{216.} 7. KAFFKA MARGIT (1880 – 1918)

FEJEZETEK

A legjelentősebb magyar írónő, s főműve, a Színek és évek az egyik legjobb, legharmonikusabb, legteljesebb magyar regény. Pedig elődei alig-alig tudtak kitörni a "bájos" dilettantizmusból, vagy oly görcsös igyekezettel hirdették nőiségüket, hogy puszta kuriózummá fokozták megnyilatkozásaikat. S még a műveltebb országokban felnőtt nőírók sorsát is az a George Sand jelképezte legtöbb érvénnyel az idő tájt, aki férfinevet viselt és férfiruhát hordott, hogy elismertesse művészetét. Nálunk Kaffka Margit volt az első, aki az asszonyi élet gondjait az általános mondanivalók magasába tudta emelni, anélkül, hogy lemondott volna "eredendő" élményeiről. Életműve, s elsősorban a Színek és évek a legmagasabb mértékkel mérhető. Honnan ered művészi ereje, sikere?

Anyai ágon nagy múltú nemesi családból származott, amely az ő születésekor már teljesen elszegényedett. Anyja már kénytelen volt megelégedni egy ismeretlen ősű ügyvéddel, amikor szerény lehetőségei között férjet választott. Ez már a hanyatlást jelezte, de a családnak volt még annyi ereje, hogy elodázza az összeomlást: a vármegyeházán a dzsentri az úr, s Kaffka Gyula még elfoglalhatja a főügyészi széket. Korai halálával azonban a család visszazuhan a teljes anyagi és társadalmi bizonytalanságba. Kaffka Margit hat éves, amikor elveszti apját, s az ő útravalója már csak egy ingyenes hely az irgalmasnővérek szatmári anyaházában: itt kezdi iskoláit, itt szerez tanítónői oklevelet. Még elvégzi az Erzsébet Nőiskolát és polgári iskolai tanári vizsgát tesz, majd mintegy másfél évtizeden át a tanári munkának szenteli életét. 1903 őszén a miskolci állami polgárihoz nevezik ki, majd Budapestre helyezik (1907), és Újpesten, illetve Angyalföldön kap beosztást.

Egész életében két téma foglalkoztatta igazán: a dzsentri pusztulása és a nő sorsa a korforduló idején. Így jutott el anyja élettörténetéhez, az Erzsébet Nőiskolát idéző emlékeihez, az induló Nyugat küzdelmeihez és kegyetlen önszemléletű vallomásaihoz. Ezek szolgálnak végső magyarázatul arra is, hogyan emelkedett fel a szellemi igénytelenség világából. Személyes élményeiben nagy nemzeti válságokat élhetett át, a dzsentri pusztulásában és az önálló nő társadalmi, lelki viszontagságaiban a korfordulón álló, anakronisztikus berendezkedésű, ellentétek között feszülő magyar társadalom bajait, gondjait láthatta meg.

Írói útján három szakasz figyelhető meg: az első 1901-től a Nyugat indulásáig tart (1908), a másodiknak a világháború vet véget, a harmadikat a haláláig tartó nehéz évek új élményei jellemzik.