre Baranyából, Szentesre Pápa környékéről, ill. a Jászságból, Orosházára a Tolna megyei Zombáról, Gyulára a Jászságból és É-Pest megyéből). Részt vett a benépesítésben a → Sárrét védelmében megmaradt és az Erdélyszéli magyarság is. A 18. sz.-ban keletkeztek Békés, Szabolcs és Szatmár vármegye szlovák és német nemzetiségi szigetei. A K-Tiszántúl peremére a 17–18. sz.-ban költöztek be a románok is a szomszédos hegyvidékekről. A 19. sz. első felétől újabb D-Tiszántúli települések már nem távoli telepesekből, hanem a nagyobb helységek népfeleslegéből keletkeztek. Pl. Csorvás Gyulából, Újkígyós Szegedről, Kétsoprony és Csabacsüd Békéscsabáról, Újfazekasvarsánd Orosházáról stb. rajzott ki. A 18–19. sz.-ban a Tiszántúliak részt vettek a → Bácska és → Bánság benépesítésében is. Pl. a bácskai Kishegyes a 18. sz. végén Békésszentandrásról, Feketehegy, Tiszabura Kunhegyesről, a 19. sz. második felében a bánsági Szapáryfalva, Igazfalva és Újszentes Békés, Csongrád, Csanád megyeiekből települt. A 19–20. sz. fordulóján a D-Tiszántúl lett a mo.-i agrárszocialista mozgalmak egyik központja. Ennek nyomán kapta az 1930-as években a → Viharsarok nevet.